Juan Martín del Potróra sajnos ismét műtét vár, ugyanis a jobb térdén alkalmazott konzervatív kezelések nem bizonyultak elégségesnek. A korábbi US Open bajnok azonban bízik benne, hogy a nyáron már újra tétmeccseket játszhat, és ami a legfontosabb, hogy ott lehet majd a tokiói olimpián. 


A 32 éves argentin teniszező a közösségi oldalán jelentette be, hogy ismét meg kell műteni a jobb térdét, pályafutása során már negyedik alkalommal. Legutóbbi tétmeccsét a 2019-es queen's-i tornán játszotta, ahol a Denis Shapovalov elleni mérkőzésén szenvedett súlyos térdsérülést, eltörte ugyanis a patelláját, immáron másodszor. A 2018-as Sanghaj Mastersen fordult ez vele először.
Ezt követően Del Potro több beavatkozáson is átesett, a hírek arról szóltak, hogy csontvelő befecskendezéses kezelést (BMAC) is bevetettek a minél jobb eredmények érdekében. Ennek az eljárásnak az a lényege, hogy megújuló őssejteket nyernek ki az érintett személy testéből, amit aztán a sérült területre juttatnak, hogy ezzel is gyorsítsák a felépülést. DelPo térde azonban ezt követően sem volt teljesen rendben.
Tenisz
Fel a kéz, ha te is bedobnál egy sört Rafael Nadallal!
EGY ÓRA
Del Potro még mindig hisz a visszatérésben, fő célja az olimpia | Eurosport
Juan Martin Del Potrót már több mint egy éve nem láttuk teniszezni, az argentin sokadik sérülése és műtétje után továbbra is küzd a visszatérésért, célja a 2021-ben sorra kerülő tokiói olimpia. A korábbi US Open-bajnok pályafutását folyamatos sérülések kísérik, ennek ellenére továbbra sem szeretne visszavonulni, még mindig bízik benne, hogy vissza tud térni.
"Konzultáltam Dr. Jorge Chahlával és a helyzet az, hogy kedden egy újabb műtétre kerül sor a jobb térdemben. Eddig konzervatív terápiával próbálkoztunk, de a fájdalom, sajnos nem szűnik"
 az Instagramon közzétett posztjában.
A világranglista korábbi harmadik helyezettje azt mondta, azért döntöttek ilyen hirtelen az újabb operáció mellett, hogy még viszonylag jó esélyekkel készülhessen fel a tokiói olimpiára. A riói játékok ezüstérmese, korábban hangsúlyozta, hogy az a legfőbb célja, hogy készen álljon a játékra a július 24-én kezdődő olimpián. 
Del Potro édesapja ez év januárjában hunyt el, ami természetesen hatalmas csapás volt az argentin számára. Ettől függetlenül, a visszatérésre vonatkozó tervei nem változtak.
"Természetesen az elmúlt hetek egyáltalán nem voltak könnyűek a számomra. Amióta az édesapám elment, minden olyan borzasztóan nehéz nekem. Ugyanakkor érzem azt az erőt is, amit odafentről küld nekem. Ezt éreztem ma reggel is, amikor felébredtem és felhívtam az orvosomat. Tudtam, hogy újra meg kell próbálnom. Remélem, túljutok ezen a fájdalmas időszakon. Sosem fogom feladni."

delpo2 (1).jpg

Fotó: Eurosport

Ez lesz Del Potro pályafutásának nyolcadik operációja. A négy, térdét érintő beavatkozáson kívül a bal csuklóját korábban háromszor, a jobbat egyszer kellett műteni. Összesen négy alkalommal volt kénytelen kilenc hónapnál tovább távol maradni a versenyektől. 
Drukkolunk, DelPo!
részben Ubitennis
ATP Belgrade
Kiemeltek is búcsúztak Belgrádban
13 ÓRA
ATP Barcelona
ATP Barcelona: Nadal - Nishikori összefoglaló
14 ÓRA