Ha ez nem motivál valakit, akkor semmi: a US Open bejelentésének minden játékos örülhet
Minden eddiginél nagyobb pénzdíjat, ötmillió dollárt (1,7 milliárd forint) kap a férfi és a női egyéni győztes az idei amerikai nyílt teniszbajnokságon.
Novak Djokovic, US Open 2023
Fotó: Getty Images
A New York-i torna szervezői szerdán jelentették be, hogy az összesített pénzdíj húsz százalékkal nő a tavalyihoz képest, ugyanis 85 millió dollárt (29 milliárd forintot) osztanak szét az indulók között.
Az augusztus 19-20-i, rendhagyó, meghívásos vegyes páros torna győzteseinek egymillió dollár (342 millió forint) üti majd a markát, az egyéni győzteseknek járó pénzdíj pedig 39 százalékkal több, mint egy éve. A két döntő vesztese ezúttal 2,5 millió dollárral vigasztalódhat.
A US Open hagyományos versenyei augusztus 24-én, vasárnap rajtolnak Flushing Meadowsban, az amerikai nyílt bajnokság így először lesz 15 napos. Ezzel már csak a wimbledoni verseny szervezői ragaszkodnak a hosszú évtizedekig megszokott, kéthetes lebonyolításhoz.
Ez is érdekelhet:
- "A pénz soha nem győzheti le a teniszt!" - kíméletlen posztban osztja ki a US Opent az olasz páros
- Új frontot nyitottak Djokovicék, topjátékosok követelik a Grand Slamektől a pénzdíjak növelését
MTI
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-96003c89-cf48-4721-828c-1772716592b4-68-310-310.jpeg)