Az észak-amerikai keménypályás nyár beköszöntött, ennek pedig egyértelmű jele az, ha vasárnap este még nem tudunk beszámolni a heti tornagyőztesekről, mert még nincsenek.
Ugyanis a tengerentúli versenyek magyar idő szerint hétfő hajnalban fejeződnek be. De legalább lesz miről írni hétfőn.
Stanfordban a világelső Serena Williams és Angelique Kerber, Washingtonban pedig Svetlana Kuznetsova és Kurumi Nara játszanak a WTA trófeákért. Ugyanitt a fiúknál kanadai győztest fognak aratni, hiszen Raonic Pospisillel mérkőzik, de csak magyar idő szerint késő estétől. (A Kuznetsova-Nara döntőt élőben közvetítjük az Eurosport 2-n 23.15-től!)
ATP Rome
ATP Róma: Cilic - Bublik összefoglaló
5 ÓRA
Így nincs más hátra, mint hogy David Goffin kapja meg az egész posztot. Merthogy ő Európában játszott, a 2014-es szezon utolsó salakpályás ATP tornáján: a kitzbüheli versenyre jött, látott és győzött.
Voltak annak jelei már régebben is, hogy Goffinből egyszer csak lehet valaki. Emlékeztek arra a bizonyos Roger Federer elleni párizsi meccsre, amikor a szerencsés vesztesként élete első Grand Slam főtábláján két pontra volt attól, hogy 2-0-ra vezessen az ellen az ember ellen, akinek a posztere ott lógott a szobája falán?
Aztán kicsit elveszett valahol az úton a vékonyka belga, de júliusban végre eljött az ő ideje. Megnyert három (!) challenger tornát egymás után, Scheveningenben Andreas Becket verte, Poznanban Blaz Rolát, Tamperében pedig Jarkko Nieminent győzte le a fináléban.
Majd kapott egy szabadkártyát a kitzbüheli 250-esre, ahol szépen elmenetelt a döntőig, ott pedig szetthátrányból győzte le a hazai pályán teniszező Dominic Thiem-et és pályafutása első ATP trófeáját emelhette magasba.
Goffin húsz mérkőzés óta veretlen, legutóbbi 42 szettjéből 40-et megnyert. Hétfőn (amikor a tengerentúlon végre kiderül, hogy kik nyertek) már a legjobb ötvenben lesz a világranglistán úgy, hogy egy hónapja még a top 100-ban sem volt.
Na, ezt hívják áttörésnek.
WTA Rome
Négyórás maraton a nőknél, Karatsev 20. győzelmét aratta 2021-ben
5 ÓRA
ATP Rome
ATP Róma: Humbert - Sinner összefoglaló
6 ÓRA