Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

Indian Wells-i tapasztalatai alapján bátrabb teniszt sürget az angol szakíró

Nánási Antal

Frissítve 19/10/2021 - 15:12 GMT+2

Ha a többi sportág vissza tudott már többé-kevésbé állni a normál kerékvágásba média szempontból, miért késlekedik mindezzel a tenisz?

Indian Wells

Fotó: Getty Images

Túlzás nélkül lehet állítani, hogy azt követően, hogy egy hétfőbe nyúló szeptemberi vasárnap éjszakán Daniil Medvedev beütötte a meccslabdát Novak Djokovic ellen a US Open döntőjében, minden teniszrajongó elkezdte számolni a napokat.


A visszaszámlálás zérója pedig október 7-re volt kalibrálva, ekkor kezdődött ugyanis Indian Wellsben az év utolsó előtti ATP és WTA 1000-es versenye.
A Tenisz Paradicsoma majdnem 1000 napot követően tért gyakorlatilag is vissza a nemzetközi tenisz térképére, igaz, a szokásos márciusi időponthoz képest meglepően szokatlan időszakában az évnek. Más körülmények, furcsán pattogó labdák és a szokotthoz képest gyér érdeklődés kísérte a mögöttünk hagyott tíz napot, mégis egyetlen szónyi panasz sem hagyhatja el a szánkat, ha a verseny történéseit kell összegeznünk.
Hiszen láthattuk, amint az elnyűhetetlen Andy Murray (alsószervát is ütve) legyőzi a Next Gen novemberig még mindenképpen koronázatlan királyát, Carlos Alcarazt; hallhattuk, amint Andrey Rublev egy 32 nyerőt hozó mérkőzést követően arra panaszkodott, mennyire nehéz az októberi körülmények közepette nyerőket ütni; láthattuk egy fiatal spanyol hölgy csodaszámba menő útját élete első Indian Wellsi szereplésén, amely út egészen a torna megnyeréséig tartott. Láthattuk azt is, hogy Andy Murray után/mellett is van élet a brit férfiteniszben, amit fényesen bizonyít Cameron Norrie tornagyőzelme.

Cameron Norrie

Újságírói szempontból azonban némileg azért keserű a szánk íze, igaz, a keserűséget nem közvetlenül tapasztaltuk meg. A teniszberkekben méltán nagy népszerűségnek örvendő, hetente kétszer jelentkező The Tennis Podcast c., angol tenisz szakírók/kommentátorok által jegyzett háttérműsor ugyanis némileg ellentmondásos dolgokra világított rá.
Az adás Indian Wells közbeni epizódjában ugyanis a szerkesztők megszólaltattak egy a helyszínre kiutazó brit újságírót, Simon Briggs-t. A Telegraph szakírója, annak ellenére, hogy bő egy évtizetede már a tenisz az elsődleges „kutatási területe”, érdekes módon soha nem járt még az ötödik Grand Slamen. Ezt az anomáliát ő leginkább azzal magyarázza, hogy az alapértelmezett márciusi időpont rendszerint egybeesik a rögbi Hat Nemzet Tornájával, így neki Indian Wells mindig kiesett. Az új időpont mellett azonban 2021-ben még egy, sokkal nyomósabb oka is volt annak, hogy Simon Briggs és három társa átruccanjon Kaliforniába. Az érdeklődés középpontjában az új brit szupersztár, Emma Raducanu áll, akinek tettét, vagyis a selejtezősként megnyert Grand Slam-bajnoki címet Briggs technikailag lehetetlennek nevezte.

Emma Raducanu of Great Britain celebrates with the US Open winner's trophy after her victory over Leylah Fernandez of Canada in the final of the women's singles of the US Open at the USTA Billie Jean King National Tennis Center on September 11, 2021 in Ne

Azok után azonban, hogy a brit tini, semmiképpen sem váratlan módon, már az első mérkőzésén vereséget szenvedett a fehérorosz Sasnovichtól, a brit média küldöttség a helyszínen maradt, és beleásta magát a torna történéseibe.
Alapvetően azt hihetjük, hogy ha egy újságíró nem csak a távolból, hanem a helyszínről közvetít/tudósít egy sporteseményről, akkor ez a körülmény még személyesebbé teszi az anyagot, egyúttal segít a nézőnek/olvasónak abban, hogy maga is minél inkább beleélje magát a történésekbe. Alapvetően abszolút meg is állja a helyét ez a feltételezés, a COVID-helyzet azonban nyilvánvalóan felülírta ezt a jól bejáratott rendszert. A járvány miatti leállás után újraéledő sportvilág kezdetben érthetően óvatos volt, a mai kor technikai fejlettségének köszönhetően az online sajtótájékoztatók révén tulajdonképpen minden nézői/olvasói igényt ki lehetett elégíteni.
Amíg azonban a legtöbb sportágban most már, még ha fokozott biztonsági szabályok mellett is, de újra teret engedtek a helyszíni újságírói munkának, addig a tenisz egyelőre különutasként másra esküszik. A Tennis Podcast-nak nyilatkozó Simon Briggs is elmondta, annak ellenére, hogy kollégáival együtt a helyszínen tartózkodik, személyes interjúkat csak a hivatalos Zoom sajtótájékoztatók keretében készíthet a játékosokkal. A helyzet furcsaságát növeli, hogy amellett, hogy egy újságíró és egy teniszező személyes találkozója megüti az egészségügyi kockázat határait, addig az Indian Wellsi teniszkomplexumban szabadon, maszkviselési és egyéb kötelezettségek nélkül mászkálhatnak a nézők. Ami tehát egy mikrotérben egy mikro közösség (értsd két ember) számára tilos, az jóval nagyobb területen számottevően több ember részvételével már megengedett.
picture

Indian Wells Tennis Garden, 2019.,

Fotó: Getty Images

A személyes benyomás, egy-egy kérdésre megeresztett félmosoly vagy szájhúzás így hiányzik ezekből az interjúkból, miáltal a közvetlen élmény illúziója is bőven sérül. Mint ahogyan Simon Briggs elmondta, ha a teniszben fennmaradnak ezek a szabályok a következő tornákon is, félő, hogy a sportág hátrányos helyzetbe kerül a versenytársakkal szemben:
„Úgy gondolom, hogy a tenisznek bátrabbnak kellene lennie. Ha nem így tesz, akkor lemaradhat a többi sportágtól, amelyek fokozatosan térnek vissza média szempontból is a normál kerékvágásba. Úgy gondolom, hogy általánosságban nőne a közvetítések és/vagy tudósítások színvonala, ha újságíróként lehetőségünk nyílna arra, hogy személyesen is beszélhessünk egy-egy játékossal. Megvannak ennek a biztonságos keretei.”
Ebből a szezonból már nem sok van hátra, Indian Wellset követően a nagy versenyek közül már csak Párizs és a két világbajnokság maradt hátra a férfiaknál, a hölgyeknél pedig tulajdonképpen csak a guadalajarai vb. Az idő rövidsége miatt így már ebben az esztendőben a Briggs által kifogásolt jelenséget aligha írják felül. 2022-ben azonban, sok más szempont mellett, elsősorban az Ausztrál Openre lesz érdemes figyelni.
Az év első Grand Slam tornája ugyanis minden jel szerint elkötelezte magát amellett, hogy csak beoltott, teljes védettséggel rendelkező személyek vehetnék rajta részt, beleértve a játékosokat is. A logika azt diktálja, hogy ha a buborékon belül csak védett személyek tartózkodnak, akkor azok szabadon érintkezhetnek, találkozhatnak, beszélgethetnek egymással. Ha ez így van, akkor elvileg semmi sem választ el bennünket attól, hogy ismét személyes hangvételű interjúkat halljunk azoktól is, akik nem rendelkeznek Reilly Opelkához hasonló frázis arzenállal. Meglátjuk, mit hoz a jövő.
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Kapcsolódó témák
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés