szavay3

Fotó: Eurosport

Amikor tavaly Ági nyerni tudott Budapesten, azt hiszem kevesen gondolták, hogy az esztendőben pusztán már csak három győzelem vár rá, ráadásul ebből az egyik úgy, hogy az ellenfél visszalép. Megverte a kisebbik Radwanskát még Cincinnatiben, majd a kanadai Tetreault Torontóban aki 161. volt akkor a világranglistán. Ehhez jött még Pennetta kéznyújtása Moszkvában 4/6 3/0-nál.
Már csak ezért is volt kellemes meglepetés, hogy ma fordítani tudott Shuai Peng ellen a brisbane-i első körben. Pedig az első szett még nagyon tavalyi volt, dupla break előnyből lett 5/7, akkor megesküdtem volna, hogy semmi sem változott. De aztán 6/4 6/2 lett a második és a harmadik szett, ráadásul úgy, hogy Ági az egész meccsen mindössze 4 kettőshibát ütött, és a 7 break labdájából pedig hatot kihasznált.
Tenisz
„Hamarosan visszatérek”- a US Open-bajnok kezd túljutni motivációs problémáin
4 ÓRÁJA
Utóbbi  különösen meglepő, mint ahogy az is, hogy életében először WTA meccset tudott nyerni januárban.
A következő körben Hantuchova jön.
Tenisz
A történelmi mélypont után a 22 éves balkezes teniszező lehet a franciák megmentője
7 ÓRÁJA
Tenisz
Negyvenhárom helyet javított a berlini bajnok a világranglistán
8 ÓRÁJA