A svájci a pályafutása során e rekordok közül elég sokat meg is szerzett, azonban úgy tűnik, elég keveset fog tudni közülük megtartani. De vajon számítanak ezek egyáltalán? Van ezeknek jelentősége az ő öröksége, az ő életműve szempontjából?
Federer neve egymás után törlődik ki a rekordok könyvének különböző oldalairól. Lehet, hogy ez így egy erős kijelentésnek tűnik, de attól még igaz.
A svájci 2009-ben döntötte meg Pete Sampras Grand Slam-rekordját, miután megszerezte a 15. major-címét is Wimbledonban. Azóta nyert még hozzá ötöt, úgyhogy jelenleg 20 trófeával áll az élen, ám tavaly ősz óta Rafael Nadallal holtversenyben. És ott van a nyomukban Novak Djokovic is a maga 18 GS-címével.
ATP Monte Carlo
„Rohadt az egész rendszer, olyan, mintha temetőkben játszanánk"
8 ÓRA
Federer néhány hónap múlva betölti a 40. életévét, ráadásul az elmúlt évben alig versenyzett, hisz a térdsérüléséből igyekezett teljesen felgyógyulni. Nem túl valószínű, hogy nyerni tud még Grand Slamet, miközben Nadal és Djokovic, akik négy-öt évvel fiatalabbak nála, még mindig erejük teljében vannak és major-döntőket játszanak.
Djokovic megelőzte Federert a világranglista élén eltöltött hetek számában, és mind ő, mind Nadal jóval több ezres tornát nyertek, mint a svájci. Bár Federer az open érában szerzett tornagyőzelmek tekintetében csak hattal marad el Jimmy Connors (109) rekordjától, ami nem tűnik soknak, azonban negyvenévesen még neki sem lesz könnyű újabb trófeákat szereznie.
Federer egyelőre tartja előnyét a szezonzáró vb-győzelmek számában, neki hat van, míg Djokovicnak öt, valamint ott van még a nyolc wimbledoni címe is, aminek egyelőre a közelében sincs senki. Lehet, hogy ezekben nem előzi majd meg őt a szerb, ám ha a jövő drukkerei a tenisz nagykönyvét lapozgatják, azt láthatják majd, hogy a legfontosabb rekordok nem Federer nevéhez kötődnek.

Roger Federer vs Mischa Zverev / Wimbledon 2017

Fotó: Getty Images

Az, hogy ennek mekkora jelentőséget tulajdonítunk, függ attól, mit gondolunk Federerről, Nadalról és Djokovicról. De legfőképpen attól, mit gondolunk magukról a rekordokról.
A sport a rekordokról is szól, ezt aligha lehet vitatni. Az pedig eléggé valószínű, hogy a tenisz rekordjainak zömét Nadal és Djokovic birtokolják majd, amikor befejezik a pályafutásukat.
A rekordok tehát fontosak, de nem róluk szól minden. Nem ők a végső cél, nem ők az alfa és az ómega.
Teniszben különösen nem, hisz itt a legtöbb esetben nem is beszélhetünk minden idők rekordjairól. Ennek nagyon egyszerű oka van: az amatőr éra jóval tovább tartott, mint a legtöbb sportágban, egészen 1968-ig. Addig a legjobbak általában 3-4 Grand Slam-győzelem után otthagyták a hagyományos major-tornákat és elmentek profinak, hogy pénzt keressenek. A jó ég tudja, hány GS-t nyert volna egyébként Fred Perry, Ken Rosewall vagy Rod Laver.
És akkor ezek még csak a számok voltak, és nem beszéltünk a sportolók kultúrára gyakorolt hatásáról. Ehhez vegyünk egy példát egy másik sportágból.
Babe Ruth, becenevén ’A Bambino’, az MLB legendája már nem tartja sem az egy szezonon belüli, sem a karrierszintű hazafutás rekordját, ám a közvélemény szemében még mindig ő a baseball erejének megtestesítője. Még több, mint 70 évvel a halála után is. Olyan erővel ütött, mint senki más korábban, a személyisége pedig jóval túlnőtt a sporton, ezért van ő még mindig ott a baseball legnagyobbjai között.

Babe Ruth

Fotó: SID

Vajon Federer is ilyen kultikus hőssé válik majd az évtizedek során? Jó okunk van azt gondolni, hogy igen.
Először is, több, mint egy tucatszor kapta meg a mezőny legsportszerűbb játékosának járó díjat. Ezen kívül a személyisége egyedülálló kombinációja a szeleburdi kisgyerek és a barátságos, elegáns úriember karakterének, amivel rengeteg, a profi tenisz iránt amúgy kevéssé érdeklődő rajongót is szerzett magának.
És ami a legfontosabb, a svájci megalkotott valamit, amit David Foster Wallace híres, 2006-os esszéjében „Federer Momentumokként” írt le. Ahogy Sipos Balázs kiváló fordításában olvashatjuk, ezek azok „a pillanatok, mikor a fiatal svájci játékát látva leesik az áll, kiugrik a szem és olyan hangok adatnak ki, amelyek átcsalják az élettársakat a szomszéd szobából, hogy rád nézzenek, jól vagy-e.”
Persze Nadal, Djokovic és a többiek is nagyon tudnak teniszezni, de a Federer Momentumok azok utánozhatatlanul Federer Momentumok. A nála fiatalabbak, talán tudatosan, talán öntudatlanul sok mindent eltanultak tőle, de akkor is ő a mega-ütő, szuper-húr korszak első igazi mestere.
Wallace esszéjét gyakran idézték az elmúlt 15 évben, annyira gyakran, hogy Nadal és Djokovic rajongói talán szinte már öklendeznek is tőle. A helyzet azonban az, hogy a sporttörténészek a következő évtizedekben is megállás nélkül idézik majd, amikor értékelik a tenisznek ezt a csodálatos korszakát. Lehet persze, hogy Nadal és Djokovic is, egyébként teljesen megérdemelten temérdek dicséretet kap majd a szakíróktól, azért mégiscsak Federer az, akinek a játékát „vallási élményként” írták le.

Roger Federer Wimbledon 2017

Fotó: Getty Images

Évek óta megy a vita arról, hogy a Nagy Hármas tagjai közül vajon ki lesz minden idők legnagyobbja, mely legnagyobbság alatt a Grand Slam-verseny győztesét szokás érteni. Most, 2021 elején úgy látszik, egyre kisebb az esély arra, hogy ez Roger Federer legyen. Azt érezni, hogy ennek a nem hivatalos címnek az elnyeréséért Djokovic száll harcba a legnagyobb motivációval. Ha pedig megpróbálunk a jövő szakíróinak fejével gondolkodni, jó eséllyel Nadalt is Federer elé helyezik majd ebben a versenyben.
Federer rajongóinak ezt el kell fogadniuk. A számok azt bizonyítják - amivel sok esetben a szemünk sem tud vitatkozni -, hogy ennek a brusztolós, erőre és állóképességre építő, tudatosan lassított pályákon játszott korszaknak valóban Nadal és Djokovic a legjobbjai. Lehet, hogy ők ketten nem érnek fel Federer magasságához, amikor jól játszanak, de nem is kerülnek olyan mélyre, mint a svájci, amikor rosszul.
Federer rajongóinak azonban nem kell őrjöngve megpróbálni szembeszállni a statisztikákkal. Elég, ha a fejükbe vésik Babe Ruth, a Hírességek Csarnokába történt beiktatatási szövegének néhány sorát.
„A Bambino több volt, mint puszta statisztika. Főleg azok számára, akik ismerték őt, mint például az egykori csapattársa, Joe Dugan, aki a következőket mondta róla: ’Csak úgy érthetted meg őt, ha megértetted ezt: Ő nem ember volt.’ ”
Nem lepődünk meg, ha Federer beiktatási tábláján is valami hasonló szöveget olvasunk majd.
(Szerző: Kálmán László)
(Forrás: The Oregonian)
ATP Monte Carlo
Ismét áll a játék Monacóban, de azért pár mérkőzést lejátszottak
8 ÓRA
ATP Monte Carlo
Az eső áll győzelemre Monte-Carlóban
11 ÓRA