Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

Mission Complete! Fucsovics pozsonyi tornagyőzelmével újra topszázas játékos

Marosi László

Frissítve 13/11/2022 - 20:48 GMT+1

Az ATP Challenger Touron megszületett az idei negyedik magyar tornagyőzelem is, ezúttal Pozsonyban. Ilyenre az open era óta soha nem volt példa, mint ahogy arra sem, hogy két magyar játssza a finálét. Fucsovics Márton és Marozsán Fábián döntőjét végül korábbi wimbledoni negyeddöntősünk nyerte, így azt is kijelenthető, hogy idén három magyar férfi játékos is bajnoki címet ünnepelhetett.

Mission Complete! Fucsovics Márton pozsonyi tornagyőzelmével újra topszázas játékos - tennisslovakopen.sk

Fotó: From Official Website

Fucsovics Márton a fináléban két játszmában, 6-2 6-4-re győzött a harmadik számú férfi játékosunk, Marozsán Fábián ellen, a szlovák fővárosban rendezett, 67 960 euró összdíjazású fedett pályás keménypályás tornán.
Első számú férfi teniszezőnk ezzel pályafutása ötödik tornagyőzelmét aratta ezen a szinten, utoljára Ilkey-ben fűvön győzött még, 2017-ben. A challenger-döntőkben így 5-5 a mérlege, nálánál több ilyen szintű versenyt csak korábbi edzője, Sávolt Attila nyert, hatot, igaz, ne feledkezzünk meg Taróczy Balázs 13 ATP-tornagyőzelméről. Sikerével 97. helyre jön fel a világranglistán és jövőre alanyi jogon főtáblás az Ausztrál Openen.
Fucsovics Márton ezzel a verseny közel negyedszázados történetének első magyar győztese lett, tavaly Piros Zsombor, 2019-ben a salakpályás viadalon Balázs Attila még elvesztette ugyan a döntőt, de úgy látszik, a közeli helyszín kedvező a magyar játékosoknak. Persze nem véletlen mikor a jövő évi pozsonyi visszatéréséről kérdezték a szlovák újságírók, csak mosolygott.
A két játékos ugyanis nagyon más karrierfázisban várhatta a finálét. Fucsovics a genfi 2018-as ATP tornagyőzelme óta mindössze negyedik challenger-tornáján indult, az elmúlt több mint négy évben ATP-tornákon játszott és ért el sikereket, most célja a Challenger Touron egy jó év végi hajrával a TOP100-ba való visszakerülés volt. És az, hogy ilyen tornákon újra ne kelljen indulnia.
"Egyáltalán nem volt nehéz visszatérni erre a szintre, ATP 250-eseken ilyen szintű játékosok ugyanígy vannak" – nyilatkozta Fucsovics a döntő után.
"Önbizalommal kellett játszanom, meg kellett mutatnom, hogy voltam harmincadik is a világon. Most volt egy rossz évem, de megpróbáltam élvezni a helyzetet, hogy ezzel az önbizalommal játszhatok. A héten elengedtem a kezem, a döntő meccslabdájánál is így tettem, bármi lesz, ezt be kell vállalni és így kell játszani."
picture

Marozsán Fábián és Fucsovics Márton - tennisslovakopen.sk

Fotó: From Official Website

A nyíregyházi születésű játékos 2. kiemeltként a döntőig menetelve ennek megfelelően játszott, három a világranglistán százötvenben lévő játékost is legyőzött. A korábbi TOP-50-es teniszező, Maximilian Marterer a negyeddöntőben mindössze öt fogadópontot tudott ellene összehozni, az elődöntőben pedig parádés labdamenetekkel a torna egyik legjobb meccsét játszotta, a cseh férfi tenisz nagy reménysége, a korábban itt finalista Thomas Machac ellen.
Marozsán Fábián ezzel szemben tavaly ilyenkor még négyszázon kívüli játékosként élete első challenger-versenyét játszotta Bergamóban, a héten viszont már a 150. helyet ostromolta, és már túl volt egy challenger-tornagyőzelmen is. Banja Lukában augusztusban a korábbi TOP30-as hazai játékost, Damir Dzumhurt győzte le a fináléban, mindössze három gémet hullajtva.
"Nem lehet összehasonlítani a két versenyt" – mondta Marozsán az Eurosportnak.
"Bosznia a talán kedvesebb, hiszen az volt az első tornagyőzelmem. Mindig is nagyon sokat fog jelenteni. Ott ugyan nem voltak olyan erős játékosok mint itt, a US Open hete alatt picit gyengébb volt a mezőny. Versenyt nyerni viszont soha nem könnyű, bármilyen mezőnyben egész héten helyt kell állni és keményen kell dolgozni."
Pozsonyban a döntőig menetelve legyőzte a korábban a legjobb harmincat is megjárt Jan-Lennard Struffot, saját bevallása szerint is topszázas szintet produkálva, utána pedig két kiemeltet is búcsúztatott, Jurij Rodionov (Nr. 121.) és Norbert Gombos (Nr.112.) személyében. A négy között aztán visszavágott Cem Ilkelnek a tavaly bergamói challenger-tornán elszenvedett vereségért. Hogy „Fábi”, ahogy becézik, fejben mennyire egyben volt végig egész héten, jól mutatta ez a találkozó. A török elleni mérkőzést egy óra alatt is befejezhette volna két szettben, meccslabdája volt adogatóként 5-4-nél a másodikban, melyben Ilkel egyszer meg is csúszott a labdamenetben, mégis döntő szettre mentette az összecsapást, ahol viszont a budapesti teniszező rögtön brékelt és 6-3-mal befejezte az elődöntőt.
"Ez a hét az év utolsó versenyén elég extrán sikerült" – mondta elégedetten.
"Mikor megláttam a sorsolást szombat este, nem voltam ennyire boldog. Úgy készültem, hogy lehet csak tényleg csak pár napra jövök ki. Úgy voltam vele viszont, hogy megteszek mindent. Struff nagyon jó játékos, előtte Bergamóban döntőt játszott, tudtam, hogy jó formában érkezik. Pozsonyban párszor játszottam itt már versenyeket, néhányszor edzettem is itt, ismerős volt a környezet, az emberek, a létesítmény, a pálya is, ez is segített a hét folyamán. 150 körüli játékosokat tudtam megverni, akik mind előrébb voltak nálam, mindegyik extra győzelem volt, így nagyon örültem annak ,hogy ilyen játékosokat tudtam legyőzni."
picture

A pozsonyi döntő - Fotó: Marosi László

Fotó: Eurosport

"Nagyon nagy dolog volt, hogy összejött egy magyar döntő" – hozzátette még, mellyel Fucsovics is egyetértett azzal a kitétellel, hogy neki a szituáció is nagyon új, különleges volt.
„Nekem nagyon fura volt. Magyar játékosok ellen nem nagyon játszottam a touron, talán Balázs Attilával utoljára (szerk: 2018-ban). Ráadásul, ha otthon vagyok, velük edzem, Fábival, Zsombival (Piros Zsombor) és Mátéval (Valkusz Máté). Remélem hamarosan odaérnek a srácok és több ilyen egymás elleni meccsünk lesz. Mindenesetre nehéz volt kezelni ezt a különleges szituációt, de szerencsére megoldottam."
Megoldotta, rögtön a nyitójátékban semmire vette fel hét évvel fiatalabb ellenfele adogatását és végül, ahogy egész héten, az egész meccsen remekül szervált, bréklabdával is csak egyszer kellett szembesülnie. Érezhető volt, hogy Fucsovics felszabadultan játszik, élvezi, hogy egy torna döntőjében szerepelhet, míg Marozsánt ez a helyzet még egy picit visszafogta. Ahhoz képest, hogy egész héten működtek az adogatásai, ütött négy meccsen 35 ászt, az elődöntőben 80%-ban övé volt a pont, ha beütötte az elsőt, a döntőben dadogtak a szervái, ráadásul több hibával játszott, és az ejtései sem voltak olyan hatékonyak, mint tegnap Ilkel ellen.
"A döntőben nem játszottam a legjobb teniszemet, ez volt a leggyengébb napom, de hozzá kell tenni, hogy Marci nagyon jól játszott. Ismerjük egymást, sokkal rutinosabb, sokkal otthonosabban mozog az ilyen szituációkban, a döntőkben. Rutinból le tudta ezt hozni, nálam volt egy pici izgulás is, és azért Marci elég nagy falat volt, a többiekhez képest is".
Egyáltalán nem vagyok csalódott, remek hetet zártam, az év végén döntőt tudtam játszani, nagyon boldog vagyok, hogy ilyen játékosokat tudtam legyőzni.
Marci végül az első szettben kétszer is brékelte honfitársát, a másodikban 2-2-nél jött a mindent eldöntő brék, Marozsánnak csupán a rá következő fogadójátékában volt csak bréklabdája. Fucsovics végül valóban tapasztalatából is adódóan megoldotta a meccs végi nehezebb pillanatokat is, így a közel ezer fős közönség hiába szeretett volna döntő szettes ütközetet a két magyar játékos között.
„Jól ismertük egymást, ma ez egy döntő volt, én voltam a tapasztaltabb játékos, de jó hete volt, gratulálok neki – nyilatkozta Marci a meccs után. Fábi előtt nagyon szép jövő előtt áll, ha így folytatja, hamarosan top100-as játékos lesz, nagyon keményen, nagy alázattal dolgozik, amennyi munkát ő belefektet a fejlődésébe, jó példát mutat a magyar tenisz fiatal tehetségeinek,”
Fucsovics ugyan nevezett a jövő heti helsinki és andriai challengerre is, célját azonban már az első tornán elérte.
"Az volt a célom, hogy év végére top-100-as legyek, így hogy ez meg van, most az a legfontosabb, hogy erős jó felkészülést csináljak. 5-6 hetes kemény alapozás vár rám, hogy a jövő évemet megalapozzam és erősen kezdjek. Keményen fogok dolgozni, hogy mihamarabb visszakerüljek a legjobb 50-be."
picture

Fucsovics Márton - tennisslovakopen.sk

Fotó: From Official Website

Marozsán a karriercsúcsot jelentő 172. helyre jön fel a döntővel a világranglistán, számára egy hét pihenő után kezdődik az alapozás. Szintén 5-6 hetes felkészülés után az évet még Challenger-tornán kezdi, hogy aztán pályafutása első Grand Slam-tornájának helyszínére, Melbourne-be az Ausztrál Open selejtezőjére utazzon.
Ahogy Marci is megfogalmazta, számára irány a TOP100, a magyar teniszbarátoknak pedig ezután a hét után talán arról sem túl nagy merészség álmodni, hogy egyszer nem csak Challenger-szinten, hanem immáron ATP-tornán is két magyar teniszező vívja egymás ellen a finálét. Hogy ez ne csak álom maradjon, Valkusz Máté mellett Piros Zsombor teheti a legtöbbet, aki ugyan a tavalyi pozsonyi döntős pontjait nem tudta ugyan megvédeni, de az évet így két challenger-tornagyőzelemmel és egy döntővel második számú magyar játékosként zárta.
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés