Sokat és sokszor írtunk már arról, hogy Federer hogyan és honnan  húzta elő azt a teniszt amit látunk tőle ebben az esztendőben. Sokszor leírtuk már, hogy arra azért simán lehetett számítani, hogy jobban játszik majd, mint tavaly, egyfelől azért mert az egyáltalán nem volt nehéz, másfelől meg azért mert az azért egyértelmű volt, hogy teniszezni nem felejtett el. Aki nem elvakultan az egyik vagy a másik oldalon állt, azt a szakemberek meg tudták győzni arról, hogy Roger képes lesz még tornákat nyerni, visszatérhet a világranglista élvonalába. De ugyanők azt is elmondták, hogy világelső már aligha lesz, és Grand Slam győzelem is akkor jöhet össze, ha a Djokovic, Murray, Nadal hármasból elég mondjuk egy valakit megverni hozzá.
Tévedtek.
Nem a Grand Slam győzelem tekintetében, hiszen az nem sikerült, noha nem csak a wimbledoni döntőben volt hozzá közel, hanem a US Openen is. De a mondás az semmiképp nem dőlt volna meg, hiszen a wimbledoni győzelemhez elég lett volna Djokovicot vernie, míg a US Opent be lehetett volna úgy húzni, hogy a három nagyból senkivel sem találkozik. Csak éppen jött az élete legjobb napját kifogó Cilic.
ATP Geneva
Sorsdöntő két hónap elé néz a Genfben visszatérő Roger Federer
31 PERC
Ámde most összképről beszélgetünk, összképet pedig nem érdemes ilyen mérkőzések alapján vizsgálni. Federernek ott nem osztottak lapot, ilyen pedig ebben a játékban van, volt és lesz.
Ami nem volt, az az, hogy valakinek három élete legyen. Ne feledjük egyszer már mindenki eltemette, még a 2012-es wimbledoni bajnoki címe előtt, aztán mégis ő lett az első olyan teniszező aki vissza tudta szerezni az év végi világelsőséget. És most ott tartunk, hogy megteheti ezt ismételten. Azzal, hogy tegnap megnyerte idei második 1000-es versenyét Sanghajban, azzal nyitva hagyta ugyanis ezt a kérdést. Pillanatnyilag 990 pont a hátránya Djokovic mögött és tekintve, hogy hátra van még a párizsi 1000-es verseny, a világbajnokság és a Davis-kupa döntő,a verseny korántsem lefutott. Ráadásul az utóbbin csak Federer szerezhet pontot. (Nem tartozik egészen szorosan ide, de azért érdemes megjegyezni, hogy a tegnapi sanghaji döntő mennyire fontos volt a DK döntő tekintetében. Simon - aki nem fért be a francia csapatba az elődöntőbe - megverte Wawrinkát és bebizonyította a döntőben, hogy nagyon tud játszani Federer ellen, egyszersmint feladta a leckét Clemant-nak, hogy miként állítsa össze a csapatot a döntőben. Kit hagyjon ki? Monfilst? Gasquet-et? Tsongát? Simont?)
Szóval nyitva még az év végi világelsőség kérdése, de van valami ami talán még ennél is fontosabb. Mégpedig az ahogyan Federer eljutott idáig. Az ahogyan teniszezik ebben az évben. Amennyit előre megy a hálóhoz. Nyilván felmerült sokakban, hogy valami ilyesmi következik majd, akkor amikor Edberget szerződtette edzőnek, hiszen Edberg hasonlóan teniszezett, bár kétségtelen, hogy negyed ilyen jó tenyerese sem volt mint a svájcinak. Bár ha belegondolunk még ez is inkább valamiféle párhuzam, mintsem különbség, hiszen alighanem a tenyeres hiánya volt az ok Edbergnél, arra, hogy szinte állandóan szerva-röptézzen. Federernek pedig tavaly ilyenkor úgy tűnt, a kora miatt kell meghoznia ezt a döntést. Ahogyan tegnap játszott az alapvonalról Simon ellen, az nem feltétlen ezt igazolta, de tavaly ilyenkor azokat a labdameneteket amiket tegnap megnyert hátulról, azokat ha öt ütésig bírta volna rontás nélkül. De ettől még amit ki kell emelni az idei évével kapcsolatban az a röptejáték.
Az, hogy tegnap némi túlzással Fed annyit mozgott előre mint Simon az alapvonalon. Az, hogy annyi pontot szerzett éves szinten a hálónál, mint Rafter visszavonulása óta talán senki. És akkor meg is érkeztünk a lényeghez. Ahhoz ami az egyik legizgalmasabb kérdés pillanatnyilag a férfi teniszben: Tudniillik, hogy lesznek-e követői?
MInt minden sportágban, a teniszben is vannak trendek. Sokáig a szerva-röpte tűnt nyerőnek, anélkül jóformán csak salakon lehetett boldogulni, aztán az elmúlt fél évtizedben megfordult minden. A játékosok jóformán csak kezet fogni jártak fel a hálóhoz, a szakemberek úgy vélték, hogy túl jók lettek az alapvonalról ahhoz, hogy a hálónál lehessen valamire vinni. Túl jók lettek az adogatásfogadások, túl jók lettek az elütések.
Ez a tétel látszik most megdőlni, ezt a tételt látszik most megdönteni Federer.
És az ilyen trendfordulók mindig valakinek a példájára következnek be, valaki mindig az élen jár, a többiek meg követik mert működik. És ha szigorúan elméleti síkon tekintünk a kérdésre, sokaknak volna oka kockáztatni.
Federer feladta a régi játékát mert alighanem belátta, hogy azzal már nem jut vissza oda, ahol egykoron volt, felvállalva, hogy néhányszor majd csúnyán elütnek mellette. Tucatnyian vannak a mezőnyben, akiknek megérné kockáztatni, megérné kockáztatni azt, hogy néhányszor csúnyán elütnek mellette, csak azért, hogy esetleg eljussanak oda ahova nagyon szeretnének.
Mert ahogyan most játszanak, úgy hosszú évek óta nem jutnak el.
Tenisz
Serena Williams ezúttal sima győzelemmel kezdett
2 ÓRA
ATP Rome
Nadalnak és Djokovicnak is nagy önbizalmat adott a római torna
4 ÓRA