Federer és Nadal sérült, Djokovic pihen, Európa mégis dominánsabb, mint valaha

Roger Federer csak a lelátóról szemléli az eseményeket, Rafael Nadal az otthonában lábadozik, Novak Djokovic pedig a jól megérdemelt pihenőjét tölti. Egy dolog azonban így is változatlan: az európai csapat sorban nyeri a mérkőzéseket a Laver-kupában, sőt, a torna rövid történetének legsimább párharcát hozhatja a 2021-es kiírás. Pedig a verseny előtt a világcsapat tagjai úgy érezték: most végre eljött az ő idejük.

Kialakításánál fogva a Laver-kupa egészen az utolsó napig tartogat izgalmakat, mivel a harmadik játéknapon pontosan annyi pontot osztanak szét, ahányat az első kettő során meg lehet szerezni. Így tehát az a forgatókönyv nem valósulhat meg, hogy a harmadik napon – amikor a legnagyobb sztárok garantáltan pályára lépnek – a nézők már csak tét nélküli meccseket láthatnak, és akár egy drámai fordítás is teljesen reális lehet.

Ennek megfelelően mindig érdekes volt a verseny vége, mindegyik évben volt realitása a világcsapat győzelmének. 2017-ben az első két nap során csak három pontot gyűjtöttek, azzal viszont, hogy a John Isner/Jack Sock kettős legyőzte a Tomas Berdych/Marin Cilic duót, majd Isner egyéniben Nadalt, a végletekig kiélezett Federer-Kyrgios mérkőzésen akár az egyenlítés is összejöhetett volna a világcsapatnak – ez igazából csak két rettentő szoros tie-breaken múlt.

Rá egy évre még ennél is nagyobb volt a sansz, a világcsapat ugyanis az 1-7-es kezdést követően sorozatban három mérkőzést nyert (kettőt párosban), ezzel 8-7-re fordította az állást. Federer és Zverev egyaránt megnyerte az egyénit, de mindkét találkozó rendkívül szoros volt: a svájci Isnert, a német pedig Andersont győzte le 10-7-re a meccs tie-breakben. Ha ezek közül bármelyiket elveszíti az európai csapat, akkor a Djokovic-Kyrgios párharc döntött volna a győzelemről.

2019-ben az amerikaiak vették a vállukra a világcsapatot: Sock legyőzte Fabio Fogninit (ez volt az a meccs, ahol Federer és Nadal egyszerre coachingolta az olaszt), emellett megnyert egy-egy párost Isner és Kyrgios oldalán; Isner az akkor épp gödörben lévő Zverev, Taylor Fritz pedig Dominic Thiem ellen borította a papírformát. Európa megint hátrányból indult, és ismételten Federeren és Zvereven múlt a győzelmük, előbbi Isnert, utóbbi Milos Raonicot győzte le.

John McEnroe-tól nagy húzás volt, hogy azokban az években is számított Sockra, amikor az amerikai épp gyengébb formában teniszezett, párosban ugyanis mindig hozta az extrát a Laver-kupákon. 2018-ban négy pontot szerzett, 2017-ben és 2019-ben pedig hatot-hatot, ezzel messze ő számít a legkiegyensúlyozottabb játékosnak a világcsapatban. Sock a lehetséges 22-ből 16-ot nyert meg a világválogatottnak, míg a nélküle játszott meccseken 57-ből csak 13-at hoztak el.

Ez a statisztika persze leginkább csak azt igazolja, hogy a párosnak meghatározó szerepe van a világcsapat teljesítményében, hiszen itt a legkiegyenlítettebb a terep, a hat pont begyűjtésével pedig elegendő néhány bravúr egyéniben, máris garantáltak az izgalmak az utolsó napon. Idén viszont a páros specialista Sock hiányában (ezúttal csak csereként van ott a tornán) itt is csak az első napon sikerült meccset nyerni, a második során valamennyi találkozó Európáé lett.

Vagyis a Laver-kupa története során először előfordulhat, hogy Európa totális dominanciával nyeri meg a tornát, és a világcsapat játékosai csak a meccseket tudják szorossá tenni, a párharcot nem. Izgalmak tekintetben egyébként nem okozott csalódást a verseny, az első napon Berrettini és Rublev is szoros mérkőzésen nyert, de meccs tie-breakre kényszerült Zverev is Isnerrel szemben – ezek közül valamennyi találkozót az európai játékost hozta el.

Papíron jól hangzott a világcsapat szempontjából, hogy az európaiaknál Federer, Nadal és Djokovic sem vállalta a játékot, Kyrgios konkrétan kijelentette: ez most a nagy lehetőség a győzelemre. Európa ugyanakkor nélkülük is borzasztó erős, a közelmúltban mutatott kemény pályás tenisz alapján pedig még az sem zárható ki, hogy igazából csak Djokovic jelenlétével tudna erősödni az európai keret.

Federer a valaha volt egyik legjobb fedett pályás játékosként a topformájában az európaiak vezére lenne – mint ahogyan 2019-ig az is volt – az előző két szezonban viszont keveset játszott, és akkor sem kimondottan jól. Nadal esetében maga a borítás a probléma, a karrierje csúcsán is a fedett kemény pályán volt a leginkább sebezhető a játéka, míg a fiatalabb generációból szinte mindenki otthonosan mozog ilyen körülmények között is.

Európa minden Laver-kupának legalább három top 5-ös játékossal vágott neki, két alkalommal négyen voltak ott a legjobb ötből, köztük egyébként 2021-ben. Sőt: idén fordult elő először, hogy az európai csapat valamennyi játékosa – értelemszerűen a tartalékos Feliciano Lópezt nem számolva – top 10-ben van a ranglistán. Csak összehasonlításképp: a világcsapatban csupán két aktuálisan top 10-es játékos szerepelt a Laver-kupán: 2018-ban Anderson (9) és Isner (10).

McEnroe mindig támaszkodhatott olyan játékosokra, akik a ranglistán hátrébb álltak ugyan, de a nagy meccsekre rendszerint felszívták magukat – leginkább Kyrgios felel meg a leírásnak – ám szűk értelemben vett topjátékosa sosem volt. A helyzet nagyon úgy tűnik, hogy a Nagy Hármas visszavonulásával sem változik meg, hiszen az árnyékukban felnövő új generáció ugyanúgy az európai csapatot erősíti, és ha kicsit még távolabbra pillantunk, akkor is ugyanez a kép rajzolódik ki.

Auger-Aliassime-ban megvan a tehetség, hogy sokszoros Grand Slam-bajnok legyen, Denis Shapovalovban úgyszintén, és van mögöttük tartalék is: a Sebastian Korda-Jenson Brooksby-Brandon Nakashima fémjelezte trióból bárki odaérhet a top 10-be. Csakhogy Európa még ezen a téren is sokkal jobban áll: az olaszok közül Jannik Sinner és Lorenzo Musetti robbanthat nagyot, Carlos Alcaraz 18 éves kora ellenére top 40-ben van, és érdemes egyre jobban figyelni Holger Runéra is.

Nyilvánvaló, hogy egy kiegyenlítettebb mezőnnyel tudna igazán izgalmas lenni a Laver-kupa, de azért így sem kell félteni a sorozatot, pont úgy találták ki, hogy a különbség ledolgozható legyen. A világcsapat győzelméhez az európai erőfölény ellenére sem hiányzott sok, talán csak egy Juan Martin Del Potróhoz hasonló vezér, aki egy-egy kulcsfontosságú párharc megnyerésével átsegíti a csapatot a nehézségeken. Mint ahogyan azt Federer tette két ízben is Európával.

Minden nap hírlevelet küldünk az olvasóinknak, amiben az előző nap legfontosabb sporthíreit, az elemzéseinket és persze sok más érdekességet is megmutatunk. Az Eurosport hírlevelére ezen a linken lehet feliratkozni.