Nem sikerült bizonyítania azt, amit Sinnernek, egy ápolási szünetre mehetett rá a pályafutása

Sokan sokfélét gondoltak és mondtak már Jannik Sinner doppingügyéről, egy dolog azonban nyilvánvaló: nagy szerencséje volt, hogy időben sikerült azonosítaniuk, hogyan kerülhetett a szervezetébe tiltott anyag. Ha valóban figyelmetlenségből, netán egy szerencsétlen véletlen folytán kerül kapcsolatba egy profi sportoló a listán szereplő szerek valamelyikével, általában ez a legnehezebb feladat: megtalálni a forrást és bizonyítani az áratlanságukat.

Hogy mennyire bonyolultak ezek az esetek, azt Stefano Battaglino története is megmutatja. Az olasz teniszező 2022-ben akadt fenn egy vizsgálaton, ami után hónapokon át nyomoztak, hogyan került a Sinnernél is kimutatott klosztebol a mintájába. Az elméletük szerint az egyik ápolási szünet során kapott masszás lehetett a ludas, az érvelésüket azonban konkrét bizonyítékok híján nem fogadták el, így négyéves eltiltást kapott.

Battaglino a Tennis Magazine Italiának nyilatkozott.

Valójában egymás után három versenyen játszottam Egyiptomban. A második tornán teszteltek.

Nagyon egyszerű: előbb sorsolnak, és amint levonulsz a pályáról, jön hozzád két ember, akik közlik veled, hogy doppingmintát kell adnod. Utána átkísérnek egy kis helyiségbe, ahol adnak egy edényt, majd ki kell töltened pár papírt. Ha szerencsés vagy és azonnal tudsz pisilni, akkor megcsinálod a papírmunkát, és készen is vagytok. Azonban gyakran előfordul, hogy a játékosok két-három órán át vizet isznak, és várnak a szükséges ingerre.

A karrierem során öt vagy hat doppingtesztem volt. Kitöltöd az adataidat, nyilatkozol arról, szedsz-e valamilyen gyógyszert, és ha igen, akkor kell az orvosi rendelvény. Arról is nyilatkozni kell, hogy az előző napokban bevettél-e valamilyen gyógyszert (mondjuk Aspirint). Mindent ki kell tölteni.

Már-már vicces a sztori. Az első szettben akadtak lehetőségeim, de végül elveszítettem. A másodikban pedig kezdett meglépni az ellenfelem. Fájt egy kicsit a karom, ezért kikértem egy bizonyos mértékben taktikai ápolási szünetet, hogy megtörjem a ritmusát és egy kicsit összeszedjem magam. Tudom, hogy nem ez a legszebb, de mindenekelőtt stratégiai lépés volt. Jött a gyógytornász, megkérdezte, mi a problémám, amire azt feleltem, hogy a karommal van baj. Kinyitotta a táskáját, kivett belőle valamilyen krémet, majd rákente a karomra. Kesztyűt nem viselt.

Erről most hallok először, nem tudom, hol olvastátok. Nekem az sem rémlik, hogy volt-e egyáltalán kamera a pályán. De még ha volt is, csak annyi látszódna a felvételeken, hogy átmasszírozza a karomat. Ahhoz, hogy a krém típusa is látszódjon, ultra HD kamerára lett volna szükség. Röviden: nincs nagy jelentősége. De most először hallottam erről.

Rögtön azután, hogy lejöttem a pályáról közölték, hogy vizsgálat vár rám. Azt gondoltam, hogy lehetséges ez, amikor két hete volt az utolsó. Akárhogy is, elvittek a doppingszobába, kitöltöttem a papírokat, de pont nem kellett pisilnem. Felkaptam néhányat az odakészített palackozott vizek közül, és annyit ittam, amennyi csak belém fért, mígnem sikerült teletöltenem a csövet. Azt mondanám, két-két és fél óra telt el, de maximum három.

December közepén, miután hazatértem a monastiri versenyről. Épp reggeliztünk, amikor kaptam egy értesítést az ITIA rendszerén keresztül, amelyhez minden játékosnak van fiókja. Azt írták, hogy szeptember 14-én, a casablancai verseny alatt pozitív lett a mintám klosztebolra. Hirtelen nem is értettem. Ösztönösen rákerestem a Google-ben a klosztebol szóra. Milliónyi adat jött fel, ami mindenre magyarázatot adott. Megtaláltam, hogy ez az anyag megtalálható egy Olaszországban kapható kenőcsben, a Trofoderminben.

Összeomlott a világ körülöttem. Szinte azt gondoltam, hogy ez csak valami vicc lehet, esetleg hibáztak, és hogy nem olyan nagy dolog. De nem ez volt az igazság. Ügyvédeket kellett találnom. Igazából teljesen nyugodt és higgadt voltam, pár héttel később, január elején elkezdtem az öt-hat hetes felkészülést a 2023-as szezonra. Mivel az ügyvédek dolgoztak az ügyön, azt feltételeztem, hogy hamarosan megoldódik, és abban a tudatban edzettem, hogy február közepén elkezdem a szezont. De aztán rá kellett jönnöm, hogy nem így lesz.

Február 1-jén jött a mail, hogy minden tevékenység alól felfüggesztenek, és hogy edzenem sem szabad a hivatalos pályákon. Egyik napról a másikra úgy alakult, hogy nem teniszezhettem. Szerda volt, és a következő naptól kezdve nem tehettem be a lábam abba a klubba, ahol előtte játszottam. Hirtelen megváltozott az életem, és ki kellett várnom a tárgyalás végét.

Nem, nem gondoltunk rá. (Az ügyvédek szerint kicsi volt rá az esély, hogy elfogadják.)

Ma már tudok egy keveset a sportjogról és a doppingról, akkoriban viszont még semmit. Az időpontok, a folyamatok… ezekről semmit sem tudtam. Ha valamit mondtak, elfogadtam. Egy kicsit tovább tartott az ügyem, mivel újraellenőrzést kértünk. Önmagában a kérvények, az időpontok és aztán a végrehajtás elvitt pár hónapot. Onnantól úgy gondolom, többé-kevésbé ennyi idő a tárgyalás, de senkivel sem beszéltem, aki hasonló helyzetbe került.

Mindenkit arra bíztatok, hogy próbáljon visszaemlékezni, mit csinált három hónappal ezelőtt. Szerencsémre eléggé módszeres vagyok, ráadásul csak három hétre kellett visszaemlékeznem, mivel az augusztusi tesztem negatív lett. Mindig ugyanazt csinálom, így egyszerűbb volt. Tudtam, hogy akkoriban nem szedtem semmit sem. Kiegészítőket és ásványi sókat vagy egy éve nem vettem be. A kérdéses időszakban jól éreztem magam, semmilyen gyógyszer nem szedtem. Sok mindent ki tudtam zárni: egy szobában voltam a többi sráccal, ugyanazokban az éttermekben ettünk, és nem voltak pozitív esetek. Csak azt kellett kiderítenem, mit csináltam másképp hozzájuk képest, és ez a fizioterapeuta volt, az az ápolási szünet. Azonnal gyanítottuk, hogy valami váratlan történt a masszázs során.

Pontosan, a minták újraellenőrzése után. Meg kellett erősítenünk a verziómat. A sportolóknak nincs közvetlen összeköttetésük a gyógytornászokkal, ezért írtunk a versenyigazgatónak. Nem reagált. Írtunk az ITF-nek, hogy valami kontaktot szerezzünk hozzá. Pár napon belül megkaptuk, írtunk neki több e-mailt. Mindent elküldtünk neki, de hónapokon át nem jött válasz. Első fokon anélkül került sor a tárgyalásra, hogy beszéltek volna a fizioterapeutával. Újra felvettük a kapcsolatot az ITF-fel, hogy jelezzék neki, hogy keressük őt. Ők sem kaptak választ.

Abszurdnak tartom, hogy 2023-ban egy fizioterapeuta nem olvas e-mailt. Egy 95 éves farmer talán, de egy profi… Képtelenségnek tűnik, hogy nem olvasta azt a 20-30 mailt, amit ugyanattól az embertől vagy az ITF-től kapott.

Nem, mert a nevét is alig tudtuk kideríteni. Ha valakit Piemontban kell megtalálni, rendben van, de Casablancában olyan lett volna, mint tű a szénakazalban. Hatalmas városról beszélünk, négymillió lakossal. Még azt sem tudom, hogy néz ki.

Hidegzuhany volt nekem és az ügyvédeimnek. Elsápadtunk. Még ma sem értjük, hogyan lehetett volna szándékos. Öt perc után mondtam az ügyvédnek, hogy ez az ítélet nem lehet igazi, és megkérdeztem, tudunk-e fellebbezni ellene. Az nem történhetett meg, hogy négy évet kapjak valamiért, amit nem követtem el, különösen azt figyelembe véve, hogyan zajlott az eljárás.

A klasszikus bízzunk a legjobban, készüljünk a legrosszabbra elvet követtük. A tárgyalás után azt gondoltuk, hogy legalább azt sikerül elérni, hogy balesetnek minősítsék, ami rögtön két évre csökkentette volna az eltiltást. Sosem gondoltuk, hogy teljes felmentéssel érhet véget, ezt már akkor világossá tette az ügyvéd, amikor először elmentem hozzá és beszámoltam az ügyemről. Viszont joggal bízhattunk abban, hogy egy lazább eltiltás lesz a vége. Mivel február vége óta nem játszottam, nyolc hónap már letelt. Úgy gondoltam, hogy ha egyéves eltiltást kapok, akkor pár hónapon belül újra játszhatok. Egyértelműen azt gondoltuk, hogy elértük a célt, miszerint ne szándékos doppingolásnak minősítsék. Fontos lett volna a megítélésem szempontjából is. A négy év viszont azt sugallja, hogy szándékosan használtam.

Igen. Ahogyan Sinner ügyében megtörtént, mi is megmutattuk, mennyire könnyű átadni a klosztebolt. Ha egy olyan sportolót kezelt a fizioterapeuta, aki ilyet használt, és utána jött hozzám, lehetséges a fertőzés. Pieraccini professzor ezt be is mutatta. Mi nem a beszerezhetőségére összpontosítottunk, hanem arra, hogy ezt az anyagot nagyon könnyedén át lehet adni.

Az ügyvéd azt mondta, hogy 21 napom van eldönteni, akarok-e fellebbezni. Ellenkező esetben vége.

Személy szerint egy sem. Csakis anyagi természetűek. A két tárgyalásnak jelentős költségei voltak. A második különösen drága volt. Erkölcsi szinten viszont nem voltak kétségeim: szemrebbenés nélkül fellebbeztem volna, ha nincsenek kiadások. Az anyagiakat megvitattuk a családdal, majd úgy döntöttünk, hogy belevágunk. Mivel semmi olyat nem tettem, amivel megvádoltak, arra gondoltam, hogy később – mondjuk 40 évesen – nem akarom megbánni, vagy azon morfondírozni, alakulhatott-e volna másképp. Áldozatokat hoztunk, mert az első ítéletet abszurdnak tartottuk, amivel sokan egyetértettek azok közül, akikkel beszéltünk. Sajnos ugyanaz volt a végeredmény. Most sem értem, hogyan történhetett.

Maradjunk annyiban, hogy vehettem volna egy kisebb autót. Nagyon szeretem az autókat, választanom kellett, hogy végigviszem az eljárást vagy veszek egy plusz autót. Az eredmény ismeretében nem döntöttem jól.

Nem volt valódi meghallgatás, csak írásos anyagokat váltottunk. Az első tárgyalással ellentétben, amikor be kellett mutatnom az álláspontomat, a CAS-nál szinte semmit sem csináltam. Gyakorlatilag csak az ügyvédek és a bíró kommunikáltak. A stratégiánk ugyanaz volt: Guido Gallovich csatlakozott a jogi csapathoz, de ugyanazt állítottuk. Emlékszem, hoztak pár hasonló ügyet, de ezen kívül ugyanazt mondtuk.

Sajnos azt, amire számítani lehetett. Nem ismerjük egymást, egyikünk sem tudja, hogy néz ki a másik. Két-három nappal a tárgyalás vége előtt reagált, fogalmam sincs, hogyan érték el. Röviden: azt mondta, hogy ő mindig végrehajtja a szükséges óvintézkedéseket, megmossa a kezét, figyel a kenőcsökre, és a jelek szerint azt is hozzátette, hogy kesztyűt is visel. Egy kicsit bevédte magát: ki vállalna felelősséget egy idegenért, aki egy másik kontinensen él? Ha mást mond, azzal saját magát tette volna tönkre.

Ha az ő helyébe képzelem magam, senki sem tenne ilyet. Nem neheztelek rá, mert ki vállalta volna a felelősséget ebben a helyzetben? Egy dolog, amikor közvetlen munkakapcsolat van olyan emberek között, akik jól ismerik egymást – ebben az esetben az az ember, aki hibázott, vállalta volna a felelősséget. De ha egy idegenről van szó a világ másik végéről – az már legyen az ő baja.

Nem tudtunk róla. Ezek a tárgyalások egyébként is titokban zajlanak. Nem emlékszem pontosan, hogy milyen ügyeket hoztunk példaként, de mindkettő hasonló volt, ugyanezzel a szerrel.

Egy kicsit önző módon az volt az első gondolatom, hogy basszus, ugyanaz a szer. Sikerült megváltoztatnom az életemet, mindent magam mögött hagytam. Lépésről lépésre a feledés homályába veszett az ügy, de aztán jött a botrány, amiben egy híres ember volt érintett. Mindegyik lap párhuzamba állította Sinner és Battaglino ügyét, rámutatva az ítéletek közötti különbségekre. Basszus. Ha másik ügy lett volna, akkor ugyanúgy elfelejtettek volna. Helyette viszont rengetegen kerestek, mindenki kíváncsi volt az én verziómra.

Mint mindenki más: a lapokból. Az ügyvédem küldött egy üzenetet, benne egy screenshottal. Szóval így.

Ez az ítélet sehogyan sem forgatta volna fel újra az életemet. Új fejezetet nyitottam, továbbléptem. Sokkal nyugodtabb voltam, de a négy év eltiltás sokat ront az ember megítélésén. Rossz benyomást kelt másokban, úgy kezelnek, akár a legrosszabb doppingolókat. Semmit sem csináltam, mégis olyan embernek bélyegeznek meg, aki szándékosan csalt, amit nehezen viselek. De amint lehetséges, el kell fogadni: a düh értelmetlen. Csak idő- és energiapazarlás.

Így van. Nem akartam újrakezdeni. Mindig is úgy gondoltam, hogy megvolt a pályafutásom. Igazából már az eltiltás előtt is csak egy évet terveztem játszani, mert a költségek hatalmasak, ami óriási áldozatot követelt tőlem és a családomtól. Nyilvánvalóan nem tudjuk, elértem-e a maximumot, de nem hinném, hogy a tenisz felforgatta volna az életemet. Nem értem volna el azt a helyezést, hogy megéljek belőle. Szerencse, hogy a pályafutásom végéhez közeledve történt, mert ha az elejére esik, akkor az egész életemben bánhatnám a történteket, és kétségek gyötörtének, amiért nem ismerem a korlátaimat.

Pontosan. Ez nem csak a teniszre vonatkozik, de minden létesítményre a szövetségi struktúrán belül: legyen szó fociról, röplabdáról vagy padelről. A városi pályákon, illetve a nem szövetségi rendszerben lévő pályákon játszhatok, de jelenleg amatőr szinten sem versenyezhetnék. Sőt: amatőr focitornán sem vehetnék részt, ha az hivatalos.

Ki kellene deríteni. Nem vagyok teljesen biztos benne.

Forrás: Tennis Magazine Italia