davy3

Fotó: Eurosport

Bár írhattam volna hármat is, hiszen a döntő előtti beharangozó is javarészt róla szólt. Mint ahogyan az elmúlt két nap is. Öt napon belül megverte az idei összes GS torna győztesét, és ha a nyitókörben nem akadnak légzési gondjai, és legyőzi Nolét is szettelőnyből, akkor most elmondhatná magáról, hogy az elmúlt 15 GS (majdnem 5 év) valamennyi GS győztesét megverte egy tornán.
Ez én azt hiszem, ez mindent elmond.
Tenisz
Bautista Agut - "Az apaság visszaadta a szüleim halálakor elveszített köteléket" - Players' Voice
3 PERC
Ha esetleg volna valaki aki azok után, hogy megnyerte minden idők talán legkiegyensúlyozottabb világbajnokságát, kétségbe vonná a képességeit. Meg arra gondolna, hogy esetleg érdemtelenül győzött.
Annál is inkább, mert ebben a lebonyolítási formában nem lehet valaki érdemtelenül győztes.
Bár szerintem semmilyen lebonyolítási formában sem.
Nikolay Davydenko megnyerte mind az öt tornadöntőjét az idén, ráadásul mind az ötöt július óta, hiszen a szezon elején, majdnem teljesen ki kellett hagynia négy hónapot lábsérülése miatt. Ami most így utólag azt hiszem nem ártott neki. Frissebb volt talán egy picit, mint a többiek, és ilyenkor a szezon végén ez döntő fontosságú lehet.
ATP Monte Carlo
ATP Monte Carlo: Evans - Hurkacz összefoglaló
15 ÓRA
ATP Monte Carlo
ATP Monte Carlo: Rublev - Caruso összefoglaló
15 ÓRA