Fucsovics wimbledoni elődöntőssel kezd, Tsitsipas már a második körre megkapta Kyrgiost

Jövő héten a teniszezők jelentős része Halle és a londoni Queen’s Club felé veszi az irányt, ahol az idény második legnagyobb füves pályás versenyeit rendezik. Mindkét helyszín tele lesz sztárokkal, ráadásul már a torna elejétől kezdve egymásnak is esnek. Íme, a legfontosabb tudnivalók a 2022-es hallei és queen’s-i 500-as teniszversenyekről.

Fucsovics Márton

Fotó: AFP

Hallében és Queen’s Clubban is ütős mezőny gyűlt össze, ráadásul már az első fordulókban egymásnak esnek az esélyesek. A mérkőzéseket az Eurosport 2-n és az eurosport.hu-n láthatjátok.
A füves pályás szezon sok szempontból különleges része az évnek, ezek közé tartozik, hogy a ranglistás helyezés nem feltétlenül tükrözi a valós erőviszonyokat. Ezért aztán meglehetősen gyakran fordul elő, hogy a nagy(obb) nevek viszonylag korán elvéreznek, és más körülmények között kevésbé esélyes játékosok menetelnek sokáig. Jövő héten két 500-as versenyt is egyszerre rendeznek, a mezőny egyik fele Halle, a másik része Queen’s felé veszi az irányt.
A tábla alapján érdemes lesz már a versenyek kezdetétől fogva velünk tartani, mivel már az első fordulóban remek párosítások lesznek. A teljesség igénye nélkül:
Halle
Queen’s
Londonban a sérülésből visszatérő, nem mellesleg címvédő Matteo Berrettini az egyik fő esélyes, ám a sorsolás nem volt kegyes az olasszal. Nyitányként a füvön is otthonosan mozgó Daniel Evansszel szemben lép pályára, utána pedig akár Andy Murray is következhet, aki egy erős füves felvezetéssel akár még kiemelt is lehet Wimbledonban.
picture

Matteo Berrettini

Fotó: Getty Images

Az első kiemelt Casper Ruud egyelőre kevésbé ápol jó barátságot a fűvel, de nincs igazán rossz sorsolása: amennyiben túléli a Ryan Peniston elleni meccset (aki britként vélhetően jobban ismeri a borítást), az elődöntőig olyan játékosokkal találkozhat, akik hozzá hasonlóan inkább salakon mozognak otthonosan.
Érdemes lesz figyelni a Roland Garroson elődöntőig menetelő Marin Cilicre is, aki a salakos Grand Slamen nyújtott teljesítménye alapján Wimbledonban a titkos esélyesek között lehet.
Halléban a korábbi wimbledoni elődöntős Roberto Bautista Agut és a tavalyi negyeddöntős Fucsovics Márton párharca emelkedik ki, de a nevek alapján a Daniil Medvedev-David Goffin összecsapás sem hangzik rosszul. Az oroszra ráadásul a második meccsén az a Jan-Lennard Struff is várhat, aki jelenleg 100-on kívül van a ranglistán, de tavaly két szettben legyőzte Medvedevet ezen a versenyen.
A németországi versenyen egyértelműen a tábla második fele az érdekesebb, ahol nem csak kiemeltek, de kimondottan jó füves pályás játékosok is vannak. Stefanos Tsitsipas nem tartozik ebbe a halmazba, az esélyein pedig az is sokat ront, hogy a második körben Nick Kyrgiosszal találkozhat. Felix Auger-Aliassime és Hubert Hurkacz a legjobb nyolc között csaphat össze.

Mikor lesz Halle és Queen’s?

Mindkét torna június 13-án kezdődik és június 19-ig tart.

Kik a kiemeltek?

Halle: Daniil Medvedev, Stefanos Tsitsipas, Andrey Rublev, Felix Auger-Aliassime, Hubert Hurkacz, Pablo Carreno Busta, Roberto Bautista Agut, Karen Khachanov
picture

Daniil Medvedev

Fotó: Getty Images

Queen's Club: Casper Ruud, Matteo Berrettini, Cameron Norrie, Taylor Fritz, Diego Schwartzman, Denis Shapovalov, Marin Cilic, Reilly Opelka

Hol nézhetem?

A közvetítéseink 12 órakor kezdődnek az Eurosport 2-n, Halléból és Queen's-ből felváltva mutatunk mérkőzéseket, attól függően, hol van érdekesebb találkozó. Az eurosport.hu-n és az Eurosport applikációján keresztül azonban valamennyi mérkőzést élőben láthattok.

Lesznek magyar teniszezők a mezőnyben?

Fucsovics Márton a hallei versenyre nevezett, ahol a torna első fordulójában a hetedik kiemelt, korábbi wimbledoni elődöntős Roberto Bautista Aguttal találkozik.

Novak Djokovic vagy Rafael Nadal indul bármelyik füves pályás felvezető tornán?

Nem. 20-szoros Grand Slam-bajnok szerb már korábban bejelentette, hogy ebben a szezonban Wimbledonban kezdi meg a füves pályás szezont. A 22. Grand Slam-címét nemrég besöprő esetében pedig egyelőre még az is kérdéses, játszik-e egyáltalán ezen a borításon. Ez attól függ, Rafael Nadal hogy reagál a lába a kezelésekre.

Kikre érdemes még figyelni?

Természetesen nem csak a kiemeltek között bújnak meg kiváló játékosok. Queen’s-ben ott lesz a mezőnyben szabadkártyával Jack Draper, aki tavaly Wimbledonban szettet lopott Novak Djokovictól. Alexander Bublik az első körben Lorenzo Musettivel szemben feledtetheti a stuttgarti csalódást, Grigor Dimitrov piszok nehéz ellenfél lehet Cameron Norrie-nak, Andy Murray pedig Lorenzo Sonegóval kezd.
picture

Andy Murray

Fotó: Getty Images

Halléban Nick Kyrgios a legnagyobb név a nem-kiemeltek között, ráadásul ő Stefanos Tsitsipas ágán az elődöntőre, döntőre is esélyes lehet. Ehhez azonban jó eséllyel Sebastian Kordát is le kellene győznie, akinek tavaly remekül sikerült a füves pályás szezonja. Nehéz ellenfelet kapott a jövő héttől ismét világelsőként teniszező Daniil Medvedev, ugyanis David Goffinnel játszik, igaz, a belgának nem feltétlenül a fű a legerősebb borítása.
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés