Óriási tehetségnek indult, de folyamatos sérülései miatt könnyen lehet, hogy 27 évesen, nagyobb egyéni eredmény nélkül kényszerül lezárni pályafutását Laura Robson. A brit teniszező 2012-ben Londonban, hazai pályán olimpiai ezüstérmet nyert Andy Murray-vel vegyes párosban, egy évvel később betört a top 30-ba, azóta viszont szinte folyamatosan sérülések hátráltatják.


A brit női tenisz nagy reménységeként tűnt fel Laura Robson, aki 2008-ban 14 évesen megnyerte Wimbledont a juniorok között. A felnőtt mezőnyben nagyon fiatalon ért el jó eredményeket, kétszer jutott a legjobb 16 közé Grand Slam-tornán, és a 27. helyen is állt a világranglistán. 2012-ben a londoni olimpián vegyes párosban Andy Murray partnereként ezüstérmet szerzett. Ugyanebben az évben a WTA a szezon legnagyobb felfedezettjének választotta, 2013-ban pedig bekerült a legjobb 30-ba a ranglistán.
A 2013-as szezont követően azonban nem tudott tovább fejlődni, állandóan sérülések hátráltatták. Először csuklóproblémái miatt kellett hosszabb időt kihagynia, 2015-ben a világranglistán a 900-ból is kicsúszva próbált meg visszatérni, kevés sikerrel. 2018 júliusában csípőjét kellett megműteni, egy év múlva megint visszatért, de újra fájdalmat érzett, ezért ismételten műtétre volt szükség, legutóbb 2019 áprilisában játszott mérkőzést.
Davis Cup
A horvátok nyerték a balkáni szuperrangadót, Djokovicék a pároson véreztek el
16 ÓRÁJA
Robson 27. születésnapja alkalmából a közösségi médiában tett közzé állapotfrissítést sérüléséről, és mint megírta, harmadik csípőműtétjét követően nem biztos, hogy vissza tud térni a teniszpályára.
„Születésnapomra mankókat kaptam idén. Sajnos múlt héten harmadszor is csípőműtétet kellett végrehajtani rajtam. Kétségbeesetten próbáltam folytatni az edzéseket, de sajnos akkora fájdalmat éreztem, hogy elkerülhetetlen volt a műtét. Az orvosaim tanácsát megfogadva eldöntöttem, hogy a csípőm hosszú távú egészsége lesz a prioritásom. Ez azt jelenti, hogy a teniszt illetően nem vagyok biztos a folytatásban, minden azon múlik, hogyan gyógyulok a következő hónapokban”-
írta Instagram-oldalán a brit teniszező.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon Laura Robson (@laurarobson5) által megosztott bejegyzés
Az újabb műtét azért is különösen fájó Robson számára, mert a hónap elején még arról számolt be, hogy újra jobban mennek neki az edzések.
Nehéz elképzelni, hogy ennyi sérülés után tud még olyan szinten teniszezni, mint első felnőtt éveiben, de mindenképp sajnálatos lenne, ha nem a pályán fejezné be pályafutását a nagy ígéretnek indult brit teniszezőnő.
Australian Open
Djokovic lehet az oltásellenesek plakátfiúja, ha kihagyja az Ausztrál Opent
TEGNAP 11:45
Davis Cup
Rublev és Medvedev belőtte az oroszokat az elődöntőbe, a németek ellen játszanak szombaton
TEGNAP 19:56