"Alcaraz és Sinner nem emelkedik ki úgy, mint Federer, Nadal és Djokovic, több játékosnak van esélye"

Az orosz teniszező ugyanis szentül hiszi: ma nincs akkora hátránya a mezőnynek, mint a Nagy Négyes fénykorában volt, amikor durván ötévente, ha egyszer sikerült megszakítani Federer, Nadal, Djokovic és Murray dominanciáját. Khachanov elismeri, hogy Alcaraz és Sinner most épp a többség előtt jár, de úgy látja: nincs áthidalhatatlan szakadék a legjobbak és a többi sztár között.

A kétszeres Grand Slam-elődöntős azt gondolja, letett már annyit az asztalra, hogy vele is számoljunk a potenciális esélyesek között, és kimondottan élvezi a nagy meccsekkel járó nyomást. Khachanov arról is beszélt a L'Equipe-nek, hogyan hatnak egymásra az orosz teniszezők, és miért előnyös az, ha egyszerre érnek el komoly sikereket a profik között.

Mindannyian azt az eredményt kapjuk, amit megérdemlünk, nem igaz? Talán két-három dolog volt, amit másképp csinálnék egy ilyen sikert követően. Úgy váltottam ütőt, mintha mindegy lenne, mivel játszom. Próbáltam ugyan alázatos maradni, de az ehhez hasonló sikerek után az az érzésed, hogy te vagy a legjobb. Úgy gondoltam, könnyedén be tudok építeni a játékomba bizonyos dolgokat. Ezek miatt időt és önbizalmat is veszítettem. Nem volt egyszerű ezen a szinten játszani.

A tenisz különleges. Nekem például könnyen indult. 17 éves koromig három profi versenyen indultam, és már ezekkel 400-ban voltam az év végén. Szentpéterváron bejutottam a 2. fordulóba, Moszkvában legyőztem a top 10-es Tipsarevićet és negyeddöntős voltam, majd a helsinki Challengeren is a negyeddöntő volt a végállomás. Mindezt úgy, hogy az év elején még a Future-versenyek selejtezőin sem jutottam túl. A következő idény azonban nagyon nehéz volt, olyan srácoktól kaptam ki a Future-tornák első fordulóiban, akik 800 körül voltak a ranglistán.

Nem volt problémám ezekkel a dicséretekkel. Inkább hízelgő, hogy a legjobbakhoz hasonlítanak, de – és ezt most már tapasztalatból, érettebb játékosként mondom – ezt is meg kell tanulnod kezelni. Most már van mellettem mentáltréner, mert a tenisz folyamatosan zajlik, a pályán kívül is. Olyan, mint egy kirakós, össze kell rakni a különböző darabokat.

A legjobb tizenhat között Isnerrel játszottam az 1-es pályán, és nagyon feszült találkozó volt, meccslabdákat kellett hárítanom. Na, ott ordítottam, annyira megkönnyebbültem. Talán az a meccs nyitotta meg a kapukat. Utána könnyedén legyőztem Zverevet (6:1, 6:2), majd Thiemet (6:4, 6:1). Végezetül Novakot is két szettben (7:5, 6:4), immáron a döntőben. Talán én sem hittem el, hogy ez megtörtént velem.

A fiatalok egy része ideges lesz, ha sokan nézik a meccseiket. Velem ez sosem fordult elő. 16-17 évesen is ott akartam lenni a centerpálya esti meccsein, ahol a legtöbb néző várható. Erről szól a sport! Kell egy kis bátorság. Mi értelme üres lelátók előtt játszani?

Mindent meg szeretnénk nyerni természetesen, de törekszem arra, hogy a nagy meccsek, a nagy versenyek embere legyek. Ezeken kell leginkább fizikailag jelen lenni, még abban az esetben is, ha azt gondolom, nem vagyok 100%-os állapotban. Tudom, hogy hátrányból is vissza tudok jönni, ami segít. Az ellenfeleim pedig azzal vannak tisztában, hogy három jó szettet össze kell rakniuk, hogy legyőzzenek. Nem nyertem még Grand Slamet, de az elődöntőkben és a negyeddöntőkben csak nagyon jó játékosoktól kaptam ki, ami azt jelzi, nagyon közel vagyok. A célom változatlan: Grand Slamet szeretnék nyerni.

Nehéz, az igaz, de ha tőlem kérdezed, reális-e, azt mondom, hogy az. Miért is ne? Ez a körülményektől is függ. A sorsolástól, az aktuális formáktól. Ez most a nagy különbség. Korábban, amíg a Nagy Négyes volt Federerrel, Nadallal, Djokoviccsal és Murray-vel, ők a többiek fölött álltak. Nagy volt a különbség a szinteket tekintve. Most azt érzem, hogy Alcaraz és Sinner elöl vannak ugyan, de nem olyan sokkal. Én így látom. Egyre és egyre érdekesebb lesz, ki dominálhat a jövőben. Bár azt se felejtsük, hogy még Novak is játszik (nevet).

Mindenkinek megvan az előnye és hátránya, a maga sajátos varázsa, másképp viselkedünk a pályán és azon kívül. Ez teszi érdekessé a dolgot. Mindannyian különbözünk, de már gyerekkorunk óta együtt vagyunk. Durván tízéves korunk óta majdnem minden versenyen együtt szerepelünk. Én voltam az első, akinek sikerült az áttörés, utána jött Daniil, majd Andrey. Ez egy egészséges rivalizálás. Már nem igazán nézzük, ki van előrébb, mindenki a saját útját követi, önálló céljaink vannak, és igen, közben motiváljuk is egymást.

Forrás: L'Equipe

Csatlakozz az Eurosport magyar nyelvű Viber-csatornájához a legfrissebb sporthírekért, a legmenőbb videókért, játékokért és érdekességekért!