Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

"Furcsán pattan a labda, és még koszos is leszek"

Minich Réka

Publikálva 13/04/2021 - 09:05 GMT+2

Medvedevnek nem a kedvence a salakos pálya, kissé gyerekesnek tűnő érvei mellett persze racionális magyarázata is van rá, hogy miért.

Daniil Medvedev salakon adogat

Fotó: Getty Images

Daniil Medvedev gyakorlatilag hazai pályán léphet salakra Monte Carlóban, de ahogy azt a torna előtti sajtótájékoztatón elmondta, más öröme nem nagyon szokott lenni a salakos versenyen.

Medvedev Monacóban lakik és edz, így a héten nem kell beköltöznie a buborékba, hanem éjjelente otthon, a saját ágyában aludhat, ahonnan csak pár perc és máris a pályán lehet. Ki is emelte, hogy mennyire jó helyzetben várhatja a hetet, legalább ebből a szempontból:
"Nagyon örülök, hogy itt játszhatok, szeretem ezt a tornát, egyszer például nagyon jól játszottam itt. Sokat segít, hogy otthonról jöhetek a pályára, szerencsés helyzetben vagyok. Nem örülök, hogy még mindig nem lehetnek nézők, de legalább az egész teniszklub a miénk lehet. Szerintem jelenleg a világ egyik legszebb versenye a monacói."
Az orosz hiába érkezik a világranglista másodikjaként, nem érzi magát komfortosan a salakon. Ennek ellenére két éve Djokovicot is megverve jutott elődöntőbe ugyanitt, ami a mai napig az egyik legjobb salakos eredményének számít.
"2019 óta tisztában vagyok vele, hogy még salakon is képes vagyok a jó teljesítményre, mindenképpen növelte az önbizalmamat az a torna. Próbálom a legjobbamat nyújtani, de nehéz helyzetben vagyok. Mentálisan is nehéz feldolgozni, hogy azok az ütéseim, amik kemény pályán simán nyerők lennének, itt utolérhetőek és van, hogy 2-3 nyerőnek hitt labda is kell, hogy befejezzem a pontot. Néha nehéz megértenem, hogy miért van így.
Muszáj még a stílusomon is változtani, mert általában nem hatásos a sok lapos ütés, amiket szeretek. Ilyenkor a salakos szezonra, évi 2 hónapra próbálok több pörgetést és nagyobb ívet tenni az ütéseimbe, aztán utána vissza az egész. Nagyon nehéz a helyzet, mert nem lehet teljesen más teniszt játszani.
Nagyon nem szeretem a salakot, furcsán pattan a labda, ráadásul mindig tiszta kosz leszek a meccsek végére.
A sorsolás sem kedvező az orosz számára, hiszen Nadallal került egy ágra, viszont kivételesen nem a spanyol a magasabban rangsorolt a versenyen, annak ellenére sem, hogy korábban 11-szer nyert már a hercegségben.
"Azért ez így elég vicces, hogy Rafa előtt vagyok, hiszen ő verhetetlen salakon, én meg lássuk be, nem vagyok túl jó. Igazából semmi jelentőssége sincs, de azért mókás."
Medvedev a kérdések során kitért a Roland Garros halasztására is, aminek nem örül.
"Nevetséges a döntés. Nem hiszem, hogy ez a szervezők, vagy a francia kormány döntése miatt lenne röhejes, az egész helyzet általánosságban az. Az egész halasztásból úgy tűnhet, mintha az egész koronavírus eltűnne egy hét alatt. Tudom, hogy sok szabálynak és törvénynek meg kell felelni, de ez az egy hét nem érhet sokat. Játékosként persze megvan az előnye, hiszen így egy héttel többet tudok készülni. Róma után lesz két teljes hetem, amit csak edzéssel tudok tölteni, viszont vannak kétségeim, hogy mennyire fog használni a füvespályás szezonnak."
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Kapcsolódó témák
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés