Tavaly nyáron Grigor Dimitrov elkapta a koronavírust, az úgynevezett "hosszú covid" elhúzódó tünetei pedig még sokáig megviselték a szervezetét. Ő azonban nem hagyta, hogy mindez kedvét szegje, figyelmét alapítványának fordította, amelyen keresztül szeretne változásokat elérni hazájában, megvalósítva ezzel az egyik gyerekkori álmát.

Szó szerint elakadt a lélegzetem, amikor közölték velem, hogy elkaptam a koronavírust. Rengeteg emberrel, köztük gyerekekkel és családokkal találkoztam, ezért mindenekelőtt gondoskodnom kellett arról, hogy mindannyian értesüljenek a hírről. Beleértve a saját családomat is, mert szinte mindenkivel érintkeztem, de szerencsére senki sem fertőződött meg.
Azt is fontosnak tartottam, hogy szélesebb körben terjesszem a helyes üzenetet. Nem bújtam el; habár könnyedén csendben maradhattam volna, szerettem volna felhívni az emberek figyelmét, hogy nem számít kik vagyunk és mit csinálunk, mennyire vagyunk jó kondiban.
ATP Monte Carlo
ATP Monte Carlo : Rublev vs Nadal összefoglaló
3 ÓRA
Rendkívül kellemetlen pillanatban ért, mert előtte nagyon sokáig ügyeltem a biztonságra, közben rengeteget dolgoztam. Azon ritka helyzetek egyike volt, amikor ténylegesen belepakolhattam némi extra melót, és miután egy évvel korábban sokat bajlódtam a vállam miatt, kiváló lehetőséget kaptam, hogy ledolgozzam a kiesett időt. Miután beüt a dolog, már nem sok mindent tehetünk, azon kívül, hogy elfogadjuk a helyzetet, kihasználjuk az alkalmat, hogy visszatekintsük a pályafutásunkra, átértékeljünk néhány dolgot. Sok időt kaptam, hogy más szemszögből vizsgáljak dolgokat. Ráébresztett arra, mennyire gyengék vagyunk és mennyire jelentéktelen minden, különösen az egészségünkhöz viszonyítva.
Számomra ez egyértelműen egy tanulási folyamat volt, és még szerencsésnek is mondhattam magam, mert nagyszerű emberek vettek körbe a csapatomból, a családomból és a szeretteim közül. Aztán újra teniszezni kezdtem, de nem igazán voltam azon a szinten fizikálisan és mentálisan, hogy keményen odategyem magam. Idővel, apránként kezdtem el felvenni a ritmust, és visszatérni a megszokotthoz.
Mostanság még a jelentéktelennek tűnő pillanatokat is jobban tudjuk értékelni, holott úgy gondolom, gyakran semmibe vesszük a minket körülvevő dolgokat, legyen az egy festői napsütés, vagy egy baráti kávézás. Egy csomó mindent adottnak tekintünk, ami többé-kevésbé normális is: az élet felgyorsult, sok mindent szeretnénk elérni, céljaink többsége pedig olyan, hogy közben elmulasztunk másra figyelni. Úgy vélem viszont, hogy ez a perspektíva mindannyiunkban megváltozott, és mostantól talán a boldogságot egy picikét más szűrőn keresztül szemléljük majd. Mert alapvetően mindannyian nagyszerű egyének vagyunk, csak meg kell találnunk a saját helyünket, ahol elérhetjük a céljainkat, és az álmainkat valóra válthatjuk.
Hamarosan betöltöm a harmincat. Nem mondanám, hogy túl sokat agyaltam rajta, mégis izgalommal tölt el. Ez az az életkor, ami nem túl fiatal, nem túl öreg, közben mégis olyan, mintha új fejezet nyílna az életben, ahol már egy picit máshogy tekintünk magunkra, jobb az önismeretünk, és szép lassan megszabadulunk a minket körülvevő felesleges dolgoktól. Nem akarunk olyasmire időt pazarolni, ami nem feltétlenül tesz hozzá az életünkhöz.

"Mindenkinek megvan a szavatossági dátuma!"


Fizikálisan jó állapotban vagyok, mentálisan sem érzem magam harmincnak, ami jó dolog, közben mégis érettebb lettem fejben. Ki tudja, mit tartogat még a jövő? Ez csak idővel derül ki. Egészen addig játszani szeretnék, amíg a testem lehetővé teszi, hogy a legmagasabb szinten teniszezzek. A tenisz csak átmeneti dolog, nem tart örökké. Sportolók vagyunk, és mindenkinek van szavatossági dátuma, ez így működik. Most megéljük az álmainkat, de csak utána, akkor kezdődik a valódi élet.
Ha elvonatkoztatunk a tenisztől, azt szeretném ha a jövőben a családalapítás is terítékre kerülne, és van még pár teendő, amibe szeretnék belefogni. Azon a napon, amikor búcsút intek az egésznek, készen állok majd és izgatottan várom a következő fejezetet az életemben.
Nemrég létrehoztam az alapítványomat, amelyben reményeim szerint nekem is kulcsszerepem lesz. Mindig is gondolkoztam ezen, de vártam a megfelelő alkalomra. Amikor gyerek voltam, anyukám vitt az iskolába, menet közben pedig sok olyan gyereket láttunk, akik segítség nélkül maradtak. Emlékszem, megkérdeztem őt, hogy kapnak-e támogatást, anya pedig nagyon őszintén azt mondta: "Nem fogok neked hazudni, fiam, nehéz helyzetben vannak. De ha tenni szeretnél értük valamit, akkor inkább koncentrálj a teniszre."
Ez azóta is megragadt bennem, ezért az anyukámat kértem fel, hogy legyen az alapítvány elnöke. Mindketten emlékszünk arra a beszélgetésre, tudjuk, mit szimbolizál. Másképp gondolkozik, mint bárki, akit megismertem az életem során, neki tulajdonítom azt, hogy én is kívülálló lettem valamelyest. Végtelen pozitivitás és olyan aura lengi körbe, amely nem ismeretlen számomra. Arra késztet, hogy megkeressem a következő lépést és célt, így nála alkalmasabb személyt aligha találtam volna; hiszem, hogy remek munkát fog végezni, szemernyi kétségem sincs efelől.
Az utolsó darabokat még csak most illesztjük össze, amihez még kell egy kis idő, mert elég széles spektrumot szeretnénk lefedni, nem csak egy bizonyos dolgot. Számos területre koncentrálunk, legyen szó a családokról, gyerekekről vagy felnőttekről, bárkiről, akinek segítségre van szüksége, hogy előbbre léphessen az életében. Izgatott vagyok, pedig egyúttal nagy kihívást jelent, mert egészen mélyre kell tekintenem magamban.
Szerencsés vagyok, hogy ilyen családba születtem. Mindenki másképp, de jelentős mértékben járult hozzá az életemhez. Sokat tanultam tőlük, és szeretnék valamit visszaadni; olyan eszköz lehet ez a kezemben, amivel jóvá tudom tenni, hogy ennyi időt töltöttem távol a családomtól és az országomtól.

Grigor Dimitrov lett 2013-ban a Bulgária történetének első ATP-tornagyőztese.

Fotó: Eurosport

Fontos számomra, hogy Bulgáriát képviselhetem: minden családtagom itt él, én is igyekszem gyakran hazautazni. Sokszor adódott olyan lehetőség, hogy más országok színeiben lépjek pályára, de büszke vagyok rá, hogy egyszer sem hoztam meg ezt a drasztikus döntést. Büszke vagyok a származásomra, ez sosem változott. Azért, hogy követhessem az álmaimat, korán el kellett költöznöm, de ettől még ugyanaz az ember maradtam. Az útlevelem és a zászlóm bolgár, úgy érzem, hogy nagyon is része vagyok az országnak. Boldoggá tesz, hogy a férfi tenisz történetében is nyomot hagytunk, különösen azt követően, amit a Maleeva nővérek elértek a nőknél. Számomra ez sokat jelent, de bízom benne, hogy az alapítvánnyal elvégzett munkán keresztül is örökséget tudok építeni, nem csak azzal, amit elértem a pályán.
Bizonytalan időket élünk és minden naponta változik, teljesen mindegy, épp melyik részén vagyunk a világnak. Egy dologban azonban biztos vagyok: a pillanatot így is megélhetjük, értékelhetjük a lehetőséget, hogy a pályán és azon kívül 100%-ot nyújthatunk. Azt kell irányítani, ami irányítható!
Grigor Dimitrovot az Instagramon (@grigordimitrov) és a Twitteren (@GrigorDimitrov) követhetitek.
Tenisz
Bombameglepetésre kiesett Nadal Monte-Carlóban
4 ÓRA
ATP Monte Carlo
ATP Monte Carlo : összefoglaló Evans V Goffin
7 ÓRA