Iga Świątek nem akar 11 hónapra tervezni, inkább csak tornáról tornára haladna
Publikálva 14/08/2025 - 17:15 GMT+2
Iga Świątek az elmúlt évtizedben a legfiatalabbként jutott be egymás után háromszor a negyeddöntőbe, Cincinnatiben. A nyolcaddöntőben magabiztosan, két játszmában győzte le Sorana Cirsteát. A győzelem után Świątek arról is beszélt, hogy hogy próbálja meg kezelni a zsúfolt versenynaptár miatti fáradtságát.
Készítsd a popcornt, ez nagy durranás lesz! Kövesd a US Opent 2025-ben is az Eurosporton!
Videó forrása: Eurosport
Iga Świątek nem tervez előre, csak tornáról tornára halad, hogy ne terhelje túl magát mentálisan a rengeteg meccsel, amit egy évben játszik.
A friss wimbledoni bajnok lengyel simán nyert Sorana Cirstea ellen, a negyeddöntőben pedig majd Anna Kalinskaya ellen léphet pályára.
A 6-4, 6-3-as győzelem után így nyilatkozott a világranglista 3. helyén álló Świątek.
"Sok szoros meccset játszottunk már, szóval nem lepődtem meg, hogy Sorana ilyen jól tud játszani. Főleg a gyors borításokon tud profitálni a nagy ütéseiből. Felkészültem belőle, örülök, hogy stabilan játszottam és nyerni tudtam.
Az első szerváim nem nagyon jöttek be, de szerencsére elég pontot tudtam nyerni a másodikakból is."
Świątek erősen kezdett, rögtön elvette Cirstea adogatását, innentől kezdve pedig nem hibázott, 6-4-re hozta az első szettet. A második játszma ismét egy Świątek-brékkel kezdődött, de aztán ezt már nem sikerült megtartania, Cirstea rögtön egyenlíteni tudott.
Utána viszont még újabb 3 brék jött a lengyel lány részéről, így 4-1-re el tudott húzni. A nagy hőség a meccs második felére már látványosan rányomta a bélyegét, mindkét játékos elfáradt és visszaesett a játék színvonala.
A végén Cirstea még tudott gyorsítani a tempóját, ami kissé meglepte Świąteket, de már ez nem volt elég a fordításhoz.
- Świątek elvonult pár napra Wimbledon után: „Nehéz kiélvezni a Grand Slam-győzelmeket”
- Jannik Sinner: „Szükségem van olyan meccsekre is, amikor nehéz helyzetbe kerülök”
Świąteket a győzelme után arról kérdezték, hogy a wimbledoni győzelme után milyen céljai vannak még az idei szezonra.
"Persze még sokat akarok nyerni, de, amikor 11 hónapot teniszezünk egy évben, akkor nem nagyon tudunk nagyon előre tervezni.
Inkább megpróbálom két részre osztani a szezont és először csak az elsőre koncentrálok. Aztán kis pihenő és jöhet a második is. Muszáj fejben átállni, mert, ha 11 hónapra előre mindent elterveznék, akkor szerintem már egy hét után fáradt lennék, hiszen csak az járna a fejemben, hogy még milyen sok van hátra."
/origin-imgresizer.eurosport.com/2025/07/15/image-7bb9e5e8-9b43-4b26-99ff-66c58ea1840f-85-2560-1440.png)
Öt csodás labdamenet: nézd vissza a bajnok Iga Świątek legszebb wimbledoni pontjait!
Videó forrása: Eurosport
A következő körben Anna Kalinskaya lesz az ellenfele, akinek az elbukott első játszma után sikerült fordítania. A meccse után már meg is kérdezték, hogy hogy hogyan fog felkészülni Świątek ellen.
"Nagyon várom már a meccset, remélem magas szinten fogok játszani. Iga nagy harcos. Fogalmam sincs mikor lesz a meccsünk, lehet már most az öltözőben pihenek egyet gyorsan."
Forrás: TNT Sports
Kapcsolódó témák
/images.sports.gracenote.com/images/lib/basic/geo/country/flag/large/2214.png)
/images.sports.gracenote.com/images/lib/basic/geo/country/flag/large/2244.png)