Doppinggyanúban az egyik legnagyobb amerikai tehetség – ő tagad, vannak is bizonyítékai
Publikálva 07/07/2023 - 14:06 GMT+2
Az amerikai Jenson Brooksbyt szerdán felfüggesztette a Nemzetközi Tenisz Integritás Ügynökség (ITIA), mert egy éven belül három doppingvizsgálaton sem jelent meg. A fiatal játékos azt tervezi, hogy egyeztető eljárást kezdeményez a doppingügyekben illetékes szervezettel, mert szerinte az a legfontosabb, hogy soha nem fogyasztott semmilyen tiltott szert.
Jenson Brooksby
Fotó: Getty Images
Az őt védő ügyvéd szerint a teniszezőknél a sok utazás miatt problematikusak a holléttel kapcsolatos felfüggesztések.
„Az, hogy előzetes felfüggesztést kaptam, a legjobb döntés, amit jelenleg hozni lehetett” – mondta Jenson Brooksby egy telefonos interjú során. „Soha nem buktam meg doppingteszten, soha nem szedtem semmilyen doppingszert.”
Az amerikai azt tervezi, hogy egyeztetésre a doppingügyekben illetékes ITIA-hoz fordul.
A doppingellenes szabályok értelmében, ha a doppingügynökség emberei egy sportolót egy 12 hónapos intervallumon belül három alkalommal sem találnak az általa megjelölt helyen, és nem tudnak tőle mintát venni, az illetőt úgy kezelik, mintha doppingvétséget követett volna el.
„A hollét pontos meghatározása egy nagyon kemény elvárás a teniszezőktől, hisz ők rengeteget utaznak” – mondta Howard Jacobs, Brooksby ügyvédje. „Nincs arra vonatkozó vád, hogy ő tiltott szereket fogyasztott volna, úgyhogy magabiztosak vagyunk az ügy kimenetelét illetően.”
Jacobs bízik abban, hogy néhány hónapon belül meghallgatják Brooksbyt. Az ügyvéd egyébként Simona Halepet is képviseli, aki a tavalyi US Openen bukott meg egy teszten.
Az amerikai legjobb helyezése 33. volt a világranglistán, jelenleg a 101. helyen áll. Ez annak köszönhető, hogy közel fél éve nem versenyez csuklósérülés és műtétek miatt. Legutóbb az Ausztrál Openen indult, ahol a második körben legyőzte Casper Ruudöt, majd a harmadikban kikapott Tommy Paultól.
Nem sokkal a torna után Brooksby szakított addigi edzőjével, Joseph Gilberttel.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2023/01/21/3531667.jpg)
Jenson Brooksby
Fotó: Getty Images
„Ausztrália után életem egyik legkeményebb időszaka kezdődött, több különböző problémám is volt. Ott volt a csuklóm, aztán az, hogy szétváltunk az edzőmmel, akivel 7 éve dolgoztunk már együtt. Aztán ráadásul jött még ez a dopping dolog, meg magánéleti dolgok is. Alig várom, hogy visszatérjek a pályára és a magam mögött tudjam ezt az egészet.”
„Az előzetes felfüggesztés korántsem jelenti azt, hogy elismerném, hogy bármi rosszat is tettem volna. Ellenkezőleg. Tisztelem az antidopping protokollt, de tagadom az ellenem felhozott vádat, és várom a meghallgatást.”
Az egyik elmulasztott teszt 2022 júniusában volt, két nappal egy hollandiai ATP-torna kezdete előtt.
„Ott voltam a torna hivatalos szállodájában, ahol mondtam, hogy leszek, és konkrétan abban a szobában, ahol előzetesen jeleztem, hogy leszek majd. Nagyon frusztrál a dolog, úgyhogy alig várom, hogy átadhassam az összes bizonyítékot.”
via marca
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés