"Tarthatatlan a rendszer" – Świątek változtatna a doppingellenes szabályokon

Szerdán Madridban tartott sajtótájékoztatót Iga Świątek, ahol az újságírók a doppingügyére is rákérdeztek. A lengyel klasszis elárulta, lazítana a doppingellenes szabályokon, mert hiába volt ártatlan, mégis meg kellett tapasztalnia a legrosszabb érzéseket.

Iga Świątek

Fotó: Getty Images

Mint ismert, Świątek tavaly augusztusban, Cincinnatiben bukott meg egy doppingvizsgálaton, ám végül bizonyítani tudta, hogy a tiltott szer egy melatoninkészítménnyel jutott be a szervezetébe, így megúszta egyhónapos eltiltással. Korábban már többször is nyilatkozott, mit élt át az ügy kirobbanása után, ám úgy érzi, a tavalyi eset továbbra is hatással van rá.
"Őszinte leszek: szerintem valahol állandóan azon gondolkozunk, hogy nekünk, játékosoknak milyen extra óvintézkedéseket kell tenniük a doppingellenes szabályok betartása érdekében. Ez szorongást és félelmet okoz, és most nem csak magamról beszélek, mert én már valahogy megszoktam az egészet és megjártam a poklot. Képes voltam visszajönni ebből az állapotból, és úgy érzem, hogy senki semmi sem állíthat meg engem."
A lengyel lazítana a jelenlegi szabályokon.
"Más játékosoktól tudom, hogy nem könnyű megfelelni a mostani szabályoknak. Tarthatatlan a rendszer. Az év minden egyes napján meg kell adnunk egy órát, amikor épp az adott helyen tartózkodunk és elérhetőnek kell lennünk doppingtesztre. Van viszont olyan, hogy borul a program és egyszerűen lehetetlen tartanunk a lépést – például amikor utazunk, akkor is meg kell mondanunk, hogy éppen hol vagyunk vagy hol leszünk. Ha elmulasztjuk, lehet, hogy egyből jön egy figyelmeztetés, aztán három után az eltiltás."
Świątek szerint kialakult egy általános pánikállapot a mezőnyben, miután az ő és Jannik Sinner doppingügye is úgy történt, ahogy.
"Az egész szituáció leginkább csak azért kemény mentálisan, mert nekem nem sok befolyásom volt arra, ami velem történt, és el tudom képzelni, hogy néhány játékos tart attól, hogy velük is megtörténhet hasonló. Érzem a megnövekedett nyomást, amit nem könnyű kezelni, de ez van."
Świątek szavaira rákérdeztek Ons Jabeurnél, aki elárulta: valóban stresszesebbek lettek a minndennapok.
"Tudom, hogy a tiszta sportért mindent meg kell tennünk és ez nagyon fontos, de határozottan aggódom a helyzet miatt. Sokszor traumát okoz, amikor az éjszaka közepén csengetnek az ellenőrök a doppingtesztek miatt. Egyszerűen nem bírom."
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés