Rublev elhalasztotta Thiem top 100-ba való visszatérését, döntős Gijónban
Andrey Rublev két sima játszmában múlta felül az osztrák Dominic Thiemet, míg Sebastian Korda a francia Arthur Rinderknechet verte egy szoros, rövidítéssel véget érő, valamint egy sokkal simábban megnyert szettben. Rublev és Korda korábban egyszer találkozott egymással, azt a mérkőzést az orosz nyerte.
Andrey Rublev
Fotó: AFP
Az első helyen kiemelt Andrey Rublev és Sebastian Korda jutott be a gijóni 250-es torna döntőjébe.
Egyre közelebb az ATP-világbajnokság Andrey Rublev számára, aki a szombati elődöntőben 6:4, 6:4-re legyőzte Dominic Thiemet. Az orosznak mind a két szettet egy késői brékkel sikerült lezárnia, az elsőben ugyanakkor részben magának köszönhette a bajt, 5:2 után magára húzta a 2020-as US Open-bajnokot.
„Amikor 4:1-re vezettem, és bréklabdám volt az 5:1-hez, azt éreztem, hogy a meccs kedvezően alakul, de aztán 5:4 lett, és ő szerválhatott. Nem egyszerű ezt elfogadni, de szerencsém volt, mert jól játszottam, és egy kicsit Dominic is kisegített. Megjött az önbizalmam, és sikerült két szettben lezárnom, ez volt a legfontosabb.”
Ez a hét Thiem számára is felettébb pozitív volt, és egyre biztatóbb formát mutat a hosszú kihagyást követően. Ezzel az eredménnyel várhatóan 33 helyet javít a ranglistán, és a 132. hely környékére jöhet fel, így egyre közelebb van a legjobb 100-hoz. (Gijónban ez összejöhetett volna, amennyiben megnyeri a versenyt.)
Ami Rublevet illeti: ez lehetne az idei negyedik tornagyőzelme, korábban Belgrádban, Dubajban és Marseille-ben győzött. Spanyolországban az Arthur Rinderknecht búcsúztató Sebastian Korda lesz az ellenfele, aki 18 hónap után játszhat ismét döntőt ATP-versenyen. Eddigi egyetlen meccsüket tavaly játszották Miamiban, azt Rublev nyerte két szoros szettben.
- fogalmazott Korda.
Eredmények, elődöntő:
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-96003c89-cf48-4721-828c-1772716592b4-68-310-310.jpeg)