Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

Egy kiszivárgott email szerint Djokovicék mentőövet kaphatnak az Ausztrál Open szervezőitől

Kálmán Laci

Frissítve 25/10/2021 - 13:33 GMT+2

Úgy tűnik, a szervezők mentőövet dobnak azoknak a játékosoknak, akik még nem oltatták be magukat koronavírus ellen. Egy kiszivárgott levél szerint ugyanis ők is indulhatnak az Ausztrál Openen.

Hintertür für Djokovic?

Fotó: SID

Egy, a WTA játékosainak küldött email szerint mégsem lesz szükség két oltásra ahhoz, hogy valaki részt vegyen az ausztrál nyílt teniszbajnokságon.


Alig egy hét telt csak el azóta, hogy az ausztrál kormány illetékes miniszterei bejelentették, csak azok a játékosok kaphatnak vízumot az országba az Ausztrál Open idejére, akik felvettek két covid-19 elleni oltást.
Greg Hunt, ausztrál egészségügyi miniszter, ugyan nem név szerint, de burkoltan, figyelmeztetteNovak Djokovicot is, hogy vakcina-kérdésben nem szándékoznak kivételt tenni senkivel.
„A szabályok mindenkire vonatkoznak, lehetsz akár világelső, vagy bárki más” – mondta az egészségügyi miniszter.
Időközben azonban kiszivárgott egy email, melyet a női mezőny tagjainak szántak, de eljutott Ben Rothenberghez, a The New York Times újságírójához is.
A levél szerint az oltatlan játékosok is részt vehetnek az Ausztrál Openen, feltéve, ha 14 napra szigorú karanténba vonulnak egy szállodába.
„Az elmúlt hónapokban folyamatos kapcsolatban voltunk Craig Tiley-val és az Ausztrál Teniszszövetséggel. Szerencsére pénteken jó híreket közöltek a játékostanácsunkkal, amit most szeretnénk veletek is megosztani” – olvasható a levélben. „Fontos ugyanis tudnunk a tényeket, fontos, hogy ne zavarjanak össze minket a különböző pletykákkal.”
„Az Ausztrál Teniszszövetség arra kért minket, hogy várjunk néhány napot azzal, hogy közöljük veletek a hírt. Ugyanis a részletekről még egyeztettek az ausztrál kormány képviselőivel. Mivel Victoria állam átoltottsága hamarosan eléri a 80 százalékot, jövő hónapban pedig a 90-et is, a játékosok kifejezetten komfortos körülmények között vehetnek majd részt az Ausztrál Openen.”
A játékosok december 1. után érkezhetnek Ausztráliába. Azok, akik megkapták a két oltásukat, szabadon mozoghatnak Melbourne-ben, nem lesz semmilyen buborék a számukra, az oltatlanokra azonban kéthetes szigorú karantén vár, és folyamatosa tesztelésen kell majd reszt venniük.

Novak Djokovic of Serbia poses with the Norman Brookes Challenge Cup after winning the 2021 Australian Open Men's Final, at Brighton Beach on February 22, 2021 in Melbourne, Australia.
Fontos azonban hozzátenni, hogy Martin Pekula, Victoria állam sportminisztere kijelentette, egyelőre nincs hivatalos döntés arról, hogy az oltatlan játékosok is kapnak majd vízumot.
„A magam részéről semmiképp sem szeretném a kocsit a lovak elé fogni” – mondta a sportminiszter. „A vízumról még zajlanak a tárgyalások, a következő két-három hétben fog kiderülni minden.”
Egyfelől tehát úgy tűnik, küszöbön állnak a könnyítések. Ennek valamelyest ellentmond, hogy Daniel Andrews, Victoria állam miniszterelnöke vasárnap ismét megerősítette a szövetségi kormányzat hivatalos álláspontját.
„Aki nincs beoltva, az nem jöhet be az országba.”
És múlt szerdán még a bevándorlásügyi miniszter is arról beszélt, hogy senkivel sem fognak kivételt tenni.
„Most biztosan nem. Az az egészségügyi szakemberek álláspontja, hogy amikor megnyitjuk a határainkat, csak kétszeresen oltott külföldiek léphetnek csak Ausztrália területére –
mondta Alex Hawke.
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Kapcsolódó témák
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés