Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

Djokovicot pont nem érdekli az 1000-es szám, az 1001-es kell neki igazán

Kálmán Laci

Publikálva 15/05/2022 - 14:11 GMT+2

Egy rendkívül izgalmas és eseménydús római hét lezárásaként következik a férfi döntő Novak Djokovic és Stefanos Tsitsipas között. Egyikük úgy tűnik, kezd visszatérni a legjobb formájába, a másik pedig igyekszik ott maradni az elsők között, amikor majd a Roland Garros esélyeseit soroljuk. Ez lesz kettejük tizedik egymás elleni találkozója, nézzük az esélyeket.

Novak Djokovic és Stefanos Tsitsipas

Fotó: Getty Images

Tsitsipasnak az első római trófeájához azt a Djokovicot kell legyőznie, aki az elődöntőben megnyerte az 1000. ATP-meccsét.
Nem egész egy hónappal ezelőtt, Belgrádban, Djokovic minden volt, csak meggyőző nem. Sorra hullajtotta a szetteket, és a meccshiány miatti fizikális és mentális problémákkal küszködött. Úgy tűnik azonban, hogy a világelső túl van ezeken a problémákon. Madridban már elődöntős volt, a későbbi bajnok Carlos Alcaraztól kapott ki döntő szett rövidítésben.
Rómában pedig még élesebbnek látszik, hisz a döntőig vezető úton még csak játszmát sem vesztett.
Tsitsipas behúzta a szezon első salakos 1000-es tornáját Monte-Carlóban, azóta azonban a riválisai mind egyre jobb formába lendültek, miközben ő többször is elmaradt a várakozásoktól. Általában messzire jutott a tornákon, de többször is szoros meccsekbe bonyolódott a korai fordulókban, ahogy például Grigor Dimitrov ellen is itt Rómában.
Alcaraz ellen Barcelonában, valamint a két Sascha Zverev elleni meccsén pedig nem tudta hozni a legjobbját. Utóbbi ellen itt az elődöntőben is döcögött a játéka, bár kétségtelen, végül a maga javára fordította a meccset.
picture

Stefanos Tsitsipas à Rome en 2022

Fotó: Getty Images

Az egymás elleni mérlegük salakon 4-0 Djokovic javára, de a szerb dolga sosem volt könnyű a görög ellen. Tsitsipas kétszer is öt szettre kényszerítette őt a Garroson, tavaly pedig itt, Rómában adogathatott is a győzelemért.
A borítás elfedi a görög játékának több gyenge pontját, így az egykezes fonákjából adódó esetleges hátrányokat is. Salakon több ideje van odaállni a labdákhoz, ilyenkor magabiztosabb, a fogadásai pedig erősebbek.
picture

Novak Djokovic

Fotó: Getty Images

Vitán fölül áll, hogy a héten a szerb volt a jobb játékos, a tenisze színvonala magasabb és egyenletesebb is volt, mint ellenfeléé. Azzal kapcsolatban sem lehet kétségünk, hogy a mentális rész is Djokovic mellett szól. A világelső iszonyatosan akarja ezt a győzelmet, amely az első trófeát jelentené számára az idén. Mondhatjuk tehát, hogy az 1001-es szám sokkal kerekebb volna neki, mint az 1000-es.
Ha ezt Djokovic megnyeri, viszi a pillanatot, és topfavoritként várhatja majd a Garrost.

A római döntőt az Eurosport 2-n vasárnap 16:00 órai kezdettel élőben közvetítjük.

Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Kapcsolódó mérkőzések
Hirdetés
Hirdetés