„Terroristának neveznek, pedig csak az éhezőkön akarok segíteni” – kiakadt a Gázáért aggódó Ons Jabeur

Ons Jabeur nehéz időszakon megy keresztül. Nem elég, hogy sérülésekkel kell megküzdenie, fejben is vannak problémái. A világ legjobb arab teniszezőjét elsősorban a gázai áldozatok és éhezők sorsa izgatja, nem pedig a pályafutása. Most arról is beszélt, hogy a jótékony munkája miatt rengeteg helyről kapja meg, hogy a terroristákat támogatja, pedig csak egy humanitárius katasztrófán enyhítene.

Navarro v Jabeur - Australian Open highlights

Videó forrása: Eurosport

Ons Jabeur Madridban térhetett vissza a hosszú sérülése után, és most arról is mesélt, hogy lelkileg is nehéz időszakot él meg.
Tavaly augusztusban egy vállsérülés miatt kellett befejeznie a szezonját Jabuernak, idén pedig egy izomhúzódás hátráltatta. Még csak két hete, Madridban tudott újra pályára lépni, ahol rögtön az első körben kikapott Moyuka Uchijamától.
Most Rómában folytatja a szereplését, ahol a torna előtt beszélt arról is, hogy mi az, ami leginkább foglalkoztatja őt az elmúlt hónapokban.
Két héttel ezelőtt az ENSZ Világélelmezési Programja (WFP) bejelentette, hogy az izraeli légiblokád miatt nem tudja tovább ellátni a gázai régiót. Emiatt katasztrofális humanitárius helyzet alakulhat ki, ami miatt emberek tömegei halhatnak meg.
Jabeur első kézből tapasztalhatta, hogy milyen kemény munkát végez a szervezet, hiszen 2024 februárja óta a nagykövetük is.
"Elképesztő munkát végeznek, az utolsó pillanatig küzdenek. Az viszont, hogy lezárod a határokat és többek között gyerekeket is halálra éheztetsz, embertelen. El sem hiszem, hogy 2025-ben ilyen még megtörténhet."
Jabeur teljes tehetetlenséget érzett, amikor először látta a képsorokat Gázából. A WFP-vel végzett közös munkája legalább egy apró lépés volt számára, hogy jobbá tegye a világot és kilépjen abból a buborékból, amit az éltenisz biztosít számára.
picture

Ons Jabeur walczyła z atakiem astmy

Fotó: Getty Images

Tavaly Egyiptomban személyes tapasztalatot is szerzett arról, hogy mire mehet egy átlagember a WFP támogatásával, amikor egy helyi asszonnyal találkozott, aki pékséget üzemeltet.
"Nagyszerű volt látni egy nőt, aki minden nap harcol, nagyon inspiráló volt a története. El sem tudtam korábban képzelni, hogy ilyen kevésből is lehet élni, és közben mindenért hálásak. Folyamatosan tukmálta rám a sütit, amit ő készített, pedig neki sokkal nagyobb szüksége volt rá."
A kis pozitívumok mellett viszont továbbra is kétségbeesés és aggodalom övezi Jabeur mindennapjait. Saját elmondása szerint a WFP-vel való rendszeres találkozói a legtöbbször könnyek között érnek véget.
"Egy palesztin srác csak annyit kérdezgetett, hogy egyáltalán emberek vagyunk-e. Az, hogy valaki feltesz egy ilyen kérdést, azt jelenti, hogy pokolban éli a mindennapjait. Tudom, hogy a WFP mindent megtesz, hogy élelemhez juttassa őket, pedig rengeteg munkatársuk hal meg közben. Szörnyű világban élünk, nem is értem, hogy mit gondolnak az emberek."
Érthető módon így a tenisz sem lehet a legfontosabb Jabeur életében, nem egyszerű a játékra koncentrálnia. Ráadásul azt is közvetlenül tapasztalhatta, hogy mivel jár, ha valaki nyíltan kifejezi a támogatását Palesztina mellett.
Rengetegszer neveztek terroristának, nem is értem, hogy hogy juthat ilyesmi az eszébe valakinek. Csak segíteni próbálok az embereknek, főleg a gyerekeknek, hogy ne éhezzenek.
Nem hiszem el, hogy ezt normálisnak kéne tekinteni."
A sérülése alatt a lelki feltöltődésre is jutott ideje, a férjével a mekkai zarándoklaton is részt vettek. A sorozatos megpróbáltatások ellenére Jabeur úgy érzi, hogy még rengeteg lezáratlan ügye van a teniszpályákon.
"A teniszezők mindig még többre vágynak. Minden egyes nap emlékeztetem magam, hogy már most mennyi elképesztő dolgot értem el, de akkor is úgy érzem, hogy valami még hiányzik. A lelkem mélyén érzem, hogy össze fog jönni."
Forrás: WTA Tennis

 
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés