Bondár Anna legyőzte a tavalyi wimbledoni elődöntőst Rómában

Bondár Anna bejutott a második fordulóba szerdán a római salakpályás tenisztornán. A világranglistán 93. magyar a selejtezőben aratott két győzelemmel került a főtáblára, ahol az őt 30 hellyel megelőző Tatjana Maria várt rá.

Bondár Anna

Fotó: AFP

Korábbi egyetlen találkozójukat a német játékos nyerte meg tavaly a kanadai Granbyban.
A második meccset egyértelműen a Hajdúszoboszló SE sportolója irányította, aki 5:4-nél elvette a 35 éves ellenfél adogatását, majd kiszerválta a szettet. A folytatásban még inkább a 25 éves magyar akarata érvényesült, ekkor Maria már csak egy gémet tudott összehozni.
Bondár már a harmadik meccsét nyerte meg az olasz fővárosban úgy, hogy az előző nyolc WTA-találkozóját elvesztette. A 64 között jóval nehezebb rivális vár rá a 13. kiemelt szlovák Karolina Pliskova személyében, aki volt világelső és döntőt vívott már Wimbledonban és a US Openen is.
A szerdai nap másik magyarja, Fucsovics Márton (92.) összecsapása jelenleg is zajlik a szerb Filip Krajinovic (74.) ellen a Foro Italicóban.
Eredmény - 1. forduló (a 64 közé jutásért):
MTI
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés