Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

Fucsovics a top 30, a magyar lányok a top 100 felé tehetnek nagy lépést

Németh Dániel

Publikálva 21/10/2021 - 14:49 GMT+2

Már csak pár hét van hátra az idényből a teniszezőknél, de egy jó befejezés akár a következő évi sikereket is megalapozhatja.

Fucsovics Márton - fotó: Dirk Waem

Fotó: AFP

Rohamléptekkel közeleg a 2021-es teniszszezon hajrája, összefoglaltuk, mi mindenre érdemes figyelni a következő hetekben.


A tavalyi szezonhoz hasonlóan idén is kettészakad a férfi és a női mezőny, legalábbis abban a tekintetben, hogy a WTA-nak tulajdonképpen csak egy jelentősebb tornája maradt: a Mexikóba áttelepített világbajnokság. Az ATP naptárában viszont jócskán akadnak még érdekes versenyek, hiszen most kezdődött csak el az európai fedett pályás szezon, és a torinói vb mellett egyebek mellett a párizsi Mastersen is lehet majd gyűjtögetni a pontokat.

Kik lesznek ott a világbajnoki mezőnyben?

Ez már bőven az a szakasza az évnek, amikor érdemes számolgatni, kik alkothatják az év végi világbajnokság nyolcas mezőnyét. Négy játékos helye már a héten biztos volt: Novak Djokovic, Daniil Medvedev Stefanos Tsitsipas és Alexander Zverev (utóbbi hármas a legutóbbi három vb nyertese), Andrey Rublev és Matteo Berrettini szereplését pedig szintén garantáltnak vehetjük. Az így fennmaradó két helyért viszont öldöklő küzdelem folyik majd négy-öt játékos között.
Mivel a sérült Rafael Nadalt kihúzhatjuk a listáról, a mostani állás szerint Casper Ruud és Hubert Hurkacz vehetne részt az első torinói világbajnokságon, előnyük durván 200 pont a friss Indian Wells-i bajnok, Cameron Norrie előtt. Az előző évek alapján a brit szereplése meglepetés lenne – egy évvel ezelőtt még a 70. volt a ranglistán – 2021-ben viszont remekül ment neki a tenisz: csak Tsitsipas, Medvedev és Rudd nyert nála több mérkőzést az idényben.
picture

Cameron Norrie, kezében az Indian Wells-i torna trófeájával

Fotó: Getty Images

Nincs sokkal lemaradva Jannik Sinner sem, egy esetleges antwerpeni győzelemmel pedig tényleg csak karnyújtásnyira kerülne élete első felnőtt világbajnokságától. Legnagyobb eséllyel ők négyen pályáznak a világbajnoki részvételre (legrosszabb esetben tartalékosként), de vannak néhányan, akik egy kiugró győzelem esetén odaérhetnének, például Felix Auger-Aliassime, Aslan Karatsev vagy épp Pablo Carreno Busta. Persze nem érdemes sok pénzt tenni arra, hogy találkozni fogunk velük Torinóban.

Izgalmas lehet a NextGen-vb

A milánói U21-es világbajnokság sorrendjét jelenleg Sinner vezeti, aki tulajdonképpen a torna címvédőjének tekinthető, hiszen az ATP Tour friss arcaként 2019-ben végigverte a mezőnyt Milánóban. Azóta rengeteget fejlődött, így tudásban sokkal közelebb áll az abszolút elithez, a felnőtt világbajnokságoz, és nagyon valószínű, hogy 2021-ben ő nem indul a fiatalok között. Ettől függetlenül érdekes lehet a milánói világbajnokság is.
Auger-Aliassime-nek ebben a mezőnyben már biztos a helye, és ugyan az egyértelmű, hogy a NextGen-vb-t top 10-hez közelítő játékosként kinőtte, korábban nem szerepelt még ezen a versenyen, így nem kizárt, hogy vállalja a szereplést, amennyiben a torinói vb-ről lemarad. Rajtuk kívül Carlos Alcaraz helye sem kérdéses a mezőnyben, és hacsak egy sérülés nem szól közbe, akkor a világbajnokság egyik legnagyobb esélyese lehet.
Sebastian Korda, Jenson Brooksby és Lorenzo Musetti, bár matematikailag nem biztosíthatják a helyüket ezen a héten, szintén kiválóan állnak, nehéz elképzelni, hogy ne legyenek ott a legjobbak között a végén. Mögöttük viszont szorosabb a verseny, Brandon Nakashima, Juan Manuel Cerundolo, Holger Rune, Hugo Gaston és Sebastian Baez egyaránt célba veheti a nyolcas mezőnyt, utóbbi kettőnek erős hajrára lenne szüksége.

Játszik még idén a világelső?

Ez a kérdés a férfiaknál és a nőknél is felmerülhet, legalábbis egy szót se szólhatna senki, amennyiben egy ilyen szezon után Novak Djokovic minden idegszálával a 2022-es idényre koncentrálna. Vele azért valószínűleg találkozhatunk még idén (bár az év végi világelsőség miatt Medvedev Indian Wells-i szereplése után nem nagyon kell aggódnia), Ashleigh Barty esetében viszont annak nagyobb a valószínűsége, hogy kihagyja a világbajnokságot.
picture

Ashleigh Barty

Fotó: Getty Images

Az ausztrálnak nem kimondottan tetszik az ideiglenes helyszín, Mexikóban ugyanis magaslaton fognak játszani, különleges labdákkal, ráadásul a tengerentúli utazás újabb karanténkötelezettséget vonna maga után. Barty a múltban ilyenkor általában meg merte hozni a nehéz döntést, és inkább visszalépett a versenyektől, abban az esetben is, amikor ő volt az egyik nagy torna címvédője és esélyese.

Jabeur történelmet írhat

A tunéziai lány szép lassan a női mezőny egyik legjobb játékosává érett, ezért aztán számos mérföldkövet ő ért el az arab sportban. Ő lett az első arab Grand Slam-negyedöntős, az első top 10-es játékos, és ő lehet az első, aki a világbajnokságra is kvalifikálja magát, jelenleg ugyanis a 9. helyen áll az éves rangsorban. Pontok tekintetében minimális a lemaradása Iga Swiatekhez, Garbine Muguruzához és Paula Badosához képest, Barty visszalépése esetén pedig még csak számolgatnia sem kell.
Badosának szintén remek esélyei vannak a világbajnoki részvételre, az Indian Wells-i győzelmével – a torna másik bajnokához, Norrie-hoz hasonlóan – remek helyzetbe hozta magát. Amilyen nehezen indult az éve (kemény karantén, majd pozitív covidteszt Melbourne-ben), olyan jól alakult az idény további része, főleg a salakpályás versenyeken nyújtott kiemelkedő teljesítményt. Jelenleg a nyolcadik, vagyis vb-indulást érő helyen áll.

Tovább gyűjtögethetik a pontokat a magyarok

A wimbledoni negyeddöntő óta kevésbé megy a játék Fucsovics Mártonnak, de tőle is láttunk már olyat, hogy néhány győzelemmel kellő önbizalmat gyűjtött egy komolyabb sorozat megalapozásához. Ez utóbbi azért sem jönne rosszul neki, mert csak hat hely választja el attól, hogy kiemelt legyen az Ausztrál Openen, ami nyilvánvalóan nagy segítség lenne, hogy ismét sokáig jusson az egyik kedvenc versenyén.
picture

Gálfi Dalma

Fotó: AFP

Érdemes közben a lányokra is figyelni, főként, hogy az utóbbi időben volt némi átrendeződés Babos Tímea sérülései (Hamburgban tért vissza a héten), illetve a fiatalok jó eredményei miatt. Jelenleg Gálfi Dalma az első számú női játékosunk, aki a 125. helyig lépett előre, és azt tervezi: november végéig játszik, hogy tovább gyűjtögesse a pontokat. Rajta kívül Bondár Anna és Udvardy Panna is remek időszakot zárt, és az idény végéig közelebb kerülhetnek a top 100-hoz.

Minden nap hírlevelet küldünk az olvasóinknak, amiben az előző nap legfontosabb sporthíreit, az elemzéseinket és persze sok más érdekességet is megmutatunk. Az Eurosport hírlevelére ezen a linken lehet feliratkozni.
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés