Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

Shut the f*uck up! - Shapovalov újabb idegösszeomlása egy out miatt (videó)

Eurosport Magyarország

Frissítve 09/05/2022 - 19:56 GMT+2

Denis Shapovalov megint nem tudta türtőztetni magát, ezúttal a római centerpályán jött az újabb látványos kiborulása, ráadásul az olasz Lorenzo Sonego ellen, így még a közönség sem zárta a szívébe.

Denis Shapovalov

Fotó: AFP

A második szettben, 4:3-as állásnál a kanadai második szerváját jónak ítélte a vonalbíró, ám Sonego reklamációja miatt a játékvezető is csekkolta a nyomot. Ekkor kiderült, hogy az adogatás széles, így kettőshibával bréklabdához jutott az olasz. Shapovalov teljesen kikelt magából, a hálón szabálytalanul átmászva vitatkozott a székbíróval, majd a supervisornak is előadta sérelmeit.
A közönség eközben bőszen fújolta a kanadai játékost, aki ingerülten rájuk nézett, majd egy jól kivehető "Shut the fuck up!" kiáltással próbálta csendre inteni a rómaiakat, nyilván kevés sikerrel.
picture

Shut the f*uck up! - Shapovalov újabb idegösszeomlása egy out miatt

A kedélyek lecsillapodása után sportszerűtlen magatartás és egy korábbi figyelmeztetés miatt pontlevonásban részesült Shapovalov, és mivel épp bréklabdánál jártunk, ezzel el is veszítette a játékot.
Shapovalov dühösen vitatkozott még egy sort, többek között egy nézőt is ki akart vezettetni, ám végül folytatódott a játék.
A maratoni, 3 óra 10 perces meccset végül a kanadai nyerte, aki Nikoloz Basilashvilivel találkozik majd a második körben.

Eredmények:
férfiak, 1. forduló:
  • Shapovalov (kanadai, 13.)-Sonego (olasz) 7:6 (7-5), 3:6, 6:3
  • Djere (Györe, szerb)-Coric (horvát) 6:2, 6:7 (3-7), 6:2
  • Khachanov (orosz)-Zeppieri (olasz) 6:3, 6:4
  • Van de Zandschulp (holland)-Korda (amerikai) 6:4, 6:1
  • Giron (amerikai)-Bublik (kazah) 3:6, 6:4, 6:3
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Kapcsolódó mérkőzések
Hirdetés
Hirdetés