Kyrgios kész a visszatérésre, csak egy Grand Slam-győzelem érdekli
Publikálva 16/10/2024 - 16:53 GMT+2
Nick Kyrgios már több, mint egy éve nem lépett pályára, utoljára a 2023-as Stuttgart Openen láthattuk őt. Most bejelentette, hogy kész a visszatérésre, ráadásul szokásához híven nem fogta vissza magát, amikor a céljairól beszélt. Szerinte már majdnem mindent elért a teniszben, éppen ezért csak a hiányzó Grand Slam-trófea motiválja.
ATP Stuttgart: Wu - Kyrgios - A mérkőzés legjobb pillanatai
Videó forrása: Eurosport
Nick Kyrgios akár már decemberben visszatérhet, saját elmondása szerint még egy-két jó szezon lehet benne, a cél pedig egy Grand Slam megnyerése lenne.
Nick Kyrgios 2023 nyara óta nem tudott pályára lépni, de tavalyi évben már korábban is küszködött a sérüléseivel. Januárban egy bokasérülés hátráltatta, majd az Australian Open előtt a térdével akadtak problémái. Ez olyan súlyos volt, hogy végül meg is kellett műteni.
Később egy rablási kísérlet közben is sikerült összeszednie egy sérülést, ami miatt a Roland Garrost kellett kihagynia, majd Wimbledon előtt a csuklójában szakított el egy szalagot.
A kényszerszünet alatt szakértőként dolgozott, többek között az Eurosport közvetítéseit is segítette. Most saját elmondása szerint végre közel jár a visszatéréséhez, decemberben a World Tennis League-ben, Abu Dhabiban láthatjuk újra a pályán.
A szókimondó ausztrál természetesen most sem fogta vissza magát, amikor arról beszélt, hogy ennyi idő után mi hajtja még.
„Valami még itt tart, nem tudom elengedni a teniszt. Korábban már szinte mindenkit megvertem a pályán, bejutottam egy egyéni Grand Slam döntőjébe, párosban nyertem is már. Ezen kívül rengeteg tornagyőzelmem is van, a pénzre sem panaszkodhatok, sokat kerestem már életemben.
Még egyáltalán nem érzem azt, hogy be kéne fejeznem a karrieremet. Tudom, hogy már a pályafutásom végénél járok, de szerintem még 1-2 jó évem lehet. Nagyon jól érzem magam.
Manapság már napi 3 órát tudok edzeni, a csuklóm teljesen meggyógyult a műtét után, a motivációm is rendben van.”
Kyrgios elismerte, hogy nehezen tudja elképzelni, hogy olyan hosszúra nyúljon a pályafutása, mint például Rafael Nadalnak vagy Novak Djokovicnak, de ennek ellenére még nem akar a végre gondolni.
„Nem akarok a visszavonulásomra gondolni, de ugyanakkor tudom, hogy már nem sok van hátra. Nem hinném, hogy valaha könnyű lesz meghoznom a döntést.”
A decemberi torna, ahol visszatérne, egy bemutató verseny lesz, amire Abu Dhabiban kerül sor. A december 19-22. között sorra kerülő World Tennis League-ben a játékosokat csapatokba osztják. Kyrgios már 2022-ben – amikor először rendezték meg – részt vett a ligában.
Idén olyan szupersztárokat is sikerült leszerződtetni, mint a két legjobb női teniszező, Iga Swiatek és Aryna Sabalenka, valamint Daniil Medvedev és Taylor Fritz. Arról egyelőre nincs hír, hogy a csapatokat hogyan fogják beosztani.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/01/08/3857100-78374928-2560-1440.png)
The best of Kyrgios at Australian Open with skills and showboats
Videó forrása: Eurosport
A terv természetesen az Australian Openen való részvétel, ahol 2022-ben Thanasi Kokkinakis oldalán megnyerték a párost. Azt egyelőre nem tudni, hogy a kvalifikációban indul-e, hiszen a hosszú kihagyás után nincs rangsorolva a világranglistán, ráadásul a védett helyét is elvesztette már. Az mondjuk biztos, hogy a hazai szervezők jóindulatára számíthat a szabadkártyát illetően. A torna igazgatója, Craig Tiley elmondta, hogy nagyon várja már, hogy Kyrgios újra ott legyen a pályán.
„Jó hírek érkeznek felőle, tudjuk, hogy egyre komolyabb edzésmunkát tud végezni és a célja, hogy ott legyen Melbourne-ben. Nem csak fizikálisan, de mentálisan is egyre jobb állapotban van, úgy számolunk, hogy ott lesz januárban.”
A decemberi visszatérés után a United-kupa lehet a következő versenye, majd januárban még két ATP250-es felvezető tornára kerül sor, Brisbane-ben és Adelaide-ben. Az Australian Open január 12-én kezdődik.
Forrás: eurosport.com
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés