Fucsovics kiesett a negyeddöntőben Antwerpenben

Fucsovics Márton kiesett a pénteki negyeddöntőben az 584 ezer euró (211 millió forint) összdíjazású antwerpeni keménypályás férfi tenisztornán.

Fucsovics Márton Antwerpen 2021

Fotó: AFP

A világranglistán 39. magyar játékos rosszul kezdett a hetedik helyen kiemelt dél-afrikai Lloyd Harris (32.) ellen, már az első játékban bréklabdát kellett hárítania.

Ekkor még sikerült megtartania az adogatójátékát, de a harmadik, majd a hetedik gémben elvesztette azt, s a magabiztos fokvárosi rivális 35 perc alatt szettelőnybe került.
A második játszmában már jobban összpontosított a magyar teniszező, de 3:3-nál Harris ismét brékelt, majd 5:4-nél a mérkőzésért adogathatott. Ekkor még megremegett - ez volt az első alkalom a találkozó során, hogy Fucsovics el tudta venni az adogatását -, de egy újabb brékkel ismét előnybe került, s 6:5-nél már kiszerválta a mérkőzést, amely 1 óra 25 percig tartott.
A két játékos harmadszor találkozott egymással, s most már a dél-afrikai vezet 2-1-re.
Eredmény, negyeddöntő:Lloyd Harris (dél-afrikai, 7.)-Fucsovics Márton 6:2, 7:5
Forrás: MTI
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés