Hét év önkéntes teniszmentes életet követően, egyelőre csak próbaidősként, de újra a teniszpályák környékén lehet összefutni David Nalbandiannal. A cordobai születésű, korábbi világranglista harmadik helyezett exjátékos eddig tőle merőben szokatlan szerepkörben bukkant fel szülővárosa ATP tornáján.


Saját bevallása szerint David Nalbandian 2013-as visszavonulását követően nagyon eltávolodott a tenisztől. Az azóta eltelt évek során leginkább a lovaspólóban próbálta kiélni magát, amihez egy közel ötven egyedet számláló állományt is tart lovastanyáján. A kifejezetten arisztokrata időtöltés mellett némi vérnyomás növelőként a rallyzásba is belekóstolt, időről-időre pedig gyakorolja is. Mindeddig azonban nem merült fel, hogy valamilyen formában is, de visszatérjen a tenisz világába, saját elmondása szerint is jól megvolt ő az új életében.
A fordulatot egy fiatal szerb játékos, Miomir Kecmanovic váratlan megkeresése hozta meg, aki arra kérte, edzőként csatlakozzon a csapatához. Nalbandian, miután ideiglenes jelleggel, tulajdonképpen “próbaidőre” igent mondott a hívásra, saját bevallása szerint először azzal a feladattal kellett, hogy megbirkózzon, hogy belője, vajon merre vannak a teniszütői? Az ilyen helyezetekben általában nyerő választásnak bizonyuló padláson végül megtalálta és leporolta ütőit, a fiatal szerbbel pedig abban állapodott meg, hogy a következő hetek dél-amerikai versenyein (Cordoba, Buenos Aires, Santiago) tesztelik, hogy mennyire passzolnak egymáshoz. Az első közös mérkőzés ugyanakkor nem vezetett sikerre, Kecmanovic ugyanis a cordobai második fordulóban (második kiemeltként az első körben erőnyerő volt) kikapott a 300-on kívüli hazai Juan Manuel Cerundolo-tól..
Tokyo 2020
Rublevék lettek az olimpiai bajnokok vegyespárosban
4 ÓRÁJA
Hosszú évek óta tartja magát a férfi tenisz egyszerűnek hangzó, ám annál nehezebb szabálya, miszerint aki nyerni szeretne valamit, annak a Nagy Hármast kell legyőznie. Szerencsés esetben a korszakos trió egyik tagja jön csak szembe egy-egy versenyen, a nagy tornákon azonban biztos, hogy előbb utóbb jönnek mindannyian. Ha valaki, akkor Nalbandian véleménye a mai viszonyokról ebben a tekintetben mindenképpen mérvadó, 2007-ben Madridban ugyanis úgy nyerte meg a helyi 1000-es versenyt, hogy a negyeddöntőben Nadalt, az elődöntőben Djokovicot, míg a fináléban Federert győzte le. Ez a párját ritkító tett azóta sem sikerült senkinek sem. Sőt, az aktuális világranglista első három helyezettjének egyazon versenyen való legyőzésére is egészen 2020 novemberéig kellett várni, akkor ugyanis Daniil Medvedev Rafael Nadalt, Novak Djokovicot és Dominic Thiemet is legyőzve nyerte meg a világbajnokságot Londonban. Utóbbi tettel kapcsolatban az ATP most megszólatatta Nalbandiant:
„Daniil megmutatta, hogy nem lehetetlen őket legyőzni. A fiatal játékosoknak mindenképpen hasznos, ha bíznak magukban, nem pedig feltartott kézzel mennek fel a pályára a nagyok ellen. A Nagy Hármas tagjai óriási játékosok, de azért nem szuperhősök.”

000_DV251101.jpg

Fotó: Eurosport

Mindez persze közel sem jelenti azt, hogy a korábbi argentin klasszis esetleg ne tisztelné korábbi pályatársait, akikkel kapcsolatban viccesen megjegyezte, visszavonulásakor nem gondolta volna, hogy még majd tíz év múltán is ők hárman határozzák meg a teniszt. A humoránál lévő Nalbandian hozzátette, a fiataloknak rá kell lépniük a gázpedálra, a győzelmek ugyanis maguktól nem fognak összejönni:
„Gyakran hallom azt, hogy várják a Nagy Hármas visszavonulását. Én is vártam ezt a magam idejében, erre még mindig itt vannak. Várakozás helyett inkább verjétek meg őket!”
A küzdőszellemmel jól álló fiatal Kecmanovic ezek hallatán nyugodt lehet afelől, hogy a megfelelő szakembert hívta meg a stábjába. Az ígéretes játékos, aki 2020-ban Kitzbühelben megnyerte élete első ATP-tornáját, nagy tehetségnek számít, a benne rejlő potenciál azonban eddig még kevésbé tudott felszínre törni. Ha valaki, akkor egy Nalbandian-szintű legenda egészen biztosan fel tudja tüzelni annyira, hogy a nagyobb célok elérésére is képessé váljon. Szavait talán új tanítványának is szánva, a korábbi TOP 3-as játékos beszélt arról, hogyan lehet szerinte elkapni a korszakos játékosokat:
„Először is biztos, hogy maguktól nem fognak veszíteni, Neked kell jobbnak lenned. Másodszor: tökéletes taktikával kell kiállnod, amit tökéletesen is kell végrehajtanod. Lehetsz akármilyen jól felkészült, ha nem engednek Neked teret, dobhatod a taktikádat a kukába. A játék minden elemében jobbnak kell lenned, ez a kulcs.”
Miomir Kecmanovic rövid pályafutása során eddig csak egyszer találkozott a Nagy Hármas tagjaival, 2020-ban Acapulcóban a nyolcaddöntőben szenvedett kétszettes vereséget a későbbi győztes Rafael Nadaltól. Amennyiben a Nalbandiannal megkezdett együttműködés túléli a tesztidőszakot, akár Acapulcóban, vagy később Miami-ban szembejöhet valamelyik nagy. 
via ATP
Tokyo 2020
Atomjaira tört vagy elhajított ütők és nagy győzelmek - ezzel a videóval búcsúzik a tenisz Tokiótól
6 ÓRÁJA
Tokyo 2020
Így nyerte meg az olimpiai döntőt Alexander Zverev
7 ÓRÁJA