Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

Djokovic úgy döntött ott lesz Tokióban

Eurosport
Eurosport

Frissítve 23/06/2021 - 11:43 GMT+2

A férfi tenisz-világranglista vezetője, a szerb Novak Djokovic úgy döntött, elindul az idén nyárra halasztott tokiói olimpián.

Novak Djokovic

Fotó: Getty Images

Elsőként a Sportski zurnal című szerb sportnapilap számolt be arról, hogy a világelső megerősítette indulási szándékát a Szerb Tenisz Szövetségnek, amely továbbította azt az ország olimpiai bizottságának.

Djokovic korábban kijelentette, nem szeretné olimpiai aranyérem nélkül lezárni a pályafutását - 2008-ban Pekingben bronzérmes lett -, május végén pedig elmondta, hogy izgatottan várja a tokiói ötkarikás játékokat, de amennyiben nem lehetnek nézők a mérkőzéseken, megfontolja a részvételét.
A helyi szervezők hétfőn jelentették be, hogy korlátozott számban ugyan, de lehetnek japán szurkolók az éppen egy hónap múlva, július 23-án kezdődő olimpia versenyein.
Djokovic idén remek formát mutat a legjelentősebb tornákon, az ausztrál és a francia nyílt bajnokságot is megnyerte. Honfitársai közül Miomir Kecmanovic is ott lesz Tokióban, de Dusan Lajovic és Filip Krajinovic lemondta a szereplést. Legnagyobb riválisai közül Rafael Nadal, Roberto Bautista-Agut, Dominic Thiem és Denis Shapovalov nem indul, Danyiil Medvegyev viszont részt vesz az olimpián.
Forrás: MTI
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Kapcsolódó témák
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés