Stollár Fanny és japán partnere szettelőnyből vesztette el a pekingi torna döntőjét
Stollár Fanny és a japán Kato Mijura három játszmában kikapott a címvédő olasz Sara Errani, Jasmine Paolini duótól a 8,96 millió dollár (2,97 milliárd forint) összdíjazású pekingi keménypályás női tenisztorna párosversenyének vasárnapi döntőjében.
Meglepetés a pekingi elődöntőben: három meccslabdáról fordított a cseh lány Pegula ellen
Videó forrása: SNTV
A magyar-japán kettős a negyeddöntőben Babos Tímeát és a brazil Luisa Stefanit búcsúztatta, majd a pénteki elődöntőben játék nélkül jutott túl a visszalépett Priscilla Hon, Karolina Muchova ausztrál-cseh kettősön.
A fináléban a második helyen kiemelt olasz pár volt az esélyes, a mérkőzés elején viszont mindkét kettős magabiztosan hozta saját adogatását. Stollárék aztán a rivális 4:3-as és 5:4-es vezetésénél is nehéz helyzetbe kerültek, két szettlabdát is hárítaniuk kellett, ami sikerült nekik. A szett rövidítésben dőlt el, amiben a magyar, japán kettős remekül játszott és magabiztosan teljesítménnyel került játszmaelőnybe.
- Marozsán Fábián ellen még megúszta, a francia óriás azonban már legyűrte Taylor Fritzet
- „Nem Carlos és én döntünk a pályák gyorsaságáról” – Sinner reagált Zverev kritikáira
Amilyen jól zárult a nyitószett, olyan rosszul kezdődött Stollárék szempontjából a második, ugyanis Erraniék azonnal brékelni tudtak, majd rendkívül meggyőző tenisszel meneteltek az egyenlítés felé, amelyet egy újabb brékkel értek el.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2025/10/04/image-4a40b63a-08f2-4145-8948-dd549902c090-85-2560-1440.jpeg)
Anisimova egy óra alatt mosta le a címvédő Coco Gauffot a pekingi elődöntőben
Videó forrása: SNTV
A pekingi tornagyőzelem döntő rövidítésben dőlt el, amelyben a magyar, japán duó nem tudott megújulni, minden adogatását elveszítette, s végül az olaszok 1 óra 37 perc játék után diadalmaskodtak.
A 26 éves Stollár így a WTA Touron továbbra is öt trófeával büszkélkedhet párosban, Budapesten 2018-ban, 2021-ben, 2023-ban és 2024-ben, a hollandiai s'Hertogenbosch-ban pedig idén júniusban győzött. A mostani volt a hetedik elvesztett döntője.
Eredmény, páros, döntő:
- Sara Errani, Jasmine Paolini (olasz, 2.)-Stollár Fanny, Kato Miju (magyar, japán) 6:7 (1-7), 6:3, 10-2 - döntő rövidítés
MTI
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-96003c89-cf48-4721-828c-1772716592b4-68-310-310.jpeg)