Federernek tényleg el kell indulnia a Garroson?

A minap az egyik angol nyelvű portálon megjelent egy írás azzal a címmel, hogy Roger Federernek játszania KELL a 2018-as Roland Garroson. Így. Azt a szót használva, hogy "kell". 

Már a címmel sem értettünk egyet, de aztán a bevezetőben jött még egy állítás, amire erősen összeráncoltuk a homlokunkat. Konkrétan arra, hogy a svájcinak tartozásai lennének a sportággal szemben.

Az alábbiakban igyekszünk majd cáfolni a cikkben a szerző által felhozott érveket, valamint néhány plusz gondolattal is megtoldanánk a mondandónkat. Íme.

Amikor Federer tavaly bejelentette, hogy nem játszik Párizsban, a következőt nyilatkozta.

Ez a mondat kétségtelenül elhangzott. De azzal jönni, hogy az ígéret szép szó, ha megtartják úgy jó, ebben a helyzetben elég gyermekded gondolat. Annál is inkább, mert ígéretről szó sem volt. A nagyon várni ugyanis közel sem egyenlő azzal, hogy megígérni, hogy tuti. És egyébként is, egy év alatt rengeteg minden történhet egy sportoló fizikális állapotával, pláne 37 felé közeledve, ami miatt esetleg mégsem tudja vállalni a játékot. És akkor az élet egyéb dolgairól még nem is beszéltünk. Úgyhogy butaság a fenti mondatot ígéretként értelmezni, valamint azt kötelező érvényűnek tekinteni a svájcira nézve.

Az az állítás meg, hogy ő a GOAT, és a GOATok nem hagynak ki major-tornákat, ha módjuk van elindulni, nevetséges. Főleg, hogy Federer az 1999-es Ausztrál Opentől kezdve a 2016-os AO-ig valamennyi Grand Slam-tornán részt vett. Ez 69 (!) majort jelent zsinórban.

Annál is inkább, mert valószínűleg pont a jól megtervezett naptárának köszönhető, hogy egyáltalán láthatjuk még játszani.

Fotó: Europress/AFP

Tartozik? Ugyan mivel? Esetleg a sportág neki. De, hogy ő semmivel, az egészen biztos.

Hogy a tenisz által keresett sokat? Igen. De ezért a pénzért megdolgozott az edzéseken, a versenyeken, stb. Hogy egy major sportágat választott? Igen. De ez a választás szerencsére mind több embernek adatik meg világszerte. Hogy lehetősége nyílt bejárni a világot? Ez a sportág jellegéből adódik. Az pedig, hogy a sportág ilyen, és nem mondjuk csak évi néhány alkalommal, 4-5 helyszínen versenyeznek a játékosok, legalább annyira a sportág érdeke, mint az övé.

Továbbá, az előző ponthoz írt egyik gondolat ide is kívánkozik. A sportágnak az a jó, ha Federer (és egyébként Nadal, Djokovic, és a többiek is) minél tovább játszik. Úgyhogy lehet, hogy Federer azzal tett nagyobb szívességet a sportágnak, hogy kihagyta a tavalyi Garrost, és esetleg kihagyja az ideit is.

A szerző itt megemlít bizonyos sportágakat, melyek a legkülönbözőbb problémákkal, egyebek mellett korrupcióval küszködnek. Mintha ehhez Federernek bármi köze is lenne. Más sportágak gondjaiért hadd ne ő vállalja már a felelősséget.

A tenisz ugye sok nézőt vonz, de a cikk szerint az emberek csak úgy tudnak beleszeretni ebbe a sportágba, ha annak legcsodálatosabb művelőjét olyan gyakran látják játszani, amilyen gyakran csak lehet. Ő az aranytojást tojó tyúk, akiből most, a szerző szerint, mindent ki kellene préselni, amit csak lehet.

A Garros-győzelem, az Garros-győzelem. A győzelmet nem kell megmagyarázni, relativizálni pedig kifejezetten kártékony dolog. Federer 2009-ben hét meccset nyert a trófeáig vezető úton. Pont annyit, amennyit egy GS bajnoki címig nyerni kell. Volt, amikor akadozott a gépezet, emlékezhetünk például a Tommy Haas és a Juan Martín del Potro elleni meccsekre, de megcsinálta. Megverte, akiket meg kellett vernie. Megvert mindenkit, aki szembejött.

Íme az egyik kulcsmomentum.

Az ötödik érv az, hogy Federer akár salakon is megverhetné Nadalt. Valóban, bár ennek igen kicsi az esélye, ha a svájci egy egészséges Rafával kerül szembe. Ha meg a spanyol kiesne hamarabb, és ezért nem kerülne sor a meccsükre, vagy sérülten játszana, és úgy győzné le őt Roger, akkor megint ugyanott tartanánk. És egy esetleges újabb Garros-siker, megint csak valamiféle megcsillagozott trófea lenne azok szemében, akik a 2009-es győzelmet valamiért nem tartják teljes értékűnek.

De nem ez a lényeg. Federer nem azért nem indul, ha nem indul, mert fél egy esetleges veréstől. Ő már túl van ezen. Nadal legyőzte őt számtalanszor, egy újabb vereség se nem osztana, se nem szorozna. Pláne salakon. Pláne a Garroson, ahol az összes eddigi meccsüket Rafa nyerte. Nincs már mitől félnie a teniszpályán. Vele ott egész egyszerűen már nem történhet olyan, amitől a karrierje veszítene az értékéből.

A cikk végén a szerző azt javasolja Federernek, hogy hagyja ki a Miami Opent, helyette menjen el Monte-Carlóba és kisebb salakos tornákra, azokkal melegítsen a Garrosra.

Ha tavaly ezt csinálta volna, simán lehet, hogy nem lett volna Wimbledon és/vagy az idén nem lett volna megint AO-győzelem. Ahogy egy esetleges idei Garros valószínűleg veszélyeztetné az azt követő füves szezon sikerességét. Közel 37 évesen azért az ember már nem olyan könnyen vált borításokat. Itt már rettenetesen koncentrálni kell mindazt, amit a test adni képes.

Persze azért van némi esély arra, hogy Federer mégiscsak ott legyen a Garroson. De akkor alighanem már csak búcsúzni akar, ahogy Szabó Gábor is utalt rá nemrégiben.

Elköszönni a párizsiaktól, elköszönni a Chatrier-tól, elköszönni a salaktól.

És lassan elköszönni végleg a tenisztől.