Marozsán után Fucsovics is búcsúzott Dubajtól

Marozsán Fábián után Fucsovics Márton is az első fordulóban búcsúzott a dubaji, 2,94 millió dollár (1,06 milliárd forint) összdíjazású keménypályás férfi tenisztornán.

Fucsovics zseniális, háló mögé eső kereszttel készítette ki Dimitrovot

Videó forrása: Eurosport

A 77. helyen álló Fucsovics két győzelemmel jutott fel a főtáblára a selejtezőből, és a 32 között Jiri Lehecka (36.) várt rá.
A cseh játékos januárban első ATP-trófeáját szerezte meg Adelaide-ben, azóta viszont rendre csak az első vagy második fordulóig jutott.
Első találkozójukon a 22 éves rivális két, a nyíregyházi teniszező pedig öt bréklabdát hárított 4:4-ig, ekkor Fucsovics semmire elbukta a szerváját, és nemsokára a szettet is.
A rutinos magyar azonban hamar összeszedte magát, és erőteljesen irányítva 4:1-re elhúzott, majd végigvitte előnyét, és másfél óra elteltével kiegyenlített.
A döntő játszma 0:3-mal indult, de a 32 éves Fucsovics visszabrékelt, így jutottak el 5:6-ig, amikor a magyar válogatott erőssége semmire elvesztette a szerváját, s ezzel együtt a meccset is.
A 2 óra 22 perces összecsapáson Lehecka 31 nyerő ütés mellett mindössze öt ki nem kényszerített hibát ejtett, míg Fucsovicsnál 19/17 volt az arány.
Eredmények:1. forduló (a 16 közé jutásért):Jiri Lehecka (cseh)-Fucsovics Márton 6:4, 3:6, 7:5
Forrás: MTI
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés