João Fonseca a veresége ellenére elégedetten értékelt a Jannik Sinner elleni meccse után, elmondta, miben kell fejlődnie

João Fonseca kikapott ugyan Jannik Sinnertől, ám egyértelműen megmutatta, miért tartják őt a jövő egyik sztárjának. A brazil teniszező három szettlabdáról bukta az első szettet, de a kihagyott lehetőségek ellenére elégedetten értékelt, és tovább dolgozik azon, hogy még kiegyensúlyozottabb játékos legyen.

Egy új klasszikus első felvonása? - Fonseca pokolian megizzasztotta Sinnert Indian Wellsben

Videó forrása: SNTV

A brazil tehetség a szezon elején sérüléssel bajlódott, így sem Ausztráliában, sem a dél-amerikai salakos versenyeken nem tudott közelebb férkőzni az elithez. Indian Wellsben azonban már nagyon erős teniszt mutatott, elbúcsúztatott két kiemeltet (Karen Khachanov és Tommy Paul), Jannik Sinnertől pedig két szoros játszmában kapott csak ki.
"Szerintem jó meccs volt"értékelt Fonseca Indian Wellsben. "A legelső ponttól kezdve nagyon szoros volt. Úgy gondolom, jól teniszeztem, jó érzéseim voltak a pályán. Az első szettben voltak nehéz pillanataim is, mert nagyszerűen szervált, és pár labdamenetben igazán nagy nyomás alá helyezett. Minden elismerést megérdemel."
Fonseca azt is hozzátette, hogy mindent beleadott, és szeretné, ha már a következő meccsen javítani tudna a hiányosságain.
"Teljesen normális, ha egy vereség után szomorúság vagy csalódottság van benned, és próbálod kielemezni, mit csináltál jól vagy rosszul, de elégedett vagyok a teljesítményemmel. Nem szoktam bosszankodni, ha azt érzem, hogy jól játszottam, inkább elismerem az ellenfeleimet.
Próbálom elemezni, hogy mit csinálhattam volna jobban. Talán a rövidítésben 6-5-ös vezetésnél szerválhattam volna jobban, nem tudom. Mindig ott van a mi lett volna ha, de a múltat nem lehet megváltoztatni, a jövőre kell koncentrálni. Boldog vagyok a teljesítményem miatt, bár nyilvánvalóan van még miben fejlődnöm."
Sinner a meccs után nagyon dicsérte a brazil játékát, már most is nagyszerű teniszezőnek tartja, akiben hatalmas fejlődési potenciál rejlik. Az olasz azt is hozzátette: elsősorban azért nyerte meg két szettben a meccset, mert jobb volt a kiélezett helyzetekben. Így érezte Fonseca is.
"Hatalmas nyomás alá helyezi az ellenfeleit. Nem csak adogatóként, habár ma nagyon jól szervált, és sok pontot szerzett vele, még a kulcspillanatokban is. Ő még akkor is nyomás alá tudja helyezni a másikat, ha ő maga is nyomás alatt teniszezik. Nem számít, milyen helyzetben van, nem vesz vissza az erőből.
Ezt emelném ki leginkább: a játék intenzitását. Minden egyes pontban 100%-osnak kell lenned, folyamatos készenlétre és koncentrációra van szükség. Szerintem az intenzitásban és a fontos pontokhoz való hozzáállásban volt a fő különbség. Meg persze a kiegyensúlyozottságban. Általában nem üt ki nem kényszerített hibákat, ma ez is jelentette a különbséget."
A brazil a továbbiakban azon szeretne dolgozni, hogy ő is hasonlóan stabil legyen, mint Sinner.
"Elégedett vagyok, mert én is nyomás alá tudtam helyezni. A labdamenetek rendben voltak, jól adogattam, és próbáltam fogadóként is jól teljesíteni, de ő is nagyszerűen szervált. Összességében szerintem teljesítettem az elvárásaimat. Úgy álltam hozzá, hogy mindent beleadok, és aztán meglátjuk, mire lesz az elég.
Voltak lehetőségeim, és ezektől talán még jobban megnőttek az elvárásaim, elvégre egy korábbi világelső volt az ellenfelem, de ahogy említettem, a minőség megvolt. Most azon kell dolgoznom, hogy kiegyensúlyozottabban tudjam hozni ezt a szintet."
Ez is érdekelhet:

Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Kapcsolódó mérkőzések
Hirdetés
Hirdetés