Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

Jön a 46. Djokovic-Federer a Cincinnati Masters döntőjében

Eurosport
Eurosport

Publikálva 19/08/2018 - 10:51 GMT+2

A szerb számára extra tét, hogy meglehet neki a karrier Golden Masters.

Roger Federer, Novak Djokovic

Fotó: Getty Images

Azt követően, hogy pénteken két meccset is meg kellett oldania, szombaton elég volt egy játszma és két gém Roger Federernek ahhoz, hogy nyolcadszor is döntőt játszhasson Cincinnatiben.
A svájci 7:6(3) arányban hozta az első szettet, a másodikban pedig ellenfele, David Goffin 1:1-nél vállsérülés miatt feladta a mérkőzést. Federer immáron 46 győztes meccsen van túl ezen a tornán, melynek eredményeként létrejött a drukkerek által leginkább várt finálé Novak Djokovic ellen. A szerb negyedik egymást követő döntőszettes találkozóját húzta be Marin Ciliccsel szemben, 6:4, 3:6, 6:4 arányban verve horvát ellenfelét.
Nolénak bő két és fél óra kellett a győzelemhez, míg Roger 62 perc alatt bemasírozott a fináléba. Már a mérkőzés előtt voltak olyan hírek, hogy Goffinnek gondjai vannak a vállával, aki az első játszma elvesztése után hívta is a trénert. Ezt követően, bár lassultak a szervái, hozni tudta az adogatását. Ezért némiképp váratlan volt, hogy 1:1-nél mégis úgy döntött, feladja az összecsapást.
"Nem lett volna értelme folytatni. 160-nal szerváltam és éreztem a karomat és a vállamat. Az elvesztett első játszma után kettő másikat kellett volna hoznom ilyen szervákkal, ami képtelenség, úgyhogy ez volt a jó döntés."
Federer még csak break-labdával sem szembesült az elődöntőben, és bár ő maga kihagyott négy break-sanszot, a rövidítést tökéletesen játszotta le, ami végül döntőnek bizonyult.
A svájci így továbbra is folytatja azt a sorozatát a tornán, hogy 97 szervagém óta nem vették el az adogatását. Ez időben azt jelenti, hogy a David Ferrer elleni 2014-es finálé óta nem tudták őt breakelni.
Goffin ellen hétből hétszer hozta a szerváját, és 45 adogató pontból 33 az övé lett.
"Általánosságban úgy gondolom, hogy itt, Cincinnatiben meg kell nyerni a nagy pontokat. Nem adódik ugyanis túl sok lehetőség, főleg, ha jól vigyázol a szervádra. Minden nagyon gyorsan történik, ezért is örültem nagyon, hogy folyamatosan emelni tudtam a játékom színvonalán. Annak meg különösen, hogy ezt a rövidítésben tovább fokoztam."
Djokovic és Federer 46. alkalommal csapnak majd össze. Legutóbb a 2016-os Ausztrál Open elődöntőjében mérkőztek, ahol a szerb négyben verte a svájcit, hogy aztán begyűjtse 11. major-címét. Az egymás elleni mérleg 23-22 a szerb javára, ám mindhárom ohiói összecsapásukat a svájci nyerte.
"Az a legjobb az egészben" - fűzte hozzá Federer, "hogy két és fél éve nem játszottunk egymással. Nehéz tehát megmondani, hogy mire lehet majd számítani."
A héten mindketten a US Open komoly esélyesévé léptek elő. Federer azzal, hogy rögtön első kemény pályás tornáján kiválóan játszott. Djokovic pedig azzal, hogy folyamatosan építi az önbizalmát a háromszettes győzelmekkel.
"Persze, nagyjából sejthető, hogy mit várhatunk egymástól a döntőben" - folytatta a svájci. "De nem lehetünk benne biztosak még mi sem, hisz annyi minden történt. Mindketten sérüléssel bajlódtunk, aztán mindketten túl vagyunk már egy erős visszatérésen. Pont ez a bizonytalanság, ez a kiszámíthatatlanság lesz majd a szép a Novak elleni döntőben."
Annyi extra pikantériája van még a finálénak, hogy Djokovic lehet az első teniszező, aki teljesíti a karrier Golden Masterst, azaz, hogy mind a kilenc 1000-es tornát megnyeri legalább egyszer.
Djokovic eddig mind az öt Cincinnati-döntőjét elvesztette.
"Hatodszor is nekifutok és megpróbálom megnyerni ezt a trófeát" - mondta a szerb. "Természetesen azt remélem, hogy ezúttal sikerül is majd a magasba emelnem. Mindent megteszek majd érte, amit csak tudok. Itt van a fejemben a történelmi győzelem lehetősége, ami még inkább motivál engem."
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Kapcsolódó témák
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés