„Nem lett volna szabad pályára lépnünk” – Káosz egy közel-keleti tenisztornán a háború árnyékában
Egy fudzsairai ATP Challenger-tornát a közel-keleti konfliktus árnyékában rendeztek meg: robbanások és dróntámadás után a játékosok a pályáról menekültek, a versenyt végül törölték. Többen a leglehetetlenebbnek tűnő módon is megpróbálták elhagyni az Egyesült Arab Emírségeket, miközben az alacsonyabban rangsorolt teniszezők az ATP segítségének hiányára panaszkodtak.
Ha kerékpár, akkor Eurosport! Kövesd velünk a bringás szezont elejétől a végéig!
Videó forrása: Eurosport
Miután az Egyesült Arab Emírségeket iráni rakéták támadták, a játékosok – akik egy közeli, fudzsairai ATP Challenger-tornára érkeztek – egyáltalán nem számítottak arra, hogy pályára kell lépniük a konfliktus közvetlen közelében.
Meglepő módon mégis azt mondták nekik, hogy biztonságos játszani a Dubajtól mintegy egyórás autóútra keletre fekvő kikötővárosban, amely a világ egyik fontos olajtároló és -ellátó központja.
"Arra számítottunk, hogy valamilyen biztonságos helyen, vagy kimondottan óvóhelyen maradunk, mert a kormányok is ezt javasolták" – mondta a BBC Sportnak az ausztrál James McCabe.
Az Emírségek azután kerültek támadás alá, hogy az Egyesült Államok és Izrael csapásokat mért Iránra múlt szombaton, amire Teherán válaszcsapásokkal reagált szerte a térségben.
Az ATP hétfőn úgy döntött, hogy a tornát a tervek szerint megrendezik, miután egyeztettek a helyi hatóságokkal az esemény biztonságáról.
Kedden azonban a játékosoknak a pályáról kellett lemenekülniük, miután egy dróntámadás törmeléke eltalált egy közeli olajterminált, és az kigyulladt.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2026/03/06/image-15419fdb-bac2-403a-8336-d0f77bb5d405.jpeg)
Füst gomolyog a Fujairah olajterminál felett, miután egy iráni dróntámadás tűzet okozott – körülbelül 10 km-re az ATP esemény helyszínétől.
Fotó: AFP
A tornát végül lefújták, ahogy a jövő hétre ugyanarra a helyszínre tervezett másik versenyt is. A játékosok pánikszerűen próbáltak segítséget kérni és repülőjegyet találni, hogy elhagyhassák az országot.
Ketten – az orosz Marat Sharipov és az üzbég Sergey Fomin – edzőikkel együtt továbbra is az Egyesült Arab Emírségekben rekedtek, míg a többieknek sikerült elutazniuk.
"Nem értem, hogyan dönthettek úgy eleve, hogy biztonságos eljönni erre a tornára" – mondta McCabe, aki éppen edzett a pályán, amikor Fudzsairában robbanásokat és a felettük elhúzó vadászgépeket hallotta.
Sok játékos egyáltalán nem akart Fudzsairában játszani, az ATP mégis úgy határozott, hogy biztonságos.
"Miután eltalálták az olajfinomítót, még mindig az volt a levegőben, hogy másnap vissza kell mennünk a pályára – na, az volt az igazán ijesztő" - tette hozzá.
"Tíz órába telt, mire végre lefújták a tornát. Ha folytatódott volna, én biztosan visszalépek."
/origin-imgresizer.eurosport.com/2025/01/14/image-f007c674-53fe-42e8-acda-8acacd476a12.jpeg)
James McCabe
Fotó: Getty Images
Az ATP szerint a helyi kormányzati egyeztetések alapján biztonságosnak ítélték a versenyt: extra biztonsági intézkedéseket vezettek be, és zárt kapuk mögött rendezték volna meg az eseményt.
Az is szerepet játszott a döntésben, hogy a játékosok többsége már az országban tartózkodott, így az utazási fennakadások nem befolyásolták sem a sorsolást, sem a lebonyolítást.
A döntés következménye azonban hatalmas stresszt okozott a játékosoknak. Többségük a világranglista 200. helyén kívül áll, és anyagilag sem állnak túl jól, nekik egy-egy ilyen torna jelentheti az esélyt arra, hogy az ATP Tour legfontosabb tornáin is el tudjanak indulni idővel.
"A játékosok, a stábtagok és a szervezők biztonsága és jólléte a legfontosabb számunkra, és folyamatos kapcsolatban állunk az érintettekkel" – közölte az ATP a tornák törlése után.
Drága menekülés és törölt tervek – így próbáltak elmenekülni a térségből a játékosok
A játékosok dühét az váltotta ki igazán, amikor az ATP egyik képviselője e-mailben közölte velük: szerveznek egy charterjáratot a Közel-Keletről, de az fejenként 5000 dollárba (nagyjából másfél millió forintba) kerül majd.
Kontextusba helyezve: a fudzsairai torna győztese 9500 dollárt kapott volna, aki pedig már az első fordulóban kiesik, annak mindössze 600 dollár járt volna a szereplésért.
Miután a játékosok nyilvánosságra hozták ezt a nem túl fair ajánlatot, az ATP végül átvállalta a charterjárat költségeit, amely Egyiptomban megállva Milánóban szállt le.
De ez még nem minden: Sharipov nem tudott Olaszországba utazni, mert neki nincs európai vízuma.
Leszállhatott volna Egyiptomban, de ez azt jelentette volna, hogy a csomagját – benne az ütőkkel és a felszereléssel, ami gyakorlatilag az egész életét jelenti, hiszen tornáról tornára utazgat az évben – hátra kellett volna hagynia, és nem lehetett tudni, mikor kapná vissza ezeket.
A 23 éves játékos ezért úgy érezte, nincs más választása: az Emírségekben marad, és más megoldást keres.
"Az ATP tudta, hogy nem tudok Európába utazni, ezért szerintem azt kellett volna mondaniuk: majd találunk valami megoldást" – mondta Sharipov a BBC Sportnak.
"Nem tették. Csak közölték, hogy van egy járat, amire úgysem tudok felszállni. Szerintem ez nagyon nincs rendben."
McCabe kedden tudott elutazni: sikerült jegyet szereznie az első Sydney-be induló gépre.
"Elég megdöbbentő volt, hogy az ATP nem segített a hazautazás megszervezésében, gyakorlatilag magunkra hagytak minket" – mondta a 22 éves játékos.
Amikor meghallottuk, hogy ötezer dollárt kell fizetnünk, mindenki teljesen kiakadt.
Mindketten azt állítják, hogy azok a játékosok, akik saját maguk intézték a repülőjegyet, nem kapnak visszatérítést az ATP-től. Azt is közölték velük, hogy a kieső pénzdíj miatt sem jár semmilyen kompenzáció számukra.
McCabe a Professional Tennis Players’ Associationtől (PTPA) kapott egy 2500 dolláros támogatást az eset kapcsán, emellett az Emírségek kormányát is dicsérte, amiért fedezik a szállásköltségeket azoknak a játékosoknak – például Sharipovnak –, akik még mindig nem tudtak elutazni.
Sharipov elmondta, hogy már nagyjából 7000 dollárt költött négy olyan repülőjegyre, amelyet végül töröltek, mivel a térségben több légtér továbbra is zárva van.
Ő jelenleg még mindig vár: péntek reggelre van jegye Örményországba, de attól tart, hogy azt is törölhetik, mert a hírek szerint Dubajból még mindig sok olyan járat van, ami nem tud elindulni.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2026/03/04/image-9b764880-5660-4fd5-9141-0778223f397d.jpeg)
Daniil Medvedev
Fotó: Getty Images
A világ legjobb teniszezői közben egészen más helyzetben voltak. Sharipov honfitársai – Daniil Medvedev, Andrey Rublev és Karen Khachanov – szintén Dubajban rekedtek az ottani ATP 500-as torna után.
Ők azonban autóval át tudtak menni Ománba, onnan Isztambulba repültek, majd tovább utaztak Kaliforniába, hogy időben odaérjenek az Indian Wells-i tornára.
A brit top 10-es párosjátékos, Henry Patten és finn partnere, Harri Heliovaara szintén el tudtak utazni Dubajból a hét elején, de végül úgy döntöttek, hogy nem indulnak Indian Wellsben.
"Ilyenkor nem a pénzről van szó" – mondta Sharipov, aki Fominnal párosban is játszott volna a tornán. "De szerintem az ATP-nek sokkal jobban kellene segítenie az alacsonyabb szintű versenyeken játszókat, mint amilyenek a Challenger-tornák.
Nekünk sokkal kevesebb erőforrásunk van. Úgy érezzük, cserben hagytak minket" - tette hozzá.
Forrás: BBC
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:
- Medvedevék hollywoodi filmbe illő módon, de még pont időben eljutottak Dubajból Indian Wellsbe
- Mi van a dán hatóságokkal? – A Katarban rekedt Rune anyja kiakadt, még nem tudják, hogy utaznak el
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-de5031ce-4074-491f-a474-2672824b033b-68-310-310.jpeg)