A Roland Garros döntő elé

Amikor Andre Agassi megcsinálta a karrier Grand Slamet, az szinte évszázados bravúrnak tűnt, hiszen akkor, amikor nyerni tudott már jó negyedszázada nem sikerült senkinek. Ráadásul Andre volt az első, aki négy (de jóindulattal is három) különböző borításon tudta megcsinálni. Előtte ráadásul nem akármilyen nagyságok próbálkoztak, és akadtak el az utolsó vagy utolsó lépcsőfokoknál.

Gondoljunk csak Lendlre vagy éppen Samprasre.

Ma délutánra ott tarthatunk, hogy három aktív teniszező lesz akinek összejön ez a bravúr, és ilyen ennek a sportágnak a történetében még sosem volt.

Önmagában már az, hogy ez megtörténhet érdekessé teszi a dolgot, és gondolkodásra késztet. Nem elvitatva Federer, Nadal és Djokovic nagyságát nyilvánvaló, hogy itt valaminek történnie kellett. Azt, amit sokan mondanak, hogy gyengébb a mezőny elvetném, egészen egyszerűen azért, mert egy mezőny nem lehet gyengébb. Elég sokan élünk ezen a világon, nehéz elképzelni, hogy a száz legjobb teniszező átlagteljesítménye, a legjobb négyhez viszonyítva jelentősen mozogna.

Magyarán az, hogy nekik nincsenek olyan ellenfeleik, mint mondjuk Connorséknak voltak badarság.

Az viszont igaz, hogy ritkábban kapnak ki tőlük.

Elvileg, a Grand Slamek lebonyolításában annyi változott, hogy már 32 kiemelt van nem pedig 16. Ez ugyan mindenképpen segítség, hiszen gondoljunk bele, ha ma is 16 kiemelt lenne, akkor simán lehetett volna egy Kyrgios - Djokovic meccs az első fordulóban a Garroson, de azért azt gondolni, hogy ennek az egy szabályváltozásnak köszönhetően, rögtön lett három játékos aki megnyeri valamennyi GS-t, túlzás volna. Ennél a szabályváltoztatásnál sokkal fontosabb, hogy a különböző borítások némiképp közeledtek egymáshoz, hogy a salak már nem olyan lassú, mint  a kilencvenes években volt, a fű pedig nem olyan gyors.

Egyfajta tenisszel, igaz nagyon gyors tenisszel, az ember minden borításon sikeres lehet. Nincsenek már salak specialisták, mint voltak a kilencvenes években, és  a legnagyobb bombázók sem viszik olyan sokra Wimbledonban.

Az, hogy a borításokat közelítették egymáshoz teljesen tudatos lépés volt, egy dolgot azonban nem szabad feledni. Az, hogy ettől lett egyszerre három ilyen kaliberű teniszező, aki erre a bravúrra képes, három ekkora sztár, az azért meg is nehezítette (nehezíti) a dolgukat:

Elég csak arra gondolni, hogy Federernek és Djokovicnak is eleddig egyetlen sansza volt, hogy megnyerje a Garrost, merthogy Nadal 2005 óta mindössze kétszer kapott ki Párizsban. De igaz volt mindez egy jódarabig Federer és Wimbledon esetében is.

Ahhoz, hogy mindezt elérjék, könyörtelenül ki kellett (ki kell) használniuk azokat a lehetőségeket, amik adódnak.

És elképesztően stabilan kell játszaniuk.