Mi lehet valakiből, aki lúzer?

Az, hogy Stan Wawrinka tehetséges játékos, az soha egy pillanatig nem volt kérdés.

Andy Murray mamája rakta fel tegnap a twitterre azt a képet, ahol a Roland Garros junior trófeájával pózol. Ő lett a hatodik játékos (Wilander után az első), aki meg tudta nyerni ezt is, meg azt is. Gondoljuk végig, mennyire kell ügyesnek lenni ahhoz, hogy valaki egy egykezes fonákkal junior tornát nyerjen salakon? Hiszen az ma is egyértelműen látszik, hogy ahhoz, hogy valaki ezeket a füstölgő fonákokat üsse, pokoli erős alkar kell. Sokkal erősebb, mintha két kézzel ütné. Stan már akkor nyerni tudott amikor ugyanezzel a fizikummal még nem is rendelkezett.

Ehhez képest a felnőttek közé finoman szólva sem robbant be. 2005-ben 20 évesen került be ugyan a legjobb százba, jelezvén ezzel, hogy ő azért nem fog a teljesen eltűnt junior bajnokok közé tartozni, de jó három év kellett, amíg bekerült a legjobb harmincba. Ekkor némiképp váratlanul, egy bő három hónapig a 9-10. helyen jegyezték, hiszen tornadöntőt játszott Bécsben, Dohába, Rómában és Stuttgartban, ám ezeket a tornadöntőket kivétel nélkül elveszítette.

Nadaltól, Djokovictól, Murraytól kapott ki, tehát a helyzet egyáltalán nem volt drámai, mégis jó volt az összehasonlítás, ők hárman ennyi idősen jóval előrébb tartottak mint Stan.

Igaz, Stan olimpiai aranyérmet nyert Federerrel párosban Pekingben, de ettől még szépen lassan kezdték rásütni a bélyeget.

Lúzer.

És nem alaptalanul. Wawrinka hosszú éveket töltött el a legjobb 10 és 30 között hintázva, és bár mindenki tudta, hogy bármikor legyőzhet bárkit, ezek a bárkik a legritkább esetben lettek a legjobbak. És ők is csak akkor, amikor nem igazán számított. Jól mutatta a megítélését, hogy amikor életében először megverte Federert, akkor a teniszvilág a sikert egyértelműen annak tudta be, hogy Roger néhány nappal a lagzija után aligha akart nyerni.

Mintegy odaajándékozta a meccset Stannak Monte Carlóban, fordított nászajándékként.

Innen jutottunk el a tegnapi napig, úgy, hogy 28 esztendős koráig semmi nem utalt arra, hogy bármi is megváltozhat. Sokaknak még a tavalyi Ausztrál Open győzelem sem volt elég bizonyíték, Nadal sérülését a döntőben, és Waw gyengébb játékát az év második felében, egyértelmű bizonyítéknak fogták fel igazuk mellett. Nem tudom lehet-e még bárki, aki még mindig így látja.

Stan az elődöntőben öt különböző adogatójátékot fordított meg Tsonga ellen, 17-ből 16 breaklabdát hárítva, Djokovic ellen pedig a döntő negyedik játszmájában bebizonyította, hogy ő nem csak van olyan jó mint a nagy négyes, hanem van amivel felül is képes múlni őket. Nem, itt most nem a varázslatokra gondolok, nem a hálótartó vas mellett elütött fonákra, meg a hasonló cirkuszi mutatványokra. Olyanokat lehetett tőle látni akkor is, amikor veszített. Itt arra gondolok, ahogyan a meccset megnyerte, mert az szinte egyedülálló volt

Ahogyan megemésztette azt, ahogy 3/3-nál a 15/40 ellenére nem tudott breakelni azért, mert Djokovic ellenállhatatlan volt.

Ahogyan meg tudta fordítani a következő játékot 0/40-ről.

És legfőképpen ahogyan befejezte a meccset. Ilyen utolsó játékot, ilyen küzdelmet a saját idegeivel, nagyon kevesek nyernek meg. Nagyon kevesen emésztik meg, hogy az első meccslabdájuknál a székbíró jön le, és mondja be az outot, nagyon kevesen emésztik meg, hogy az ellenfél a következő pontban óriás mázlival jut előnyhöz, és nagyon kevesen tudják ezután befejezni a meccset. És aki nem megemészti mindezt, hanem meg is nyeri a játékot, és ezzel a tornát, az nem lehet lúzer többé.

Mindezt egy 28 meccsen át veretlen Novak Djokovic ellen.

Stan Wawrinka már régen nem lúzer egyébként, ez teljesen egyértelmű, csak a világ reagál picit lassan. De az is igaz, hogy a lúzerség és a tegnapi mentális teljesítmény között iszonyatosan nagy a távolság. Némi túlzással ez a skála két végpontja. Éppen ezért az, amit tegnap láttunk, a nem lúzer Wawrinkától is kivételes teljesítmény volt. Már csak azért is, mert ez kivételes teljesítmény lett volna Roger Federertől vagy Rafael Nadaltól is.

És akkor az ütésekről még nem is beszéltünk.

Ps: A képválasztás nyilván nem véletlen. Magnus Norman zseniális.