Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

Tényleg kinyírja a Davis-kupát, ha a Közel-Keletre viszik?

Nánási Antal

Publikálva 01/12/2021 - 19:06 GMT+1

Kérdések sora forralja a levegőt az Abu Dhabi DK-döntő körül, vasárnapra ígérik a tenisz Davis-kupa jövőjét érintő nagy bejelentést.

Spanyolország - Davis-kupa

Fotó: Getty Images

A nagy bejelentéseket általában találgatások egész sora előzi meg, amelyek a teljesen abszurdtól az utópisztikus tökéletességig minden létező végkimenetelt le tudnak fedni a változással kapcsolatban. A széles skálán bőven jut hely a valós alappal bíró feltételezésnek, ami rendszerint találgatás vagy sajtóhír szintjén már bőven kifutja magát, mint ahogy a hivatalos bejelentés napvilágot lát. A sportvilágban ilyen volt néhány nappal ezelőtt Ralf Rangnick kinevezése a Manchester Unitednél, hiszen a német edző érkezését már minden létező sajtóorgánum megszellőztette, mire a hivatalos bejelentés is befutott.
A tenisz világában december eleje már bőven a holtszezon időszakát, a játékosok számára pedig az előszezon kezdetét jelenti. Csakhogy idén, 2019 után másodszor, ezekben a napokban még bőven tétmérkőzéseken pattog a labda Európa-szerte, a Davis-kupa nagydöntője ugyanis épp ezekben a napokban kanyarodott az egyenes kieséses szakaszba. Mint ismert, az ITF két éve, megfogadva a jókora befektetést ígérő Kosmos Group sugallatát, a korábbi gyakorlatot felborítva egy tizennyolc csapatos nagydöntőt álmodott meg, amit Madridban rendezett meg. Az akkor ott szerzett tapasztalatok után 2021-ben már két másik város is bekapcsolódott a rendezésbe, úgy tűnik azonban, hogy ez a formátum sem tudja megérni a második évét. Néhány napja az Eurosport honlapján hírt adtunk a teniszberkekben egyre erősödő "susmusról”, miszerint a DK-döntő záros határidőn belül az arab világba költözik. Az ügyben most, hivatalos bejelentés híján továbbra is kiszivárgott információkra alapozva, fejlemények vannak.
picture

Piros Zsombor - www.daviscup.com

Fotó: From Official Website

Az angol Telegraph értesülései szerint, melyeket a Tennismajors.com szakportál is átvett, a lapok bőven le vannak osztva a Davis-kupa vasárnapra tervezett döntőjére időzített nagy bejelentés előtt. Ezek szerint 2022-től a mostani 18 csapat helyett csak 16 válogatott lenne érdekelt a sorozatban, ami tulajdonképpen nem újdonság, csupán megerősítése a korábbi szándéknak. Ami azonban jelentős változás, hogy a tizenhat csapat négy darab négyes csoportba sorolva, négy különböző európai városban vívná meg a csoportmérkőzéseket, ahonnan a kvartettek első két helyezettje kvalifikálná magát az egyenes kieséses szakaszba. A negyeddöntők előtt azonban az oda bejutó nyolc csapatnak át kellene utaznia a Közel-Keletre, a legjobb nyolc küzdelmeinek ugyanis Abu Dhabi adna otthont.
A Telegraph forrásai szerint a tervezetnek még át kell csúsznia a Nemzetközi Tenisz Szövetség Végrehajtó Bizottságán, a szervezet és a Kosmos Group viszonyát ismerve azonban mindezt nyugodtan tekinthetjük formaságnak.
Rafael Nadal vs Karen Khachanov, Spain-Russia, Davis Cup 2019
A csoportkör alatt a francia csapat kapitánya, Sebastien Grosjean méltatlankodott talán a leghangosabban az Emirátusokba való költözés miatt, a konkrétumok láttán pedig a magyar válogatottal Torinóban egy csoportban szereplő ausztrálok kapitánya adott hangot nemtetszésének. Lleyton Hewitt legfőbb érve teljes mértékben visszhangozza a leginkább általános álláspontot, miszerint a drasztikus váltás mindent eltávolít abból, amit korábban Davis-kupának hívtunk:
“Ha ezt valóban megteszik, és a Közel-Keletre viszik a sorozatot, azzal eladják a Davis-kupa lelkét és teljesen kinyírják mindazt, amiről ez a torna szól.”
Lleyton Hewitt
A Telegraph azt is tudni véli, hogy Abu Dhabi ötéves időtartamra szerződik a Kosmos Grouppal és az ITF-fel, a megállapodást pedig személyesen Gerard Pique hozta tető alá.
A nyilvánvaló problémák mellett a kezdeményezés rengeteg kérdést vet fel. Az ITF ugyanis úgy gondolja, hogy egy meggyőző összdíjzási kerettel (16 millió dollár) akár a legnagyobb játékosokat is rá tudná bírni, hogy részt vegyenek a tornán. Csakhogy a legnagyobb játékosoknak a maguk szintjén nem az a pármillió dollár fog igazán számítani, amit a Davis-kupában gyűjthetnek, ennélfogva ez aligha fogja őket közelebb vinni a részvételhez.
Felmerül természetesen mindenekelőtt a logisztikai kérdés, hiszen Abu Dhabiban más időzónára kellene átállni, másfelől pedig, az európai fedettpályás környezetből hirtelen magas páratartalmú, forró szabadtéri pályákra kellene váltani. Ez nyilvánvalóan nem mehet egyik napról a másikra, december elején viszont olyan tág mozgástere nem lehet a szervezőknek, tekintettel arra, hogy küszöbön a január elején kezdődő új szezon.
picture

Nikoloz Basilashvili, ATP Doha 2021

Fotó: Getty Images

Ha a logisztikai szempontokat sikerült leküzdenünk, felmerül, hogy mennyie mozgatná meg a térség lakosságát egy tenisztorna. 2019-ben Szaúd Arábia Diriyah Kupa néven már szervezett egy bemutató tornát, a lelátókon azonban alig lézengett pár helyi szurkoló. A Davis Kupának épp az adja talán leginkább a sava-borsát, hogy két labdamenet között, valamint a szünetekben valódi szurkolás tapasztalható a lelátókon. Kinek lesz vajon kedve egy fárasztó szezon után óriási hőségben üres lelátók előtt teniszezni?
A teljesség igénye nélkül még számos kérdés felmerülhet és egészen biztosan fel is fog merülni, azzal azonban mindenkinek meg kell barátkoznia, hogy a tervezetből vasárnap már hivatalos ITF-bejelentés lesz. A szervezetnek egy éve lesz arra, hogy a csapatokkal elhitesse, jó az irány, amerre a sorozat halad. Elnézve Hewitt nyilatkozatát, ez igencsak szép feladatnak tűnik.
Forrás: Telegraph
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés