„Mintha orosz rulettet játszottam volna” – drámai meccset hozott a női döntő Indian Wellsben Aryna Sabalenka és Elena Rybakina között

Aryna Sabalenka drámai döntőt nyert meg Elena Rybakina ellen Indian Wellsben. A világelső a szakadék széléről jött vissza, hisz mérkőzéslabdát is hárított, ráadásul a döntő játszma rövidítésében is hátrányban volt az Australian Open idei bajnoknőjével szemben. A meccs után Sabalenka bedugta a fejét a hűtőbe, hogy lehűtse magát a forró kaliforniai hét után.

Sabalenka megint hengerelt Indian Wellsben, szettveszteség nélkül döntős

Videó forrása: SNTV

Aryna Sabalenka emlékezetes hetet zárt Indian Wellsben. Megnyert egy rettenetesen izgalmas döntőt Elena Rybakina ellen, a meccs utáni reakciója pedig elég komolyat ment a közösségi médiában.
A világelső 3:6, 6:3, 7:6 arányban legyőzte az Australian Open idei bajnokát. Mérkőzéslabdát is hárított, nem adta fel, és végül a harmadik döntőjét már megnyerte Kaliforniában. A lányok közel három órán keresztül nyüstölték egymást a forróságban.
Sabalenka a döntőt követően azonnal bedugta a fejét a hűtőbe, jelezve, hogy itt az ideje, hogy ezután az embert próbáló hét után lehűtse magát. A rajongók rá is cuppantak a jelentre, így az elég nagyot ment a neten.
Nem csoda, hogy a fehérorosz a győzelmét követően lelazult, úgyhogy egy szellemes beszéddel búcsúzott Indian Wellstől.
"Micsoda nap, micsoda hőség" – kezdte Sabalenka.
"Nem tudom, hogy amit mondani fogok, annak lesz-e egyáltalán bármi értelme. Gratulálok Elenának, nagyszerű héten van túl. Remélem, sokszor találkozunk még a jövőben a tornák ezen fázisában."
picture

Sinner egy végletekig kiélezett meccsen győzte le Medvedevet az Indian Wells-i döntőben

Videó forrása: SNTV

"Köszönöm mindenkinek. A szervezőknek, a labdaszedő fiúknak, a szponzoroknak. Ez itt a teniszparadicsom, hála Istennek, megnyertem ezt a címet."
"És persze köszönöm a rajongóknak is, akik kitartottak ebben az extrém hőségben. Igyatok sokat, vigyázzatok magatokra, nehogy elájuljatok."
"Köszönöm a csapatomnak a támogatást, még ha sok teljesen abszurd dolgot is mondok nektek meccs közben. Köszönöm a vőlegényemnek is."
Kaptam egy kiskutyát, eljegyeztek, megnyertem a tornát… Erre a hétre, míg élek, emlékezni fogok.
Ez volt Sabalenka tizedik 1000-es győzelme, egyszersmind a 23. tornagyőzelme. 20 trófeája van keménypályás tornákról, és összesen 58 győzelmet szerzett top 10-es játékosok ellen. ez a győzelem azért is lehetett fontos a számára, mert az Australian Open döntőjét épp Rybakina ellen veszítette el.
picture

Alcaraz Medvedevről: "Még soha nem láttam így játszani Daniilt"

Videó forrása: SNTV

A kazah arról beszélt a döntő után, hogy jó sok minden csak egy hajszálon múlt a meccsen.
Feszült meccs volt, főleg a harmadik szett. Mintha orosz rulettet játszottam volna.
"Szerintem mindketten elképesztő tartalékokat mozgattunk meg a győzelemért. Jól kezdtem a meccset, de a második szettben leesett az energiaszintem. Aztán a harmadik szettben mindketten harcoltunk a körülményekkel, és végül minden az ő kedve szerint alakult."
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:
"Azért is volt nehéz nekem ez a döntő, mert eddig többnyire este játszottam. Ma beütött a bőség, főleg a második szettben. Mindent megtettem, amit tudtam, még meccslabdám is volt, de ő nagyon jól reagált rá."
picture

Medvedev: "Kemény évem volt tavaly, ezért még eltökéltebb vagyok, hogy a legjobbamat nyújtsam"

Videó forrása: SNTV

via Eurosport
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés