Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

Valkusz Máté szerint az ukránok verhetőek

Eurosport Magyarország

Publikálva 01/04/2022 - 10:13 GMT+2

Valkusz Máté szerint a magyar csapat számára verhető az ukrán teniszválogatott, amellyel a Davis Kupa szeptemberi osztályozóján találkozik majd. Valkusz elmondta, örülnek a csütörtöki sorsolás eredményének. Mindezt azzal indokolta, hogy az ellenfél egyik legjobbja, Szerhij Sztahovszkij visszavonult, másrészt 2019-ben Budapesten 3-2-re legyőzték az ukránokat

Valkusz Máté

Fotó: AFP

Mint kifejtette, a fiatal ukrán játékosokat jól ismeri a junior korosztályból. Ami a magyar csapatot illeti, Valkusz szerint Fucsovics Márton bárkit képes legyőzni, most Piros Zsombor is jó formában van, illetve az ausztrálok elleni meccsen kiderült, hogy párosban sem gyengék a magyarok.
Bár a szeptemberi találkozó pályaválasztója az ukrán együttes, a háborús helyzet miatt szinte biztosan nem Kijevben lesz majd a mérkőzés, hanem átadják a pályaválasztói jogot, vagy semleges helyszínt keresnek.
Piros Zsombor ennek kapcsán úgy vélekedett, valószínűleg Törökországban kell játszaniuk, hiszen Ukrajna a legutóbbi meccsét is ott rendezte. Ő is úgy látja, hogy az ellenfél némileg gyengült Sztahovszkij visszavonulásával, de így is vannak jó játékosaik, ezért a párharcot kétesélyesnek tartja.
"Biztosan kemény borítást fognak választani, mert azon sokkal jobb játékerőt képviselnek. Ennek én örülnék, mert kemény pályán játszom a legjobban, az a kedvencem" - magyarázta Piros. Szerinte párosban azonos szinten lehet a két válogatott, és reményei szerint ősszel már Balázs Attila is játszhat.
"Jó formában vagyunk, remélem, szeptemberig megtartjuk a lendületünket" - tette hozzá Piros.
Valkusz a múlt héten megnyert egy 25 ezer dolláros versenyt Horvátországban, legközelebb pedig San Remóban lép pályára. Piros a közeljövőben portugál, olasz és horvát challenger-tornákon indul.
A szeptember 16. és 18. között sorra kerülő ukrán-magyar párharc győztese jövőre a selejtezőben vesz részt, míg a vesztes a világcsoportban maradásért játszik.
Az ukránok legmagasabban jegyzett játékosa a 24 éves Vitalij Szacsko (222.), őt követi a rutinos Ilja Marcsenko (252.).
A Fucsovics Márton, Piros Zsombor, Marozsán Fábián, Valkusz Máté, Fajta Péter összeállítású magyar válogatott a hónap elején Sydneyben vívott selejtezőt, és 2-1-es vezetés után 3-2-re kikapott az ausztráloktól, akik ezzel bejutottak a szeptemberi DK-negyeddöntőbe.
Forrás: MTI
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés