Bondár Anna negyeddöntőbe jutott a jászvásári tenisztornán

A nyolcadik kiemelt Bondár Anna bejutott a negyeddöntőbe a romániai Jászvásáron (Iasi) zajló, 267 ezer dollár összdíjazású salakpályás női tenisztornán. A világranglistán elfoglalt 99. helyével a legjobb magyarnak számító játékos kedden a spanyol Marina Bassolsszal találkozott, akit tavaly Rómában három szettben győzött le.

Bondár Anna (Fotó: Hungarian Tennis)

Fotó: Facebook

A Hajdúszoboszló SE sportolójának ezúttal két játszma is elég volt a sikerhez, igaz, az elsőben nagy csatára késztette őt a WTA-rangsorban 122. helyen álló rivális.
Bondár végül 7:5-re hozta az első játékrészt úgy, hogy háromszor vette el ellenfele adogatását.
A folytatásban ismét háromszor sikerült brékelnie a magyar játékosnak, aki így végül 2 óra 12 perces küzdelemben győzte le a spanyol teniszezőt.
Bondárra a legjobb nyolc között a szerb Olga Danilovic és a román Anca Alexia Todoni nyolcaddöntőjének győztese vár majd.
A jászvásári torna selejtezőjében Szabanin Natália is indult, de ő alulmaradt a bolgár Gergana Topalovával szemben.
Eredmény, nyolcaddöntő:
MTI
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés