Fucsovics Márton bejutott a döntőbe az 1,12 millió euró (403,5 millió forint) összdíjazású rotterdami keménypályás férfi tenisztornán.


A világranglista 59. helyezettje a múlt hétvégi selejtezőben kezdett a holland kikötővárosban, így öt mérkőzéssel a lábában állt ki az elődöntőre, ráadásul a héten mindhárom meccsét késő este vívta, pénteken is éjjel egy óra előtt fejezte be az amerikai Tommy Paul elleni negyeddöntőt.
Fucsovics első alkalommal jutott elődöntőbe ATP 500-as kategóriájú tornán, ami tavaly Balázs Attilának sikerült Rio de Janeiróban, előzőleg pedig Noszály Sándornak 1995-ben Bukarestben.
Tenisz
A címvédő Kyrgios már a nyitókörben kiesett
10 ÓRÁJA
A szombati találkozón horvát Borna Coric (26.) állt a háló túloldalán, akivel eddig háromszor találkozott, és mindháromszor kikapott tőle. A 24 éves ellenfél már legyőzte Rafael Nadalt és kétszer Roger Federert is, és a hatodik ATP 500-as elődöntőjére készült, igaz, az eddigi ötből csak egyet nyert meg. Két trófeát gyűjtött be eddig, míg Fucsovics egyet, 2018-ban Genfben.
A 29 éves nyíregyházi játékos remekül kezdett, semmire elvette riválisa adogatását, aki az első két gémben csak egy labdamenetet tudott nyerni. Állandósult a magas színvonalú alapvonalcsata, akadt 32 ütéses labdamenet is, majd egy gyengébb magyar szervagém révén a rivális kiegyenlített (3:3). A Davis Kupa-válogatott vezére azonban nem zökkent ki a ritmusból, ismét brékelte Coricot, majd 5:4-nél két bréklabdát hárítva, egy ásszal lezárta az 51 perces szettet.
A folytatásban 1:1-nél jött az újabb Fucsovics-brék - Nagy Zoltán edző felállva tapsolta meg tanítványát -, és 3:1-nél a horvát egyre frusztráltabbnak tűnt. A jövő héttől újra top 50-es magyar éljátékos eközben szárnyalt, sorra ütötte a nyerőket - egy ízben felugorva bombázott egy 157 kilométer/órás tenyerest a vonalra -, és falként jöttek vissza róla a labdák. Coric teljesen elbizonytalanodott, ismét elbukta a szerváját, 5:1-nél pedig Fucsovics a diadal kapujában állt. A meccset végül fogadóként nyerte meg, ötödször is lebrékelve a horvátot, a váratlanul egyoldalú találkozó 1 óra 25 percig tartott.
Fucsovicsra a vasárnap fináléban a negyedik kiemelt orosz Andrey Rublev vár, akivel 2/1-re áll a mérlege: a 2016-os barcelonai challenger-tornán és 2017-ben a budapesti Davis Kupa-párharc során a magyar játékos győzött, tavaly a Roland Garros nyolcaddöntőjében viszont a moszkvai teniszező bizonyult jobbnak.
Eredmények, elődöntő
:
Fucsovics Márton-Borna Coric (horvát) 6:4, 6:1
korábban:
Rublev (orosz, 4.)-Tsitsipas (görög, 2.) 6:3, 7:6 (7-2)
MTI
Tenisz
A héten a szokásosnál jobban befagyott a tenisz-világranglista
02/08/2021 08:08
Tokyo 2020 mixed doubles
Az olimpia legviccesebb díjátadóján Karatsev majdnem lenyúlta az aranyat
02/08/2021 00:18