Medvedev: „Amit apaként érzek, az sokkal többet ad, mint megnyerni bármilyen trófeát"

Daniil Medvedev a tavalyi US Open óta nem nyert a bécsihez mérhető tornát, azonban úgy tűnik, az idei év végére megtalálta önmagát. A vasárnapi döntőig játszmaveszteség nélkül jutott, és noha ott elvesztett egy szettet, felül tudott kerekedni ellenfelén, Dennis Shapovalovon. Ráadásul, ahogy a díjátadón maga is kiemelte, a bécsi 500-as az első torna, amit már édesapaként nyert meg.

Daniil Medvedev

Fotó: AFP

Rég nem látott jó formában az orosz Daniil Medvedev, aki mintegy 140 perc játék után megnyerte a vasárnap délutáni bécsi 500-as ATP torna döntőjét a kanadai Dennis Shapovalov ellen. Az első játszmát elvesztő, majd onnan fordító volt világelső a hetedik mérkőzéslabdát tudta értékesíteni, így megszerezte idei második tornagyőzelmét.
„Nagyon boldog vagyok, egész héten jól ment a játék. De a legjobban ma ment, és erre szükség is volt. Dennis elképesztő módon játszott a második játszma közepéig, kb. 4-3-ig”– nyilatkozta a győztes az ATP mikrofonja előtt.
„Fokról fokra javult a játéka, de szerencsére sikerült ehhez alkalmazkodnom. Ezért volt ez a mai egy nagy győzelem. Ilyen, amikor tudod, hogy jobb nálad az ellenfél, mégis tudod hozni a játékodat, amivel lehet fordítani.”
Medvedev már szombaton kvalifikálta magát az év végi torinói döntőbe, amiről azt mondta: jó, hogy év végére összeállt a játék, és nem kiégve jut el a fináléig. A két utolsó torna következik: a párizsi Masters és a torinói nyolcas döntő.
Valóban nehéz volt az idei év a korábbi világelsőnek, de most régi fényében játszik. Idén ugyanis ez még csak a második tornagyőzelme, az augusztusi Los Cabos-i 250-es tornát leszámítva nem győzött sehol, még a számára legjobb időszak, az észak-amerikai nyári keménypályás szezon sem úgy sikerült, mint korábban: Montrealban a 32 között, Cincinnatiben az elődöntőben, a US Openen pedig a legjobb 16 között esett ki.
Az idei év egyébként sem úgy alakult, ahogy alakulhatott volna. Igaz, Melbourne-ben döntőbe jutott, a két játszmás előnyből elvesztett finálé azonban komoly mentális törés lehetett, főleg, hogy ez már zsinórban a harmadik elvesztett döntő volt Párizs és Torinó után. Az itteni „kudarc” rányomhatta bélyegét a téli-tavaszi kemény szakaszra, a salak pedig köztudottan nem az orosz legjobb barátja. Ezután jött az évben a wimbledoni eltiltás, ami újabb mentális pofon lehetett (a hallei 500-ason még döntőbe jutott), bár a világranglista szempontjából éppen neki jött jól, hogy a többiek nem kaptak pontokat. Ezért is állhat most a ranglista harmadik helyén.
picture

Medvedev jó formája az astanai elődöntőben látszódott igazán először

Fotó: AFP

Formája szemmel láthatóan az őszi fedett keménypályás időszakra jöhetett vissza. Metzben még kikapott a később az elődöntőt csak sérülés miatt feladni kényszerülő Stan Wawrinkától, Astanában azonban már jól teljesített. Az elődöntőt pedig éppen ő kellett, hogy félbeszakítsa ott, pedig kifejezetten jól játszott a későbbi győztes Novak Djokovic ellen.
Bécsi bombaformájának receptjét azonban maga a győztes sem titkolta el. „Ahogy idén játszottam, bármikor találkozunk, megvertél volna. Ma valahogy sikerült összeszedni magam”– mondta Medvedev a díjátadón kanadai ellenfelének, majd egy kicsit szólt a szervezőkhöz is.
De – ahogy ő fogalmazott – van egy fontosabb dolog.
Hogy bármi összefüggés van-e Medvedev apasága és formájának javulása között, leginkább csak ő tudhatja. A változás mindenesetre kétségtelen. Korábban írtunk arról, milyen sok teniszezőnek született gyereke az elmúlt hetekben. Ha tényleg van összefüggés, valóban jó teniszre számíthatunk az év hátralévő időszakában.
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés