Djokovic mostantól egy kaszt Federerrel és Nadallal

Minden mást ugyanis, ami a legkiválóbbak kasztjába való bekerülés kritériuma lehetett, már korábban teljesített.

Egy teniszező sikerességét elsősorban a nagy tornákon, leginkább a Grand Slameken való eredményességgel mérjük. Természetesen fontos az is, hogyan teljesít valaki az ezres, meg a még kisebb versenyeken, de egy szint fölött ezek jelentősége szinte már elhanyagolható.

Ha egy játékos győzni tud a négy nagy torna valamelyikén, onnantól kezdve, míg világ a világ, Grand Slam-bajnoknak mondhatja magát. Ez egy olyan teljesítmény, amit soha senki el nem vehet tőle. Djokovic ezt elég korán véghezvitte, ugyanis mindössze 20 éves volt, amikor 2008. januárjában, az elődöntőben Roger Federert, a fináléban Jo-Wilfried Tsongát verve, megnyerte az Ausztrál Opent.

A sikeresség másik fontos kritériumaként a világranglistán elfoglalt helyezést szoktuk emlegetni. Attól kezdve azonban, hogy valaki felért a csúcsra, és akár egyszer is az ő nevével kezdődött a rangsor, elért egy szintet, ahonnan nincs már feljebb. Attól kezdve bár hány hónap vagy év telik is el, úgy fognak rá hivatkozni, mint korábbi vagy egykori világelsőre.

Djokovicnak erre, az első major-sikerét követően még három és fél évet várnia kellett, hisz addig ott tornyosult előtte két óriás, Federer és Rafael Nadal. 2011. július 4-én azonban már a szerb neve szerepelt az ATP-rangsor első helyén. Ezzel egy időben szerezte meg első wimbledoni bajnoki címét is, mely már a harmadik major-trófeája volt.

Ha a Grand Slam-győzelem és a világelsőség megvan, akkor egy következő szint már azon bajnokok kasztja lehet, akik mind a négy nagy tornát be tudták húzni. Tudjuk, itt a különböző korok egymással való összehasonlítása még a szokásosnál is jobban sántít, hisz volt idő, mikor az Ausztrál Open presztízse jelentősen kisebb volt, mint most. És volt idő, mikor a játékosok - részben pont ezért - nem is futottak teljes szezont. Ettől függetlenül azonban azt gondoljuk, mára eljutottunk oda, hogy a karrier-Grand Slamnek nagyon is komoly súlya van a teniszben.

Félreértés ne essék, hatalmas legendák, óriási sportemberek azok is, akiknek ez valamiért nem sikerült. Pete Samprasnak, Björn Borgnak, Ivan Lendlnek, vagy éppen Szeles Mónikának, hogy csak néhány nevet említsünk. Nagyon is sokan vannak tehát azok, akiknek ez a teljesítmény csak néhány szetten, esetleg csak pár ponton múlt. Ám pont ez emeli különös rangra azokat, akik viszont meg tudták csinálni.

Djokovic sokat várt rá, és már eléggé érett számára a dolog. A 2016-os Roland Garros volt az, ahol ez végül összejött neki, Andy Murray-t verve a döntőben. Ráadásul ezzel a győzelemmel, nem csupán a karrier-GS lett meg, hanem ő lett a bajnok mind a négy nagy tornán egyszerre.

Ezt követte egy nagyjából kétéves mélyrepülés a szerb számára. Ebben különféle okok, motivációvesztés, családi problémák, sérülések is szerepet játszottak. Óriási kérdés volt, hogy vissza tud-e, illetve, hogy vissza akar-e jönni, hisz bőven megtehette volna akár azt is, hogy hagyja az egészet a fenébe. Megtehette volna, hisz megnyert mindent, amit meg lehetett, úgy dominált, ahogy korábban még soha senki.

Djokovic azonban nem adta fel, és megcsinálta azt, amiről korábban említett cikkünkben azt írtuk, hogy csak a legnagyobbak képesek rá: visszajött nagyon mélyről. Ahogy Federer is visszajött egy közel ötéves GS-győzelmektől mentes időszak, valamint egy térdműtét után, és Nadal egy hároméves GS-nyeretlenséget, és egy komoly csuklóproblémát követően. Serena Williams egy tüdőembólia után, Andre Agassi pedig droghasználat és egy zátonyra futott házasságot követően. De ott van Steffi Graf, aki hát-, valamint térdsérülések után, valamint Rod Laver, aki egy sportág-reformot követően produkált csodálatos visszatérést. De nyugodtan idevehetjük Szelest is, akinek ugyan nincs meg a karrier-GS, viszont az ellene elkövetett merényletet követően ő is tudott még majort nyerni.

Kevéssé valószínű, hogy Djokovic csupán egy nagy győzelemért tért vissza, ahogy az is, hogy ennél az egynél meg fog majd állni. De mindegy is, mennyit nyer még, mert egy bizonyos szint fölött ez már nem számít. Ő már így is egy kaszt Federerrel meg Nadallal. Mert megvan neki mind a négy, és, mert visszajött nagyon mélyről.

Ha mindenáron tovább akarnánk menni ezen a vonalon, bár igazából fölösleges, az lehet még kérdés, vajon sikerül-e valamelyiküknek, esetleg többüknek is, megnyerni mind a négy majort legalább kétszer. Erre ugye Nadalnak lehet legkorábban esélye az Ausztrál Openen, ám a legnagyobb sansza valószínűleg Djokónak lesz a Garroson.

Mert egy jó Djokovicnál nem létezik komolyabb kihívó a Chatrier salakján.