Újabb őrült klasszikus lett a pekingi döntőből: Alcaraz 3 és fél óra tömény dráma után gyűrte le a világelsőt
A négyszeres Grand Slam-bajnok Carlos Alcaraz nyerte a 13,1 millió dollár összdíjazású pekingi keménypályás tenisztorna férfi versenyét, mivel a szerdai döntőben óriási csatában legyőzte a világelső és címvédő Jannik Sinnert.
Jannik Sinner vs Carlos Alcaraz - Peking
Fotó: Getty Images
Az idei Grand Slam-tornák közül kettő-kettőt elhódító fiatalok tizedszer kerültek szembe egymással, és a 21 éves spanyol 5-4-re vezetett.
Legutóbb a Roland Garros elődöntőjében Alcaraz bizonyult jobbnak, egy éve a pekingi elődöntőben viszont Sinner győzött, majd a trófeát is megszerezte.
A 23 éves olasz mellett szólt, hogy 16 mérkőzés óta veretlen volt, előzőleg Montrealban kapott ki augusztus 11-én, azóta Cincinnatiben és a US Openen sem talált legyőzőre.
A szerdai csata a megszokott látványos és hihetetlen sebességű teniszt hozta mindkettejüktől, a spanyol fogadóként 6:5-nél egy, majd a rövidítésben két bréklabdát szalasztott el, és a szett a fontos pontokban higgadtabb Sinneré lett.
A folytatásban is egymást érték a szemet gyönyörködtető megoldások, 3:4-nél a spanyol egy 21 labdamenetes játékban hozta az adogatását. A címvédő egyre többet rontott, ezt kihasználva a szárnyaló Alcaraz brékelt, majd kiszerválta a játszmát.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/10/02/4047299.jpg)
Carlos Alcaraz vs Jannik Sinner - Peking 2024 október 2.
Fotó: Getty Images
Az utolsó felvonásban azonban nem volt elég neki a 3:1-es brékelőny, Sinner ismét utolérte őt, és három óra elteltével teljesen nyílt volt a meccs. A találkozót lezáró rövidítésben ismét a murciai teniszező bizonyult jobbnak, így 6:7 (6-8), 6:4, 7:6 (7-3)-ra nyert, és 3 óra 24 perc után ő ünnepelhetett.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/10/02/4047358.jpg)
ATP Peking döntő - Alcaraz v Sinner
Fotó: Eurosport
A hét másik fináléjában, Tokióban két francia csapott össze kedden, és Arthur Fils meccslabdáról fordítva, 3 óra 2 perces csatában verte Ugo Humbert-t 5:7, 7:6 (8-6), 6:3-ra.
Forrás: MTI
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-96003c89-cf48-4721-828c-1772716592b4-68-310-310.jpeg)