Április közepén lesz Jannik Sinner meghallgatása
Április 16-án kezdődik a férfi tenisz világranglistát vezető olasz Jannik Sinner doppingtárgyalása a nemzetközi Sportdöntőbíróságon (CAS).
Sinner muss sich im April vor dem CAS verantworten
Fotó: SID
Sinner tavaly márciusban két doppingellenőrzésen is fennakadt, szervezetében az anabolikus szteroidok közé tartozó klosztebolt mutattak ki, igaz, kis mennyiségben. Akkor azzal védekezett, hogy a tiltott szer akaratán kívül jutott a testébe, mégpedig az egyik edzője, illetve fizioterapeutája révén. Őket azóta már menesztette a stábjából. Az illetékes testület ezt az érvelést elfogadta, és nem tiltotta el a teniszezőt, emiatt viszont sokan felháborodtak.
A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) a felmentő ítéletet nem fogadta el, szeptemberben a CAS-hoz fordult, amely pénteken kitűzte a tárgyalás első időpontját április 16-ra.
"Egyetlen fél sem kért nyilvános meghallgatást, és az eljárás zárt ajtók mögött zajlik majd" - áll a CAS közleményében. Amennyiben a 23 éves Sinnert - aki a vasárnap kezdődő Australian Openre készül címvédőként - mégis bűnösnek találják, akár kétéves eltiltást is kaphat.
Az olasz sztár tavaly nem csak a melbourne-i Grand Slam-tornán győzött, hanem megnyerte a US Opent is, és elődöntős volt a Roland Garroson.
Forrás: MTI
Forrás: MTI
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-96003c89-cf48-4721-828c-1772716592b4-68-310-310.jpeg)