Daniil Medvedev szerint Jannik Sinner és Carlos Alcaraz jelenleg kiemelkedik a mezőnyből, de nem feltartott kézzel játszana ellenük

Daniil Medvedev volt már világelső, volt már Grand Slam-bajnok, az uralkodása – ha annak nevezhetjük egyáltalán – azonban nem tartott sokáig. Bár az orosz komoly kihívások elé állította Novak Djokovicot vagy épp Rafael Nadalt, megállítani már ritkábban sikerült őket, azóta pedig megérkeztek az újabb generációk is.

Jannik Sinner bejutott az elődöntőbe - négy szettben nyert Daniil Medvedev ellen

Videó forrása: Eurosport

A helyzet kísértetiesen ismerős lehet, csak a neveket kell kicserélni. 2004-től kezdve Roger Federer dominálta a teniszt, rövidesen csatlakozott hozzá Rafael Nadal, majd pedig Novak Djokovic, és negyedik kerékként ott volt Andy Murray is. Hárman együtt összesen 69 Grand Slamet nyertek, rajtuk kívül nagyon kevesen és nagyon ritkán értek oda a győzelemhez.
Federer, Nadal és Murray már visszavonultak, Djokovic pedig az utolsó éveit tölti a touron, annak a generációnak azonban, amit sokan a helyükre vizionáltak, végül nem nagyon osztottak lapot. Az előző kilenc Grand Slamből ugyanis nyolcat a Carlos Alcaraz-Jannik Sinner kettős nyert meg, nagyon úgy tűnik tehát, hogy a régi nagy korszakból átmenet nélkül jött az új.
"Jannik és Carlos fantasztikus teniszre képesek, ők ketten jelenleg mindenkinél jobban játszanak. De sose becsüljetek alá egy harmadik srácot, aki kihívhatja őket"mondta az ATP-nek Medvedev.
"Most ez a népszerű téma: hogyan lehet, hogy senki sincs közel hozzájuk? Amikor Carlos 17 évesen megérkezett a tourra, mindenki rácsodálkozott, hogyan tud ennyire erősen ütni. Edzhetnék én napi tíz órát, és akkor sem lennék erre képes. Ha épp olyan napja van, hogy nem tud hibázni – és elég sok akad – nincs esélyünk ellene. Ugyanez igaz Jannikra is, aki szintén nagyon erős játékos."
Medvedev a karrierje során hat Grand Slam-döntőt játszott, amiből egyet tudott megnyerni. Az orosznak nem is voltak könnyű ellenfelei: háromszor Djokovic, kétszer Nadal, egy alkalommal pedig Sinner állt a túloldalon. Néhány alkalommal még a fiatalabb sztárokat is sikerült megállítania, ő az egyike azon három játékosnak, akik Sinnert és Alcarazt is legyőzték már Grand Slamen.
2025-ben azonban nem jött ki a lépés az orosznak. A szezont a lánya születése miatt eleve később kezdte a szokásosnál, de lassan a nyár végéhez közeledve sem érződik, hogy kezdene formába lendülni. Idén a Grand Slam tornákon mindössze egy meccset sikerült megnyernie, az Australian Openen a 2. körben búcsúzott, a másik két versenyen már a nyitókörben kiesett.
picture

Medvedev rögtön a wimbledoni nyitókörben kiesett, videón Bonzi meccslabdája!

Videó forrása: Eurosport

"Vicces, hogy sokan kérdeznek Jannikról és Carlosról, de idén még nem játszottam ellenük a Slameken, sokkal rosszabb teljesítményt nyújtottam annál.  Ez valahol egy jó probléma, mert ott akarok lenni, ahol ők, negyedik fordulóban, negyeddöntőben. Nem gondolom, hogy kemény lesz, mert már korábban is az volt. És egyszer sikerült, méghozzá Novak ellen."
A két fiatal játékos komoly fejtörést okoz a védekezéséről és a kontrajátékáról ismert Medvedevnek, mivel mindketten képesek átütni a legkeményebb védekezést is. Az orosz azonban ettől függetlenül úgy áll hozzá, hogy ha lesz lehetősége ellenük pályára lépni egy nagy versenyen, valahogy megpróbálja borítani a papírformát.
"Erős játékosok, de azért ők is veszítenek néha. Jannik például kikapott Saschától (Bublik) Halléban, és aztán Sascha meg is nyerte a versenyt. Kevesebb mint egy éve volt, hogy Carlos kikapott Botictól (Van de Zandschulp)… Ha velük játszol, mindig a győzelemre kell törekedned."
Medvedev sorozatban hat világbajnokságon szerepelt, idén azonban csak a 19. helyen áll az éves sorban, vagyis nagyon erősen kellene zárnia a szezont. Hogy mi áll a gyengébb teljesítmény mögött, azt ő sem tudja pontosan, a borításban azonban lehetőséget lát – most hosszú hónapokig kemény pályán zajlik majd a játék.
"A teniszben ez nagyon nehéz, mert akár tíz okot is mondhatnék, és nem tudnám, melyik a fő azok közül. Mindig az a célunk, hogy fejlődjek. Ha leülünk a csapattal, átbeszéljük, mit lehetne jobban. Min lehetne változtatni? Átbeszéljük ezeket, kipróbáljuk és aztán próbáljuk a gyakorlatban is átültetni.
Nekem ez a szezon legizgalmasabb része, amikor egészen a jövő évi Miami Openig csak kemény pályán teniszezünk. Igyekszem mindent beleadni, élvezni. Ez egy lehetőség, amit kihívásként szeretnék felfogni, hogy a nagy versenyekre emeljek a játékom színvonalán, lépésről lépésre haladva."
picture

Samrej v Medvedev - Australian Open highlights

Videó forrása: Eurosport

Medvedev nem pánikol a vb miatt, ugyanis, tudja: elsősorban rajta múlik, elég erősek lesznek-e az eredményei ahhoz, hogy egy erős hajrával elcsípje a top 8-at.
Ez is érdekelhet:

Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Kapcsolódó mérkőzések
Hirdetés
Hirdetés