Stefanos Tsitsipas fejében a visszavonulás gondolata is megfordult, amikor nem látott esélyt a gyógyulásra.
A világranglista 5. helyén álló görögnek egyáltalán nincs rossz szezonja, főleg, ha figyelembe vesszük, hogy novemberben könyökműtéten esett át. Elmondása szerint az orvosok azt jósolták, a salakpályás versenyek kezdetére térhet vissza, ehhez képest már januárban ott volt a mezőnyben, az ausztrál nyílt teniszbajnokságon pedig elődöntőbe jutott. Azóta Rotterdamban döntőt, Acapulcóban elődöntőt játszott, az éves rangsorban pedig a negyedik helyen áll Nadal, Medvedev és Auger-Aliassime mögött.
„Ez egyáltalán nem volt normális” – mondta az Indian Wells-i tornát megelőzően a görög. „Az orvosom olyan ütemtervet dolgozott ki nekem, amely alapján a salakpályás szezon első hetében kezdtem volna meg a játékot. Megdöbbent, egyáltalán nem számított erre. A maga módján egyfajta csoda volt. Az, hogy sokáig jutottam az Australian Openen, a legjobb dolog, ami a pályafutásomban történt, egy ilyen nehéz sérülés után, amellyel éveken át küszködtem.”
Roland-Garros
Djokovic extra motivációja, Nadal sérülése, Alcaraz új szerepe – a Garros nagy kérdései
3 ÓRÁJA
A görög teniszező ezen a héten Indian Wellsben játszik, ahol Jack Sock lesz az ellenfele a második fordulóban. A mérkőzés előtti sajtótájékoztatón azt is elmondta: bizony volt olyan pillanat, amikor egészen kilátástalannak érezte a helyzetét, és még az is megfordult a fejében, kénytelen lesz befejezni a teniszt. „Épp egy stresszes időszakban voltam, amikor nem élveztem igazán a teniszt, mert a fájdalom túlságosan nagy és erős volt.”
Képtelen voltam élvezni azt a játékot, amit a legjobban szeretek. Emlékszem, hogy az ATP-döntőben, néhány nappal a műtétet megelőzően, a befejezésen is elgondolkodtam.
„Akkor meg sem fordult a fejemben, hogy segíthet valaki a gyógyulásban, és visszatérhetek oda, ahova tartozni szeretnék. Nagyon nehéz időszakon kellett keresztülmennem. Nagyon rossz állapotban voltam. Mivel nem hittem magamban, nem voltam motivált. Nem tudtam azon a szinten játszani, amin szerettem volna. És ebben a testem akadályozott meg. Szomorú volt azt érezni, hogy tehetetlen vagyok. Gyengének éreztem magam, nem tudtam előbbre jutni.”

Stefanos Tsitsipas - Acapulco

Fotó: Getty Images

Idénre az a célom, hogy kiegyensúlyozottan és jól érezzem magam.
Volt idén még egy játékos, aki a sikeres visszatérésével hívta fel magára a figyelmet: Rafael Nadal, aki a karrierje legjobb szezonkezdetét produkálta. A 21-szeres Grand Slam-győztes spanyol a 2021-es idény nagy részét kihagyta lábsérülés miatt, és néhány hónappal az Australian Opent megelőzően még csak mankók segítségével tudott járni. Idén viszont még veretlen, megnyerte az ausztrál nyílt teniszbajnokságot, a melbourne-i felvezetőtornát és az acapulcói 500-ast is.
„Nagyszerűen kezdte ezt az évet. Sok mérkőzést nyert, és hétről hétre nagyszerű eredményeket ért el kemény pályán. Nem tudom pontosan, hogyan nézett ki a felkészülése, de pár nyilatkozatát olvastam, és eléggé inspirálóak” – mondta Tsitsipas. A 23 éves teniszező csapatába nemrég bekerült a korábbi Ausztrál Open-döntős Thomas Enqvist, aki a görög szerint új ötletekkel segítheti a felkészülését.
„Fontos, hogy olyan emberek kerüljenek a csapatodba, akik rendelkeznek tapasztalattal az ATP Tourról. Thomast nagyon kedvelem, minden tekintetben tisztelem őt. Segíthet abban, hogyan játsszak a Touron, hogyan legyenek jó eredményeim, sokkal inkább a játékos, mintsem az edző oldaláról. Sok mindenen lehet javítani, neki pedig elég jó szeme van. Tudja, hogy a játékom többnyire a támadások köré épül, ezen sokat dolgozunk.”
„Próbáljuk az apró darabkákat összeilleszteni, és működésre bírni a pályán. Az apám szerepe nem fog változni, ugyanazt a munkát fogja ellátni, mint eddig. Thomas kiegészíti a csapatot, új ötletekkel és gondolatokkal érkezik, és úgy gondolom, hogy ezekkel új lendületet adhatunk a játékomnak. Minden évben várjuk az új lehetőségeket, és természetesen az a célom, hogy jobb legyek. Mindent bele kell adnom, egyúttal türelmesnek kell lennem, és jönni fognak az eredmények, ha követem az utat.”

Minden nap hírlevelet küldünk az olvasóinknak, amiben az előző nap legfontosabb sporthíreit, az elemzéseinket és persze sok más érdekességet is megmutatunk. Az Eurosport hírlevelére ezen a linken lehet feliratkozni.
Roland-Garros
Minden, amit a 2022-es Roland Garrosról tudni kell!
TEGNAP 15:48
Tenisz
Roger Federer nem csak a karrierje miatt csinálja a rehabilitációt, a tenisz utáni életére is gondol
TEGNAP 10:24