Djokovic kétarcú szezonja: karrierje legnagyobb sikerei közé beékelődött pár nagy pofon is

„Volt már jobb szezon a tenisz történetében, amelyhez ennyi nagy csalódást is tartozott?” – tette fel a kérdést Christopher Clarey, a New York Times újságírója Novak Djokovic 2021-es szezonjával kapcsolatban. „Három major. A rekordot jelentő hetedik év végi világelsőség. Egy mérkőzésre attól, hogy 52 év után naptári Grand Slam legyen a férfiaknál, és mégis…”

Djokovic 2021-ben sokszorosan történelmet írt. Megelőzte Roger Federert a világranglista élén töltött heteket illetően – jelenleg 349-nél jár, és nem fogják egyhamar letaszítani – megnyerte az év első három Grand Slam-tornáját, ami még a két nagy riválisának sem sikerült, egyúttal beérte a Federer-Nadal párost a GS-győzelmekben is. Csalódásról tehát szó sem lehet az ő esetében.

Objektíven, külső szemmel nézve legalábbis, mert azt viszont nem zárhatjuk ki, hogy a világelsőben mégis maradt némi keserűség. Egyetlen győzelem választotta el a naptári Grand Slamtől, amelynek Federer és Nadal még csak a közelébe sem került, kikapott az olimpia elődöntőjében és bronzmérkőzésén, majd a Davis-kupában elveszítették a horvátok elleni párharcot az elődöntőben.

Ezek, ha nem is olyan szinten, mint a GS-győzelmek, azért meglehetősen fontos célok voltak Djokovic számára. Sokszor elmondta már, mennyit jelent neki, ha a szerb színeket képviselheti, ezt bizonyítandó úgy odatette magát a tenisztörténelem szempontjából kevésbé jelentős ATP-kupán is, ahogyan azt kevesen gondolták volna, főleg egy Grand Slam-tornát megelőzően.

Djokovic mindent figyelembe véve 56 győzelemmel és 7 vereséggel zárja a 2021-es szezont, aminél volt már erősebb is a pályafutása során. 2011-ben és 2015-ben 90% fölötti győzelmi mutatóval rendelkezett, ráadásul ezekben az években nagyobb meccsterhelést vállalt, 79 és 86 találkozón lépett pályára. Idén viszont érezhetően eltolódtak valamelyest az arányok a Grand Slamek irányába.

Erre szüksége is volt, mivel a parádés, 27-1-es mérlege ellenére nem lehet azt mondani, hogy egyértelműen dominálta a major-tornákat. Ausztráliában hasfalizom-sérülés gyötörte, és egymást követően három nagyon nehéz mérkőzést kellett megnyernie: a mozgás alapján Taylor Fritz és Milos Raonic ellen volt a legnagyobb veszélyben, de Alexander Zverev ellen is egy kőkemény négyszettest nyert meg.

Még inkább rezgett a léc a Roland Garroson, ahol két mérkőzést is 0-2-ről kellett megfordítania. A negyedik körben a teljes eszköztárát rázúdító Lorenzo Musettivel szemben került bajba, a döntőben pedig Stefanos Tsitsipas húzott el a szemlátomást utolsó energiatartalékait felhasználó világelső ellen. És akkor még nem is beszéltünk a Nadal elleni több mint négyórás krimiről.

A másik két tornához viszonyítva Wimbledonban egészen könnyű dolga volt, de az elődöntőben és a döntőben is sokkal kiélezettebb volt a küzdelem, mint azt a három-, illetve négyszettes siker sugallja. Ez egyébként valahol keretbe is foglalja Djokovic szezonjának első felét (meg a pályafutását): a meccset meghatározó labdameneteket akkor is megnyerte, amikor nem ment neki a tenisz.

Wimbledon után Djokovic is elismerte, hogy erőnlétileg és mentálisan fogytán van, ennek ellenére túl erős volt a kísértés, hogy ne utazzon el az olimpiára, ahol a Golden Slamért szállhatott harcba. A világelsőre ott már komoly nyomás nehezedett, elvégre az ötkarikás játékokról egy 2008-as bronz a legjobb eredménye, a naptári Grand Slamet és olimpiát magába foglaló győzelmi sorozat pedig csak Steffi Grafnak sikerült korábban.

Az olimpia bizonyult az első olyan tornának, amelyen már erősen érződött a fáradtság Djokovicon, a brutális páratartalom és a hőség együttesen soknak bizonyult, hiába volt szett- és brékelőnyben Zverevvel szemben, kikapott a legjobb négy között. Ezt követően a bronzmérkőzésre sem tudta igazán összeszedni magát, a vegyes páros bronzcsatától pedig sérülés miatt visszalépett.

A nyilvánvaló fáradtság ellenére, amit csak tovább fokozott, hogy a US Open-döntőig vezető úton egyedül Tallon Griekspoor ellen nem veszített szettet, Daniil Medvedevvel szemben nem a fizikumon múlt a siker. Egyszerűen csak túl nagynak bizonyult a nyomás, a világelső mélyen a tudása alatt teniszezett, és az orosztól még csak extra tenisz sem kellett a győzelemhez.

Év végére két célja maradt a világelsőnek: a vb és a Davis-kupa, ezek közül utóbbi bevallottan fontosabb volt neki. Djokovic ennek megfelelően odatette magát a tornán, a csoportkörben legyőzte Dennis Novakot és Jan-Lennard Struffot, a negyeddöntőben Alexander Bublikot, a legjobb négy között pedig Marin Cilicet, és nemhogy szettet, de játékot is alig veszített.

A maga részéről ennél többet nem tehetett hozzá, hiszen a kettes számú játékosok vereségei miatt a négy párharcból háromszor a párost is kénytelen volt bevállalni, a németek (Krawietz-Pütz) és a horvátok (Mektic-Pavic) ellen ráadásul párosspecialistákat kellett volna legyőzni. Nem véletlenül beszélt utólag arról Djokovic, hogy Szerbiának csak elit párosjátékosokkal lenne esélye a győzelemre.

Clarey felvetésére visszatérve: az újságíró két példát is hozott a nagy csalódásokkal tarkított, legendás idények kapcsán. John McEnroe 1984-ben 42 meccses győzelmi sorozattal kezdett, sorozatban hat tornát nyert, majd bejutott a Roland Garros döntőjébe, ahol 2-0-ra vezetett Ivan Lendllel szemben. Később az önéletrajzában a karrierje legkeserűbb emlékeként hivatkozott erre a vereségre.

Federer 2009-ben négy Grand Slam-döntőt játszott, és ez volt az egyetlen év, amikor reális esélye volt a naptári Grand Slamre, mivel a Roland Garroson nem kellett Nadallal játszania. Ez a lehetőség azonban már Melbourne-ben szertefoszlott, mivel a döntőben öt szettben kikapott a spanyoltól, és végül a US Opent sem sikerült megnyernie Juan Martin del Potro ellen.

Két másik Djokovic-szezont is felhozhatunk példaként: 2011-ben és 2015-ben a világelső elképesztő szinten dominálta a mezőnyt, mindkétszer három Grand Slam-győzelemmel zárt, viszont a Roland Garroson úgy kapott ki, hogy nem Nadal volt az ellenfele. 2015-ben ráadásul a negyeddöntőben sikerült legyőznie a formán kívüli spanyolt, a döntőben pedig Stan Wawrinka állította meg.

Minden nap hírlevelet küldünk az olvasóinknak, amiben az előző nap legfontosabb sporthíreit, az elemzéseinket és persze sok más érdekességet is megmutatunk. Az Eurosport hírlevelére ezen a linken lehet feliratkozni.